Fundimini gyerekszámla kisokos

hirdetes

A Fundamenta lakáskassza frissen bevezetett akciója egy különleges konstrukciót rejt magában. A hirdetésben rendkívül vonzó feltételeket tárnak elénk, de nem árt, sőt igencsak ajánlott az apró betűs hirdetményben szereplő részeket is áttanulmányoznunk ahhoz, hogy az előnyöket és a hátrányokat pontosan felmérjük, mielőtt döntést hozunk pénzügyeinkről.

A jól ismert előnyök a Fundimininél is élnek

A Fudamenta megtakarítások  jól ismert előnyeit ez a termék is magáénak mondhatja, az évi maximum 72,000 forintos állami támogatást megkapjuk utána, kamatadómentességet élvez, a megtakarítási idő után felvehetünk kedvezményes forint alapú lakáskölcsönt, melynek THM-je 5,23%-tól elérhető.

Az összeg, amelyhez ilyen módon a megtakarítási idő lejártával hozzájutunk, felhasználható új- és használt lakás vásárlására is, átépítésre, korszerűsítésre és más egyéb lakáscélra, amelyről a személyi bankárunk tud tájékoztatni bennünket.

Kettő az egyben – de csak egymás után!

Az újdonsága ennek a számlának az, hogy az első akciós számla megtakarításának lejártával köthetünk egy másodikat, amelynek a megtakarítási ideje az első szerződés lejáratának napját követően kezdődik.

És addig, amíg ennek a második számlának a megtakarítási ideje tart, az első számlán lévő összeg is tovább kamatozik a számunkra, ám ennek az a feltétele, hogy az első számlán összegyűlt pénzt nem használjuk fel mindaddig, amíg a második számla megtakarítási ideje tart.

Így egy olyan konstrukció jön létre, amelynek legfőbb erénye a hosszútávúság, és meghirdetett kedvezményeivel igyekszik a kevésbé vonzó kamatokat ellensúlyozni.

Mikor lehet Fundimini számlánk?

A Fundimini feltételei közé tartozik a 14 év alatti gyermek kedvezményezettként való feltüntetése az első szerződésen, majd a másodikon szerződő félként szerepeltetése.

Fontos, hogy a két szerződés együttes (egymás utáni) futamideje elérje a 8 éves időtartamot, és az első szerződés lejáratakor a megtakarított összeg benn maradjon a Fundamentánál, amíg a második szerződés megtakarítási időszaka lezárul. A havi megtakarítások összegének el kell érnie a 9,900 forintot, és nem haladhatja meg a 20,000-et.

A rejtélyes hívószavak: Hűségbónusz és kamatprémium

A két extra, amely a kamatok alacsony szintjét hivatott ellensúlyozni, csak meghatározott feltételek mellett jár az ügyfélnek. A hűségbónusz az első lakáselőtakarékossági szerződés szerződéses összegének 0.5%-át jelenti, a kamatprémium pedig egy olyan összeg, amelyet az első szerződés betéti kamatának és a kiutaláskor elérhető legmagasabb kamat különbségéből számítanak ki,  és maximálisan 10% százalék lehet, de ebben az esetben felvetődik az emberben az a kérdés, hogy mennyi is lehet ez a maximum 10%, hiszen lehet akár 0.5-1% is és akkor vajon mennyire éri meg a hosszútávú takarékosság?

Mivel nem vagyunk jövőbelátók, ezért nagyon nehéz ezen információk alapján biztosra mennünk, ha ezt az új megtakarítási lehetőséget választjuk.

Ami a szülők számára nem feltétlenül csalogató, de mégis szerves része az ajánlatnak, az un. okos persely, amely felismeri a bele dobott pénzérméket, és gyermekünk számára naprakészen “megmondja”, mennyi megtakarítása is van már. Ezen túl az eszköz alkalmas arra is, hogy a Fundamenta online felületén különböző pénzügyi ismereteket sajátítson el gyermekünk általa természetesen játékos formában.

4/5 - (1 vote)
hirdetes

Vélemény - hozzászólás hozzáadása