CIB személyi kölcsön 3 kalkulációval számoltunk megéri megnézni

hirdetes

Most évi egy törlesztő részlet ajándékba, alacsony THM-mel, ezt kínálja a CIB személyi kölcsön termékével.
A legfrissebb felmérések olyan élénk hitelfelvevési kedvről számolnak be, amelyre évek óta nem volt példa. Különösen a személyi kölcsönök piaca pezseg, a nyár folyamán 35 milliárd forintot folyósítottak a pénzintézetek – többet, mint tavaly, vagy mint 2013-ban.

Ez olyan versenyhelyzetet szült a bankok között, amelyben szinte kénytelenek a legjobb, a legvonzóbb ajánlatokkal megkörnyékezni az ügyfeleket: minimális, vagy akár 0 Ft-os kezdeti költségekkel, jövedelemérkeztetésért kapott kamatkedvezményekkel, pimaszul alacsony THM-mel, fix kamatozással, elengedett törlesztő részlettel.

A személyi kölcsönökhöz pedig jelzálog fedezet nélkül juthatunk hozzá. Itt azonban nem ér véget sor. Sőt! Wellness-utalványok, tabletek, utazási kedvezmények hevernek a szerződések mellett. És akár egy LCD-televízió megvásárlásában is segíthet spórolni, ha igazán ütős akcióra bukkanunk a hitelpiacon.

A CIB Bank sem tagadja, hogy az ügyfelek felé tanúsított figyelem jóleső. A jól törlesztőket valóban akciós személyi kölcsönnel jutalmazzák: egy egész hónapnyi díjat elengednek – egészen a futamidő végéig minden egyes decemberi törlesztést megspórolhatunk.

A CIB Előrelépő Kölcsön ezt a kedvezményt kizárólag a 2015. december 31-éig igényelt, és 2016. január 5-éig folyósított hitelekre biztosítja, ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni. 2016. október 19. óta él a lehetőség – tehát valóban friss a CIB ajánlata.

CIB személyi kölcsön igénylés feltételei ki kaphat és ki nem hitelt

A CIB Bank is a jó adósokat részesíti előnyben. Az igénylő személy tehát nem szerepelhet negatív információval a KHR-ben. A BAR-lista jogutódjaként ez a rendszer gyűjti a fizetésképtelenné vált adósokat. A pénzintézetek pedig minden egyes hitelbírálathoz igénybe veszik a fellelhető adatokat. A törlesztési gondokkal küszködő, illetve hiteltartozás(oka)t felhalmozó személyek igényeit el fogják utasítani.

A jól megválasztott hitelkonstrukcióval szinte biztosan könnyen elkerülhető a KHR-szereplés, és így továbbra is számos lehetőség marad nyitva előttünk, ha banki segítséggel valósítanánk meg az elképzeléseinket.

Az igényléshez igazolni kell személyazonosságunk, erre bármely, a magyar hatóságok által kiállított okirat megfelel (személyi, útlevél). Továbbá bejelentett állandó magyarországi lakcím szükséges.

Ingatlanfedezet híján a CIB Bank is csak a bérekre alapozhatja a hitelbiztosítékot, vagyis saját jövedelmünkkel bizonyítjuk, hogy valóban álljuk majd a hitelkeret költségeit. A benyújtás pillanatában aktuális munkahelyünkről szóló munkáltatói igazolásunknak legalább 3 hónapos, folyamatos, határozatlan idejű munkaviszonyról kell szólnia. Magánszemélyként legalább havi nettó 85.000 Ft-os keresettel fogadja be a pénzintézet a kérelmünket. Adóstárs bevonásával mérsékelhetjük ezt az összeget havi nettó 70.000 Ft-ra – természetesen fejenként számítva. Amennyiben vállalkozóként fordulunk a CIB-hez, 12 hónapos folyamatos, azonos körben folytatott, tevékenységet kell bizonyítanunk a bírálók felé.

Az igénylés pillanatában 20 évnél fiatalabb, illetve a futamidő lejártakor 72 évnél idősebb személyek kötelesek adóstársakat segítségül hívni a hitelekhez, akiknek az életkora szigorúan 20-72 év között mozoghat.
A CIB jelenleg azoknak az intézményeknek a sorát bővíti, ahol nem kötelező, hogy a jövedelmünk a bankhoz tartozó folyószámlára érkezzen meg hónapról hónapra.

Ám, ha a jövedelemérkeztetéssel mégis élünk, az további kedvezményre jogosít fel bennünket. Sőt, már az igénylés folyamatában is könnyíthet a dokumentáción. Nekünk pedig pénzt takaríthat meg, ha CIB-es számlára érkeztetjük jövedelmünk, és ezek után nyújtjuk be személyi kölcsönre szóló kérelmünket.

Milyen dokumentumok, nyomtatványok szükségesek a CIB személyi kölcsönéhez?

Személyi adatainkat és jövedelmünket igazoló dokumentumokat szükséges mellékelni a hiánytalanul kitöltött és aláírt igénylőlaphoz. Mindenképp ellenőrizzük le a személyi igazolványunk és az állandó lakcímünket igazoló kártyánk érvényességét, hiszen ezeket is csatolnunk kell.

Az alkalmazásban álló munkavállalók az utolsó 3 havi jövedelemjóváírást igazoló bankszámlakivonattal bizonyíthatják a kereseti fedezetüket. A nyugdíjasok pedig a nyugdíjjóváírással. Természetesen, a bérhez kötődő folyószámlának az igénylő személyére kell vonatkoznia. Amennyiben az adóstárs nevéhez kapcsolódik, banki igazolással alátámasztható, hogy a hiteligénylő is rendelkezik a számla felett. Cégek esetében az előző adóévről szóló magánszemély személyi jövedelemadó igazolás kell, amelyet a NAV-tól kérhetnek ki az érintett egyéni és családi vállalkozók. A CIB-folyószámlások esetében a számlakivonattól eltekint az intézmény.
A nyugdíjasok mindenképp mellékeljék nyugdíjértesítőjüket, illetve a nyugdíj megállapításáról született határozatot is az igénylőlaphoz.

Fontos, hogy minimum 1.000.000 Ft-os hitelösszeg esetében a bank munkáltatói igazolást kér. A személyi kölcsön ügyletből azonban ez is elhagyható, ha már legalább 3 hónapja a CIB-hez utaljuk jövedelmünket. Ekkor ugyanis a bank a fel tudja térképezni az anyagi hátterünk.

3 számítás a CIB személyi kölcsön kalkulátorával

A 300.000-5.000.000 Ft-os hitelösszeg törlesztését jelentősen befolyásolja az, mekkora THM-mel számolhatunk a törlesztés folyamán. A hitel kamata végig változatlan marad, viszont a THM-et a választott hitelösszeg, a futamidő és az aktuális ügyleti kamat alakítja.

800.000 Ft-ot 60 hónapnyi futamidőre 17,81% THM-mel, 19,99%-os kamattal kaphatunk meg, a havi 21.314 Ft törlesztő részlettel (és a decemberi visszafizetést a bank elengedi). Így a rögzített kamattal 372.293 Ft-ot törlesztünk a tőkén felül. Amennyiben ugyanezt az összeget igényeljük legalább 100.000 Ft-os jövedelemjóváírással, a THM 15,52%-ra, a törlesztőrészlet pedig 20.419 Ft-ra csökkent. Ez többéves viszonylatban jelentős különbség.

3.000.000 Ft igénylésekor 60 hónapra 17, 81% THM-met számol a CIB, amely szintén lecsökkenthető a bér folyószámlára történő utalásával. A 76.572 Ft-os törlesztő részlet mellett az Előrelépő Személyi Kölcsönnel 382.860 Ft spórolhatunk meg a futamidő lejáratakor.

Az aktuális személyi hitel konstrukcióban igénylehető legmagasabb összeg, 5.000.000 Ft esetében a leghosszabb futamidő figyelembe véve (72 hónap) több, mint félmillió forintnyi összeggel számolhatunk a saját zsebünkben – a decemberi 0 Ft-os törlesztő részleteknek köszönhetően ennyit takarítunk meg. 17,81% THM mellett 120.541 Ft törlesztő részlettel, míg 15,52% THM-nél ennél kevesebb, 114.718 Ft-tal kalkuláljunk.

A CIB személyi hitel igénylés menete – lépésről lépésre

A CIB személyi kölcsönök folyósítása egyszerűbb folyamata. A leggyorsabban átutalt hitelezési konstrukciók közé tartozik. A kölcsönszerződést aláírását követően igen hamar a folyószámlánkra kerülhet az összeg: a CIB Bank már 5 napon belül vállalja az utalást. Azonban hogyan jutunk el egészen folyósításig? Tekintsük át lépésről lépésre.

CIB személyi hitel lépései
CIB személyi kölcsön hitel lépései amivel jó tisztába lenni

A CIB munkatársak teljes munkaidőben, 8.00-18.00 óráig az ügyfelek rendelkezésére állnak. Már a bank weboldalán keresztül is igényelhetünk előbírálatot. A fiók dolgozói valóban rövid idő alatt felveszik velünk a kapcsolatot. Így saját otthonunkból, időt spórolva tájékozódhatunk az aktuális konstrukció feltételeiről. Illetve személyre szabottan megtudhatjuk a számunkra elérhető kölcsönösszeget, a várható törlesztő részleteket, és az ehhez kapcsolódó teendőket is. Az pozitív előbírálat azonban nem váltja ki a tényleges hitelbírálat folyamatát. Amennyiben a benyújtott dokumentumaink nem igazolják a telefonos beszélgetéskor elhangzottakat, a bank minden további nélkül elutasíthatja a szóban pozitívnak ítélt kérelmet.

Igénylésünk a kitöltött űrlap és az ezt alátámasztó dokumentumok benyújtásával válik hivatalossá. A viszonylag gyors elbírálást követően a bank értesítést küld a döntésről, és, ha az pozitív, időpontot egyeztetnek. A szerződés aláírását követően a CIB 5 banki munkanapon belül a hitelfelvevő bankszámlájára utalja a megítélt összeget. A folyósítás mentes minden körülményességtől, így egyéb hiteleket figyelembe véve valóban gyorsabban hozzájuthatunk.

A CIB Bank aktuális személyi kölcsöne

2015. október 19-től már egyéb kedvezményekkel kínálja a CIB az Előrelépő Személyi Kölcsönét. A 300.000-5.000.000 Ft forintalap hitel most a havi törlesztő részletekben lesz az ügyfeleket segítségére. Ugyanis egészen a futamidő végéig minden decemberben esedékes törlesztő részletet megtarthatunk magunknak, amennyiben 2015. december 31-ig igényeljük az Előrelépő Személyi Kölcsönt, és ezt folyósítja is a bank 2016. január 5-ig.

CIB aktuális személyi kölcsön ajánlata
CIB aktuális személyi kölcsön ajánlata – Előrelépő személyi hitel

Fontos tudni, hogyha bármely hónapban 5 napot meghaladóan késünk a törlesztéssel, azonnal megszűnik a decemberi kedvezmény – véglegesen. Amennyiben a kölcsönhöz Hitelfedezeti Védelem is tartozik, annak a költségeit, az akciótól függetlenül mindenkor, tehát a 12. hónapban is meg kell fizetnünk.

A 12-72 hónapra folyósítható kölcsön kamat mértéke rögzített, tehát fix díjjal számolhatunk a teljes futamidőre.
Az ingatlan fedezet nélküli hitel THM-je a decemberi kedvezménnyel összekapcsolva igen kedvezően alakul. 36 hónap futamidőre felvett 500.000 Ft-os kölcsönre 15,44% THM, míg 60 hónapra előretervezett 3.000.000 Ft-os összeggel 17,81 THM kalkulálható.

Azonban a bankon belül létezik egy lehetőség, amely szintén kedvezően befolyásolja a hiteldíjmutatót. Az Elsődleges ügyfél kamatkedvezményt a 2015. június 9-e után igényelt Előrelépő-konstrukcióra biztosítja a CIB. Havi jóváírásért cserébe már 2%-kal kevesebb éves ügyleti kamatot kell kifizetnünk a banknak. Az augusztus 31-ig leadott igénylésekkel 85.000 Ft-ot, az azután elkészültekkel már 100.000 Ft-nyi bért kell érkeztetnünk a folyószámlára.

Azonban ezért cserébe egy félmillió forintos, 36 hónapos futamidejű hitel THM-je 13,16%-ra csökken, 3 millió esetében 60 hónapra pedig 15,52%-ra mérséklődik a THM. Mindenképp megéri tehát a hitelünket és fizetési számlánkat egy ugyanazon bank, a CIB bankon belül intézni. A személyi kölcsönök piacán átlagos 20,7% THM-et tényleg kedvezőbbé tehetjük.

Gyakori kérdések és válaszok CIB személyi kölcsönével kapcsolatban

Mire költhetem a hitel összegét?

A CIB Bank személyi kölcsöne szabad felhasználású. Tetszőleges választható ki, mire fordítjuk a megítélt összeget. A legfeljebb 5 millió Ft-os Előrelépő Személyi Kölcsön lehetőségei így is szinte kimeríthetetlenek.

  • Lakásfelújításkor bátran számoljunk a CIB személyi kölcsön konstrukcióival, akár a fűtési rendszerünk korszerűsítését is támogathatjuk belőle. Járművásárlásban szintén remek partner, nemcsak jó állapotú használt autót, de, akár egy új motrot is vehetünk a hitelből.
  • Az önrész kiegészítőjeként például nagyobb eseményeket, esküvőt valósíthatunk meg úgy, hogy méltó lehessen számunkra és az egész család számára. Ugyanígy a közös utazások, nyaralások is maradandó emléket hagynak az életben.
  • Minek várni egy régóta tervezett közös kiruccanásra, ha megfelelő tervezéssel a CIB Bank már most hozzásegíthet bennünket? Nekünk csak az élményeket kell begyűjtenünk, az anyagiak miatt már nem fájhat a fejünk.
  • Kisebb átalakításokban, kertrendezésben, akár bútorvásárlásban nyugodtan vegyünk fel hitelt. Illetve az egészségünk érdekében, akár egy fogászati kezelést vagy műtétet is kifizethetünk a személyi kölcsön segítségével.

A hitel valós megoldás,valós igényekre és valós problémákra, csak átgondoltan válasszunk futamidőt és kölcsönösszeget.

Lehet-e előtörleszteni a CIB kölcsönét?

Ha a megválasztott futamidőnél gyorsabban tudjuk teljesíteni a hitel visszafizetését, a CIB Banknál is él az előtörlesztés lehetősége. Kérelmet szükséges benyújtani, amelyben szerepel majd az előtörlesztett összeg nagysága, a fizetés esedékességének kívánt időpontja.

Valamint azt is meg kell adnunk, hogy rövidebb futamidővel vagy csökkentett havidíjakkal számoljon a módosítás.

A szerződés újraírásának költsége 20.000 Ft. Az előtörlesztés továbbá díjköteles, ha egy összegben is fizetjük vissza a hitelt, akkor sem kerülhető ki. Ez nem haladhatja meg a 20.000 Ft-ot, de általában az törlesztő összeg 0,5%ról beszélhetünk. A hitelfolyósítás 2. évétől a 200.000 Ft-ig történő előtörlesztés díjmentes (illetve az 1. évben is jár erre egy lehetőség).

Milyen gyorsan juthatunk pénzhez?

A személyi kölcsönök versenyéhez a CIB Bank is igazodik. Az ingatlanfedezet nélküli hitel folyamata egyébként is gördülékenyebb és gyorsabb egyéb konstrukcióknál. Az Előrelépő Személyi Kölcsönt a szerződéskötést követő 5 banki munkanapon belül a megjelölt folyószámlán találhatjuk.

Tehát, ha valóban minden szükséges dokumentumot benyújtunk igényléskor, az elbírálásban nem lesz fennakadás, és hamarosan érkezik a pozitív elbírálás híre.

A 70 év feletti emberek kaphatnak-e CIB személyi kölcsönt?

A CIB Bank életkortól függetlenül bárkinek hitellehetőséget biztosít, aki teljesíti az igénylési feltételeket. A futamidő előretervezett lejáratakor már 72. éves személyeknek kötelező egy 20-72 életkorú adóstárs bevonása, aki, szintén fel tud mutatni legalább havi nettó 70.000 Ft-os keresetet. A jövedelemigazolás a nyugdíjszelvényekkel lehetséges. A kérelem átadásához szükséges csatolni a nyugdíj megállapításáról született határozatot.

A diákok kaphatnak-e személyi kölcsön a fenti feltételekkel?

A CIB Bank kifejezett diákhitelt nem folyósít, azonban a diákok is igényelhetnek személyi kölcsönt, ha teljesítik az általános elvárásokat. Az igénylés pillanatában még 20. évüket be nem töltött személyek csak adóstárssal kezdhetik meg az ügymenetet. Ebben az esetben is mindkét fél számára legalább havi nettó 70.000 Ft-os jövedelmet kell igazolni a pénzintézet felé.

Ha a kölcsönhöz megjelölt folyószámla nem az igénylő, tehát nem a diák nevére szól, egy banki igazolással szükséges bizonyítani, hogy ő is rendelkezhet a számla felett.

Az aktív bárlistások kaphat-e hitelt a CIB-től?

A Központi Hitelinformációs Rendszer a BAR-lista utódja, a bankok számára igen fontos információkat tárol az ügyfelekről. A törlesztőképtelen hitelfelvevők aktív bárlistásokká válnak, amely negatívum egy hitelbírálatnál. A bankok, közöttük a CIB is azokat részesíti előnyben, akik folyamatosan képesek tartozásukat megfizetésére. A rendszeresen és jól törlesztők gyakran jutnak kedvezményekhez.

Azonban a negatív KHR-eseket nagy valószínűséggel elutasítja majd az intézmény. Ha rendeztük adósságainkat, és aktív állapotunkat sikerült passzívvá változtatni, próbálkozzunk ismét hiteligényléssel, mert ekkor már valóban lehet esélyünk a pozitív elbírálásra.

A CIB személyi kölcsöne forint vagy devizahitel?

Az Országgyűlés 2015. szeptemberi döntésével lényegében megszűnnek a deviza alapú személyi kölcsönök Magyarországon. A CIB Banknál is csak forint alapút folyósítással találkozunk a lehetőségek között böngészve. A rögzített kamatok már korábban kedveltebb alternatívát jelentettek, a világpiaci mozgásnak inkább kitett, így sérülékenyebb deviza alapú konstrukciókkal szemben.

Nem fizetés esetén mi történik?

A törlesztő részleteket minden hónapban meg kell fizetni a szerződésben meghatározott napig, ellenben késedelmi kamatot számít fel a bank. Ha súlyosabb probléma áll a háttérben, mint egyszeri túlcsúszás, a Hitelfedezeti Védelem nyújthat segítséget. Viszonylag kevés összeggel terheli meg a havi törlesztő részletünk, ellenben, amikor hirtelen fordul negatívra törlesztő képességünk, biztosítja számunkra a bank segítségét. Ügyeleti kamatot, kezelési költséget vállalhat át tőlünk a CIB, vagy akár az önrész megfizetését is szüneteltetheti. Váratlan betegség, kereső képtelenség esetében gyors segélyként funkcionál.

Van vélemények a CIB személyi kölcsönéről?

Nagyon pozitív, lelkes a magyar hitelpiac. Önnek mi a véleménye a személyi kölcsönökről, a CIB Bank akciós ajánlatáról? A CIB Bank feltételei passzolnak-e az igényekhez? Mind erről és egyéb dolgokról érdemes begyűjteni a véleményeket más forrásokból amit az internetes fórumokban, blogokban  olvashatunk.

Írja meg tapasztalatát, és ezzel másoknak is segíthet a döntésben!

Rate this post
hirdetes

2 hozzászólás ehhez: “CIB személyi kölcsön 3 kalkulációval számoltunk megéri megnézni

  1. Jó napot,

    Én egy bejegyzett magán pénzt hitelezo. Adunk hitelt, hogy segítse az embereket, cégeket, hogy frissítenie kell a pénzügyi állapotát az egész világon, nagyon minimális éves kamatlábak olyan alacsony, mint 3% egy éven belül – 30 év törlesztési futamido bármely részén a világnak. Adunk hitelt tartományon belül 5000 € – € 500.000.000. A hitelek jól biztosított a maximális biztonság a legfontosabb. Az érdekelt személy vegye fel a kapcsolatot velünk e-mailben: (calvinkingloanmanagementfirms@gmail.com)

    Hitel ajánlat.

  2. Tisztítsd ki az adósságodat, és távol tartsd a csodtol.
    Növelje újra a finanszírozását és mosolyogjon újra
    EGYSZERU, GYORS ÉS GYORS JÓVÁHAGYÁSI HITEL
    E-mail: sam@loanfocuslimited.com vagy info@loanfocuslimited.com
    Mi a Loan Focus Limited menedzsmentje szeretnénk tájékoztatni a nagyközönséget arról, hogy a pályázóknak hiteleket kínálunk lefizetés nélkül. A jelenlegi hitelválság sok ember millióit sötétben hagyja, amikor hitelt szereznek. Biztosított kezességvállalási kölcsönöket adunk ki a Business Mennek és az üzletkötonek, gépkocsi vásárlásnak, házvásárlási hitelnek és egyéb személyi kölcsönnek vállalt noknek E.T.C. A CSOMAGOK BELEÉRTVE;
    * Rossz hitel jóváírásra kerül.
    * Lakáshitel
    * Auto kölcsön
    *Jelzálog hitel
    * Üzleti kölcsön
    * Nemzetközi kölcsön
    *Személyi kölcsön
    Kölcsönöket is nyújtunk Önnek és indítunk. Ha érdekel, válaszoljon a sam@loanfocuslimited.com weboldalra az azonnali finanszírozáshoz
    oszinte..
    Mr. Sam McNally
    Loan Focus Limited

Vélemény - hozzászólás hozzáadása