Cofidis magyarországi fióktelepe

hirdetes

A Cofidis-t 1982-ben alapították meg franciaországi központtal és az elmúlt 32 év sikerei révén Németország kivételével szinte mindenhol jelen vannak Nyugat-Európában, ahogyan Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában is.

A Cofidis sokáig nem lépett be a magyar piacra, aztán 2005-ben megtört a jég és megalapították a magyarországi fiókot. Egyrészt a törvény szerint másként nem kezdhették volna meg a szolgáltatásaikat, másrészt fontos, hogy az adott ország lakossága számára kézzel foghatóvá tegyenek egy amúgy külföldi szálakkal rendelkező vállalatot. A cég emellett egy minden igényt kielégítő TeleBank-vonalat tart fenn, amely segít azoknak, akik bármilyen okból elakadnának a hiteligénylési folyamatban. Ezeket az információkat a Cofidis weboldalán is jól látható helyen és a „Kapcsolat” menüpont alatt is feltüntetik.

Péter példájából sokat megtudhatunk

Képzeljük bele magunkat Péter helyébe, akinek a fia egy nagyon jó munkalehetőséget kapott Amerikában. A cég, amelyik alkalmazná, fizetné a szállását, étkeztetését és még jól is fizetne. Viszont valahogy ki kéne jutni Amerikába. Ám Péter most lábadozik egy súlyosabb betegségből, amely elvitte az összes tartalékát.

Mivel csak pár nap van hátra a fia utazásáig, minden perc számít és mivel a főszereplőnk eddig sosem vett még fel hitelt, csak annyit tud tenni, hogy beírja a Google-ba, hogy „szabadfelhasználású hitel”. Az első találatok a Cofidis oldalára vezetnek, ahol bár logikusan elmagyaráznak mindent, mivel Péterünk számára ez a világ ismeretlen, elakad.

Sőt Péter, megfontolt ember lévén arra is kíváncsi, hogy ki fia borja a Codfidis, megbízhat-e bennük. Ezért elkezdi tanulmányozni az oldalt és nem csak azt tudja meg, hogy a francia kötődésű cég mióta van jelen Magyarországon, hanem azt is, hogy a hatodik kerületben vert szállást.

Sőt talál egy központi telefonszámot is, amelyet azonnal tárcsáz (+36-40-36-36-36) és ennek köszönhetően az összes kérdésére percek alatt választ kap. Pár nap múlva pedig boldogan nyomja fia kezébe a tengerentúlra és ezáltal egy jobb jövő felé vezető repülőjegyet.

A fenti példa közel sem egyedi, bárki életében előfordulhat olyan esemény, hogy a lehető leggyorsabban kell pénzhez jutnia. Ezért nagyon fontos az, hogy ismerjük ezeket az elérhetőségeket. Máris sokkal gyorsabban tudunk választ kapni az esetlegesen felmerülő kérdéseinkre és ezzel sok-sok időt takarítunk meg. Ráadásul azzal, hogy azonnal tudni fogjuk, hogy hol kell őket felkeresni személyesen vagy, hogy melyik számon érjük el őket, sok felesleges stressztől is megkíméljük magunkat.

Mit csinálnak a Cofidis magyarországi fióktelepén?

A Cofidis magyarországi központja a főváros 6. kerületében található és bár a hiteligénylés mindig telefonon, vagy interneten zajlik, a vállalat kollégái innen irányítják a folyamatokat. Valamint a panaszkezelés is itt zajlik, ezért akár személyesen is felkereshetjük őket, de a központnak az elsődleges feladata az, hogy minél összehangoltabban folyjék a munka, a hiteligénylések elbírálása, hogy az ügyfelek a létező legkevesebb kellemetlenség révén és nagyon gyorsan az őket segítő hitelhez jussanak.

A Cofidis nevével hazánkban mindenki találkozhatott TV és egyéb reklámokban. Rengeteg pénzt fektettek abba, hogy az emberek megismerjék és felismerjék a márkát. Számtalan reklámkampányt folytattak és 10 év alatt elérték, hogy ha hitelről van szó, akkor ők jutnak az ember eszébe. Jelenleg több mint 70,000 elégedett ügyfél a biztosíték arra a cégfilozófiára, amely a kedvező hiteleket, a problémamentes, egyszerű igénylést és az ügyfelet állítja középpontba.

A francia cég Európa szerte közkedvelt, nem véletlen választotta több mint 11 millió ügyfél a Cofidis szolgáltatásait és a növekedés nem állt meg, mert az egyszerűen és gyorsan igényelhető, kedvező kamatozású hitel sosem fog kimenni a divatból.

Rate this post
hirdetes

2 hozzászólás ehhez: “Cofidis magyarországi fióktelepe

  1. Érdeklődni szeretnék,hogy Hódmezővásarhelyen az én nevem alatt milyen születési dátum alatt vettek fel hitelt? Én önöktől nem vettem fel hitelt,de a postás velem íratta alá a levelet ami az Arany János utcára szólt. Én a Rákóczi útcában lakom több km-re az említett útcától.Előre is köszönöm a válaszukat. Tisztelettel Harangozó Lászlóné.

    1. Üdvözlöm,

      A hitelmindenkinek.hu nem foglalkozik hitelek közvetítésével. Érdemes lenne az adott bankot felkeresni és őket megkérdezni az üggyel kapcsolatban.
      Bízunk benne, hogy a dolgok helyre jönnek, vagy csak valamilyen téves információt kapott.

Vélemény - hozzászólás hozzáadása