Fundamenta Megvalósító Extra Lakáshitel ezt is tudja

hirdetes

Képzelje el, hogy az utcán sétál, amikor szembe jön önnel a nagy ő! Beleremeg a felismerésbe, hogy most kell cselekednie, mert azzal találkozott, akire egész életében vágyott. Két választási lehetősége van: vagy gyorsan cselekszik, és „mindent” megtesz érte, vagy veszni hagyja, és élete végéig bánni fogja. Pontosan ezt érezheti akkor is amikor megtalálja az álmai lakását. Segítünk, hogyan lehet az öné, hogyan ne hagyja veszni.

Az álomlakás és a kék csempe

Mindenkinek van egy álomlakása. Mi egy éve találkoztunk a miénkkel. Albérletben laktunk, de sikerült annyit takarékoskodnunk, hogy elhatároztuk, megvesszük az első otthonunkat. Pontosan tudtuk, hogy milyet keresünk: fontos volt a dolgozószoba, mert gyakran dolgozunk otthonról.

Szerettünk volna nagy, tágas fürdőt, és külön wc-t is. Az is feltétel volt, hogy a nappali, és a konyha világos legyen, és amerikai konyhás (ezt később egy másik lakással megbántuk, mert bár van egy romantikája annak, hogy a konyhából is lehet nézni a tévét, de nem számoltunk a paprikáskrumpli átható illatával, ami belengi majd a nappalit is).

Kellett még külön szoba nekünk, és a gyereknek. Hosszas keresgélés után rátaláltunk az álomotthonunkra. Minden tökéletes volt, még a képek is ott voltak a falon ahová mi tennénk.

Megengedhettük magunknak az árát is, egyetlen baj a fürdőszoba volt. Viszolygunk a „ha fürdő akkor legyen a csempe kék” gondolattól, és ez bizony kék volt. Néhány százezer forintért fel lehetett volna újítani, de nem volt még plusz néhány százezrünk, ezért eljöttünk. Gondolkodni. Másnap valaki lefoglalta a lakást, és meg is vette. Lemaradtunk róla.

Havi pár ezer forinton múlt

17 100 forint. Ha akkor tudtuk volna, hogy létezik, akkor biztosan felvettünk volna Megvalósító Extra Lakáshitelt a Fundementától. Ha akkor 1 500 000 forintot kértünk volna (nem különösebben nehéz feltételek mellett) a fürdőszobára, akkor akár havi 17 000 forintért megkapjuk.

Havi 17 000 forint nem sok: egy közepes bevásárlás valamelyik szupermarketben. Talán kijön belőle egy edzőcipő, vagy egy fél bicikli, de a Budapest bérlet sem sokkal drágább ennél. Ezen múlt a „boldogságunk” és az álomlakásunk. Azt szeretnénk, hogy Önnek nem kelljen ilyen kompromisszumot hoznia, úgyhogy beszélnünk kell a hitelekről.

A hitelek pszichológiája

Manapság sokan ódzkodnak a hitelektől, hiszen mindenki hallotta a devizahitelesek gondját, (vagy ismer valakit aki érintett) ezért rossz hírük van a hiteleknek. Pedig nem kellene így lennie. A világon mindenhol, mindenki hitelből vásárol lakást, teljesen mindegy, hogy New Yorkban, Bécsben, vagy Budapesten él: egyszerűen azért, mert a lakás, az ingatlan drága.

Nem csak itthon, és nem csak most, hanem mindig, és mindenhol.
A hitelek pszichológiája egyszerű: át kell gondolni azt, hogy képes lesz-e a havi törlesztőrészletet fizetni. Ha igen, akkor az egyetlen kérdés az, hogy megéri-e Önnek a hitel? Mondunk egy példát rá: ha most bérlakásban él, és a bérleti díj mondjuk 120 000 forint (és most akkor garzonról beszélünk) akkor az a kérdés, hogy szeretne e körülbelül évi 1 500 000 forintot kifizetni lakhatásra, úgy, hogy a lakás, amiben lakik soha nem lesz az Öné.

Számoljunk a Fundamenta Megvalósító Extra Lakáshitével!

Térjünk vissza egy pillanatra oda, hogy havonta 120 000 forintnyi bérleti díjat fizet jelenleg, valaki más lakásáért. Ha ezt a díjat ki tudja fizetni akkor gondolkodhat úgy is, hogy a Fundamenta Megvalósító Extra Lakáshiteltől 11.000 000 forintost hitelt kaphat (9 év alatt kell visszafizetni) havi 124 000 forintért. Ha ugyanezt a 11 000 000 (tizenegy millió) forintot 18 évre veszi fel, akkor 75-80 000 forint lesz a törlesztője.

Egyetlen mondattal összegezve: ha a Fundamenta Megvalósító Extra Lakáshitelt vesz fel, akkor úgy lehet 11 000 000 forintja, hogy havonta kevesebb törlesztőt fizet (és a saját lakását fizeti) mintha bérelne. De a Fundamenta Megvalósító Extra Lakáshitel nem csak erre jó.

3 dolog amire használhatja a Megvalósító Extra Lakáshitelt

1: Legyen saját (álom)otthona
Legegyszerűbben arra lehet használni, amit írunk: hogy végre ne más albérletében kelljen laknia (vagy otthon), hanem megvásárolhassa magának azt a lakást, házat, amit kinézett magának. (Jó hír, hogy a hitelt új és használt lakásra is fel lehet használni)

2: Felújításra, korszerűsítésre
Azt tudjuk, hogy nem a csapokat fogja lecserélni, (kutatások szerint a csapokat és a lámpákat hosszú évtizedekre vesszük, és az, amit legutoljára cserélünk le): de egy (ahogy mi jártunk) fürdőszoba, egy ablakcsere, egy kazáncsere, vagy bármilyen felújítás (festés, parkettázás) esetén hasznos lehet, ha éppen egy kevés hiányzik. (Vagy ha egy kicsivel tovább szeretne nyújtózkodni, mint ahogy a takarója ér)

3: Építés, bővítés
A Fundamenta Megvalósító Extra Lakáshitelt fel lehet használni bővítésre (mondjuk épít még egy szobát, mert megszületett a kisbaba), vagy felújításra is (most nem tűnik nagy feladatnak egy fal odébb rakása, és a terasz megnagyobbítása, de az). Természetesen a Fundamenta itt sem szól bele abba, hogy egy már meglévő házat akar bővíteni, vagy egy újat.

Az itt felsoroltak bármelyikére is szeretné felvenni a hitelt, annak a kamata alacsony, és a törlesztőrészlete fix: ez azt jelenti, hogy nem fog változni, sőt az idő előrehaladtával csökkenni fog.

Így lehet felvenni a Fundamenta lakáshitelét

A Fundamenta Megvalósító Extra Lakáshitelről könnyű tájékozódni. Egyszerűen visszahívást kell kérni egy pénzügyi szakembertől, aki minden kérdést megválaszolja, kidolgozza az ajánlatot, és elküldi e-mailben. Nem is kell vele találkozni, mert egy futár szállítja ki a szerződést, és a pénzt is hamar utalják (Persze, bármikor vissza lehet utasítani, az, hogy valaki érdeklődik, nem jelenti azt, hogy mindenképp szerződnie kell)

De mi lett velünk?

Végül – hosszú keresés után – végre megtaláltuk az álomlakásunkat: egyetlen pillanat alatt szerettünk bele, úgy, mint az elszalasztottba. Itt is volt „gond”, mert nem tetszett nekünk a padló (kicsit talán kopott volt), de tudtuk, hogy hova tudunk fordulni, hogy le tudjuk cserélni. Ezt a cikket pedig az álomlakásunk dolgozószobájából írtam, ahol már nekünk tetsző színű a padló.

Rate this post
hirdetes

Vélemény - hozzászólás hozzáadása