Ezért éri meg az áruhitelt választani

hirdetes

Biztosan sokakkal megesett már, hogy nagyon szerettek volna valamilyen nagyobb, drágább terméket megvásárolni, esetleg nem csak szerettek volna, hanem arra nagy szükség is lett volna, de egyszerűen nem tették meg, mert vagy nem volt rá akkor pénzünk, vagy lett volna, de túl drágának gondolták stb.

Ilyenkor általában jönnek a nagy számolások, a lehetőségek keresése, és valahogy mindig a kölcsönnél és a hitelnél lyukadunk ki, amitől azonban automatikusan összerándul a gyomrunk, és végül úgy döntünk, „áh, nincs is rá szükség”, és talán ügyetlenkedünk vagy szenvedünk tovább a hiány miatt.

A lemondás oka a kölcsöntől és a hitelektől való félelem, ami valami rossz, belénk ivódott sztereotípiából következik. Az emberek félnek kölcsönt felvenni, mert félnek, hogy csak adósságokba verik magukat, és aztán nem tudnak mit csinálni, és minden vagyonukat elvesztik és…

Ehelyett inkább siránkoznak, és évekig csak spórolnak, aztán mégsem veszik meg azokat a bizonyos szükséges és használható, esetleg nélkülözhetetlennek mondott termékeket. A probléma főleg az, hogy nem látják a hitelekben rejlő jó lehetőségeket, hogy nem mernek bízni a hitelekben – pedig lehetne, hiszen ezeket segítségképpen találták ki, és nem azért, hogy tönkretegyék az embereket.

Persze aki egyáltalán nem tud bánni a pénzzel, az tényleg beleeshet abba a hibába, hogy felveszi a hitelt, és aztán nem törleszt rendszeresen, az adósság törlesztésére új hitelt vesz fel ésatöbbi ésatöbbi – ennek így tényleg sosincs vége. De az a család, aki eddig is jól bánt a pénzzel, csak éppen a két fizetésből nem futja per pillanat egy új mosógépre vagy televízióra, hűtőre vagy sütőre – de szükség van rá –, az miért ne tudná megtenni, hogy a havi fizetésekből pár ezer forintot erre költ.

De nem úgy, hogy egy perselybe félreteszi, és 2 év után megvásárolja az áhított terméket, hanem hogy megvásárolja, és utólag törleszti. Van rá lehetőség? Van rá lehetőség, méghozzá elég egyszerű a megoldás, hiszen már a nagyobb áruházakban is, mint például az Extreme Digitalban, megköthetjük ezt a szerződést.

Az áruhitel lényege

Az áruhitel lényege, hogy nem kell lemondani egy olyan termékről, amire vágyunk, amire szükségünk van, de éppen nincs rá elég pénzünk.

Áruhitelből ajándékokra
Áruhitelből ajándékokra

Természetesen érdemes előrelátónak lenni, és végiggondolni azt, hogy ha most nincs rá pénzünk, akkor később lesz-e, tehát hogy a havi részleteket tudjuk-e majd fizetni, de a lényeg és a kedvező körülmény pontosan ez: a havi részleteket a pénztárca igényeihez tudják alakítani, tehát biztosak lehetünk abban, hogy nem verjük magunkat adósságokba. Képzeljünk el egy szituációt, így talán jobban megérthetjük, hogy pontosan miről is van szó.

Szeretnénk karácsonyra a gyereknek egy komolyabb laptopot venni, hiszen úgy tűnik, hogy szüksége van rá az egyetemi tanulmányaihoz. Ő azt mondogatja, hogy nem kell, nem szükséges, megoldja a dolgokat, de mi látjuk és tudjuk, hogy mennyiben megkönnyítené az életét egy saját hordozható számítógép.

A helyzet azonban, hogy voltunk nyaralni egy hetet, a spórolt pénzünket tehát arra költöttük, ahhoz pedig, hogy a gépet megvegyük, körülbelül 1 év kellene, a számítógépre azonban most lenne a legnagyobb szükség, hiszen a gyerek most kezdi a diplomamunkát írni, 1 év múlva már régen elkéstünk az ajándékkal. A megoldás az áruhitel, amely segítségével rögtön megvásárolhatjuk a gépet, annyi különbséggel, hogy nem előre spóroltunk a gépre, hanem utólag fizetjük a részleteket.

A számokon keresztül is megismerkedhetünk az áruhitel lényegével. Ha mondjuk a termék, amit megvásárolnánk 625 000 Ft-ba kerül, és ebből az önrész 125 000 Ft, akkor a hitelösszeg ugyebár 500 000 Ft. Vegyünk egy hosszabb futamidőt, mondjuk 36 hónapot, akkor a havi törlesztőrészlet 16 016 Ft lesz, 9,50 százalékos éves ügyleti kamat és 9,92 százalék THM mellett, 0 Ft kezelési díjjal. A fizetendő összeg így, az önrészt figyelmen kívül hagyva 576 576 Ft lesz. Szerintünk elég jó ajánlatnak bizonyul.

Nem szükséges tehát tovább siránkozni azon, hogy nem tudunk valamit megvásárolni, vagy azt mondani, hogy még évek kérdése, hogy megszerezzük az áhított terméket: legyen meg előbb a termék, majd utána szépen fizetjük a részleteket – ez az áruhitel lényege, amihez még csak bankba sem kell menni, elég az áruházban vagy online igényelni.

Rate this post
hirdetes

Vélemény - hozzászólás hozzáadása