Félszocpol 2014: lesz nem lesz?

hirdetes

A félszocpol röviden megfogalmazva a szocpol támogatás megadása a használt lakás megvételéhez, vagy bővítéséhez oly módon, hogy a szocpol összegének a felét adják a támogatást kérelmezőknek.

Jelenleg csak a teljes összegű szocpol támogatás van érvényben, amelyet kizárólag új lakás vagy ház vásárlására, valamint új ház építésére lehet felhasználni.

Vagy már meglévő, vagy vállalt gyermekek után jár. A szocpollal egyértelmű a kormány célja, az új lakások és házak építését, és a gyermekvállalási kedvet szeretné ezen a módon is elősegíteni, ami egyrészt segít azon fiataloknak, akik új lakáshoz szeretnének jutni, és hajlandóak gyermeket vállalni.

Másik fontos cél a nemzetgazdaság föllendítése az új lakások építésének köszönhetően.

Mi az a félszocpol, és kiknek lenne jó?

Azonban a jelenlegi új lakásárak és a fiatalok alacsony fizetése mellett ez a támogatás csak kevesek számára elérhető. Így nagyon sokak várják már évek óta a régen érvényben lévő félszocpol bevezetését, ami a lényegesen olcsóbb használt lakások megvételére (vagy bővítésre) tudnának felhasználni akár készpénz, akár hitelhez önerő formájában. A félszocpolt sokkal többen tudnák igénybe venni, főként a kisebb átlagfizetéssel rendelkező fiatalok, akiknek talán soha nem lenne lehetősége új lakás vagy ház vásárlására, illetve építésére.

Mi lehet az oka annak, hogy az állam mégis évek óta halasztgatja a sokak által olyannyira várt félszocpol bevezetését? Valószínűleg a késlekedés egyik oka, hogy mivel a félszocpolt lényegesen többen igényelnék, mint a szocpolt, az állami költségvetési kiadások jelentősen megnőnének, amit a jelenlegi gazdasági körülmények között nehezen tudná az állam kigazdálkodni.

Másik oka, hogy a félszocpol bevezetésével semmilyen pozitív hatást nem tudna tenni az új lakások építésére, (kivéve, ha a lakásbővítésekre is engedélyezné), emiatt elmaradna a nemzetgazdaságra tett új építkezések miatti föllendítő hatás nagy része is. A félszocpol legnagyobb haszonélvezői a gazdaság szereplői közül az ingatlanpiacon kívül a megnövekedett hiteligények miatt lényegében csak a bankok lennének.

Téves hírek a félszocpol 2014 márciusi bevezetéséről

Már több mint egy éve röppenek fel pletykák arról, hogy a kormány a félszocpol bevezetését fontolgatja. Február végén és március elején egy MTI híre támaszkodva több hírforrás arról számolt be, hogy a kormány március 1-től újra bevezeti a félszocpolt. Mint azóta kiderült, ezek a hírek a törvénymódosítás szövegének erős félreértelmezéséből származtak. A téves hírekben az szerepelt, hogy a kormány a lakás építésre és új lakás vásárlásra adható szocpol felét adná az olyan 25 év alatti fiatal házasok részére, akik legalább egy gyermeket már nevelnek, házasok, vagy élettársak, és használt lakást szeretnének vásárolni.

Az említett MTI hír azonban egy olyan jogszabály változásról szól, amely egy 2001-ben életbe lépett és 2009-ben megszüntetett kormányrendeletre vonatkozik, tehát ez alapján ma már támogatást egyáltalán nem folyósítanak. A 2014 március 1-től érvénybe lépő változtatás ezt a 2001-es kormányrendelet szabályozását pontosítja, és azon személyekre vonatkozik csak, akik 2001 és 2009 között igényeltek és kaptak félszocpolt, illetve szocpolt. Az egyik technikai jellegű változtatás szerint, ezen igénylőknek nem szükséges visszafizetniük az állami támogatást válás esetén, ha az egyik fél tulajdonjogot szerez az ingatlanban, és ezen félnél marad a gyermek is.

Félszocpol újbóli bevezetéséről a kormány szerint…

Pont egy éve még Matolcsy György miniszter terjesztette elő, hogy a kormánynak célja a szociálpolitikai támogatási rendszer nagyarányú bővítése, és nemcsak a használt lakások megvételére alkalmazható félszocpolt illetően, hanem az igénylés feltételeinek könnyítése tárgyában, és a támogatásként elérhető összegek akár kétszeresére emelése terén is. A módosító javaslat azonban azóta sem született meg. A Nemzetgazdasági Minisztérium élén új miniszter van már Varga Mihály személyében, aki magánvéleményként hangoztatta ugyan a szocpol bővítésének szükségességét, de a jegybank hozzáállásától tette függővé a Növekedési Hitelprogram kiterjesztését. A Minisztérium 2014 márciusáig még csak a tervbe vevésről sem adott ki nyilatkozatot, így ha a választások előtt sem tartja fontosnak a kormány a félszocpol bevezetését, elég kicsi az esélye annak idei bevezetése.

Pedig óriási igény mutatkozik a félszocpol iránt, egyrészt a lakosság felmérések is ezt mutatják, másrészt az ingatlanpiac által nyilvánosságra hozott adatok is ezt bizonyítják. A hazai ingatlanpiacon eladott lakásoknak túlnyomó része, 95 – 96 százaléka használt ház vagy lakás, tehát az fennmaradó körülbelül 4 százalék új lakás vásárlónak kedvez csak a szocpol jelenlegi rendszere.

Jelenleg a szocpolt csak új lakás építésére, vagy megvételére lehet igényelni.

  • az igénylők lehetnek házasok és élettársak, vagy egyedülállóak is, ha legalább két gyermekük van
  • nem lehet köztartozásuk
  • nem lehet lakástulajdonuk
  • az egyik igénylőnek minimum fél éves munkaviszonnyal kell rendelkeznie

A szocpolt 60 és 160 négyzetméter közötti alapterületű új ingatlanokhoz lehet igényelni, ahol a támogatás összegének mértéke függ:

  • a gyermekek számától,
  • az ingatlan méretétől,
  • és annak energetikai besorolásától

a lakás négyzetméter ára nettó összegben nem lehet magasabb 300 ezer forint/m2, ha viszont passzív házról van szó, akkor a maximális négyzetméter ár 350 ezer forint/m2 lehet. Természetesen vállalt gyermekre is igényelhető az állami támogatás, ezt nevezik megelőlegezett szocpolnak. Egy vállalt gyermeknek 4 éven belül, kettőnek 8 éven belül kel megszületniük.

A támogatott lakásban minimálisan 50 százalék tulajdonjogot kell szereznie a szocpol kérelmezőjének, az új lakás eladója semmilyen rokoni kapcsolatban nem lehet a vásárlóval, ez vonatkozik az élettársi viszonyra is. Az építés vagy vásárlás felmerülő költségeit legalább 70 százalékos mértékben számlával is igazolni kell. Legalább az egyik igénylőnek fél éves befizetői múlttal kell rendelkeznie az egészségügyi biztosítási nyilvántartásban.
Az új ingatlan vásárláson kívül a teljes szocpol felhasználható még tetőtér beépítésére, félkész állapotú ingatlan megvásárlására, és emeleti szint ráépítésére is.
Az állami támogatás összege nemcsak előzetesen, hanem utólag is teljes jogúan megkapható.

Politikai pártok tervei a félszocpol bevezetésével kapcsolatban

Az egyik párt, amely fontosnak tartja a szocpol rendszerének átalakítását, az az LMP, ők alapvetően az alkotmányba is belefoglalnák a lakhatáshoz való jogot. Szeretnék, ha mindenkinek lehetősége lenne arra, hogy megfelelő otthonhoz jusson, még ha saját erőből azt ne is tudnák megoldani. Céljukként azt fogalmazzák meg, hogy a lakástámogatások nagy részét azok felé szükséges csoportosítani, akik jobban rászorulnak erre, és a támogatásoknak el kell érniük a kritikus területeket is.

A szocpolt úgy alakítanák át, hogy az új alkásokhoz kapható szocpol mellett használt lakás megvásárlására is járjon támogatás. Az összeget differenciáltan képzelik el, a háztartás vagyona és jövedelme alapján, és alkalmazhatóvá kívánják tenni lakbár támogatásra, és lakáshitel előtörlesztésre is. Mindezeken túl szeretnék bővíteni a közösségi tulajdonban lévő lakások számát, amiket olcsóbban lehetne a rászorulónak bérbeadni.

Mindent összevetve a lakás támogatási rendszer kiterjesztést és a támogatási összegek emelését tartanák szükségesnek.
A demokratikus Koalíció a lakhatási kérdések megoldását nem egyértelműen a szocpolban látja, nagy hangsúlyt szánna például a bérlakásállomány jelentős növelésében, és a devizahitelesek problémájának megoldását is sarkalatosnak tartja ezen a területen. A lakhatással kapcsolatosan fontosnak tartják az óriásira nőtt lakossági rezsitartozások csökkentését, hogy erre a szocpol támogatások összegéből csoportosítanának át pénzeket, azt nem tudni. Az épület felújításokat és korszerűsítéseket mindenképpen támogatni szeretnék. Országos szinten üdvösnek tartanák, ha a megfizethető árú bérlakások százalékos aránya elérné a 20%-ot.

Rate this post
hirdetes

Egy hozzászólás ehhez: “Félszocpol 2014: lesz nem lesz?

Vélemény - hozzászólás hozzáadása