A folyószámla hitel lehetséges költségei

hirdetes

A folyószámla hitel felvételét érdemes nagyon alaposan megvizsgálni, illetve többször is körüljárni, mivel a bankok egyes konstrukciói és feltételei között gyakran igencsak nagy különbségek lehetnek, és senkinek sem mindegy, hogy ugyanazért a szolgáltatásért 1500 forintot, vagy 3500 forintot fizet.

Vannak például olyan bankok, ahol a hitelgarancián felül egy forintunkba sem kerül maga a hitel abban az esetben, ha a keret összegét nem merítjük ki teljes egészében, hanem csak egyfajta biztonsági tartalékként tekintünk rá. Más esetekben azonban a felhasznált hitelkeret mellett a kamaton felül kezelési költséget, valamint akár még rendelkezésre állási jutalékot is felszámolhatnak.

Sokan azonban nem csak, hogy képtelenek eligazodni a banki adatok között, hanem azt sem tudják, hogy miért is fizetnek ki egy évben akár több 10 ezer forintot. Az alábbiakban tisztába tesszük a folyószámla hitelhez köthető felmerülő költségeket és fogalmakat!

A hitelkamat, a rendelkezésre állási jutalék és a kezelési költség

Egy folyószámla hitel esetében az egyik legalapvetőbb extra kiadás, amivel számolnunk kell, az a hitelkamat, ami nem más, mint az a kamat, amit a ténylegesen felhasznált, tehát elköltött keret után kell kifizetnünk a bank számára A hitelkamat mértékét a bankok mindig napi szinten számolják, megfizetése pedig havonta történik. Szintén általános extra költség lehet még a rendelkezésre állási jutalék, amit sok helyen rendelkezési tartási jutalékként is ismernek.

Ezt a legegyszerűbben úgy lehetne megfogalmazni, mint egy olyan – általában minimális összegű – díjat, amit a bank a fel nem használt hitelkeret után fizettet meg velünk, tehát akár használjuk, akár nem, fizetnünk kell. Főleg ezen a téren érdemes alaposan megvizsgálni a bankoknak az ajánlatait, hiszen ma már vannak olyan pénzintézetek, ahol egyáltalán nem számítanak fel ilyen díjat, míg máshol komoly százalékokat is elvesznek, ami éves szinten akár több ezer, vagy tízezer forint is lehet a hitelkeret mértékének függvényében.

A folyószámla hitel esetében beszélhetünk továbbá kezelési költségről is, ami a bankok jelentős többségénél egy fix tételről van szó, amit sok helyen nem kell megfizetnünk abban az esetben, ha nem nyúlunk hozzá a hitelösszeghez.

Folyószámlahitel költségei: hitelgarancia díja, a beállítási jutalék, a különdíj és a késedelmi kamat

Folyószámla hitel esetében azonban ennyiben még nem merült ki a lehetséges plusz költségek és összegek száma, így számolnunk kell például hitelgarancia díjjal is, ami általában vállalkozóknak szánt kölcsönök esetében jellemző, és akkor kell megfizetni, ha egyáltalán nem nyúltunk hozzá a kerethez.

Beszélhetünk tovább hitelkeret-beállítási jutalékról, aminek címszaván a bank lényegében az ügyintézéshez kapcsolódó díjakat számolja fel nekünk többnyire százalékos arányban vagy fix összegben megállapítva. Beszélhetünk ezen felül különdíjakról is, amelyeket az egyes bankok akkor számolnak fel, ha a szerződésben elírt, illetve megállapított számlaforgalom nem kerül teljesítésre.

A díj általánosságban a vállalt, valamint a teljesített forgalom közötti különbségekre van kiélezve. Noha nem csak folyószámla hitel, hanem lényegében mindenféle kölcsön esetében meg kell fizetnünk a késedelmi kamatot, amit a bankok a lejárt tartozások összege után, tulajdonképpen a késedelem idejére számítják fel. Mértéke nagyon sok mindentől függhet, de a legtöbb bank esetében saját díjszabás van a késedelmi kamat megállapítására.

Rate this post
hirdetes

Vélemény - hozzászólás hozzáadása