CIB előrelépő személyi kölcsönéről

hirdetes

A Raiffeisen MindigFix személyi kölcsöne mellett a CIB személyi kölcsöne is kiváló kondíciókkal várja azokat az embereket, akik ideiglenesen pénzzavarba kerültek, és azt szeretnék, hogy ez minimálisan befolyásolja csak az életüket. Ma már bármilyen személyi kölcsönt is veszünk igénybe, sosem kell uzsorakamattal számolnunk.
A hitelezésnek mindig is két arca volt.

Az egyik a törvények által szabályozott, nem kizsákmányolásra, hanem korrekt csereüzleten alapozó hitelezés, a másik pedig az ellenőrizetlen, szabályozatlan, kizsigerelésre alapozó uzsora.

Szerencsére a THM-ek visszaszorulásával, a feltételek egyszerűsödésével egyre kevesebben vesznek igénybe hasonló módon hiteleket.

Magyarországon komoly hagyománya van a személyi kölcsönnek

Hazánk a rendszerváltozás óta folyamatosan próbálja utolérni a nyugatot, de a folyamat sokkal lassabb annál, mint ahogyan azt sokan gondolták.

Ráadásul a gazdasági világválság sem egyszerűsíti meg az emberek dolgát. Sosem kerültek még annyian egyszerre a tönk szélére, mint a gazdasági világválság idején. Ilyenkor aranyat érhet egy olyan pénzügyi szolgáltató, hitelintézet, amely saját tőkéjéből megment minket, ha mi azt, némi kamat mellett, kondíciótól függően 12-72 hónap alatt visszafizetjük.

A CIB sem tegnap kezdte el a tevékenységét hazánkban, ennek megfelelően az emberek döntő többsége használja, és ismeri a szolgáltatásaikat. A vállalat néhány éve a személyi kölcsönök piacára is belépett, és azóta folyamatosan a piac egyik legjobb hitelét nyújtja.

CIB Előrelépő kölcsön azoknak, akik valóban haladni szeretnének

A CIB ezzel a hitelével azoknak kíván segítséget nyújtani, akik megelégelték, hogy megfeneklett az életük, és mindenképpen tovább szeretnének lépni.

Ezt fémjelzi az kölcsönösszegek mértéke is. Akár csak egy laptopra valót is igényelhetünk, de akár több évre is bebiztosíthatjuk magunkat, családunkat, vagy elindíthatjuk régóta dédelgetett vállalkozásunkat a megigényelt maximum 5,000.000 forintból. A 12-72 hónapos törlesztési időszak pedig garantálja, hogy ne vállaljunk teherbírásunkhoz képest túl magas törlesztő részletet. Ma már megfelelő körültekintés mellett egyáltalán nem kockázatos a személyi kölcsön mellett dönteni.

Többmilliós hitel bankszámlakivonattal?
A CIB-nél egyszerű bankszámlakivonattal igazolhatjuk jövedelmünket, ráadásul izgulnunk sem kell sokáig, köszönhetően a 10 perces telefonos előbírálatnak, amely alapján nagyon hamar fény derül arra, hogy jogosultak lehetünk-e a hitelre.

Arra, a hitelre, amelyet teljesen szabadon használhatunk fel. Nincsenek kérdések, korlátok, megkötések. Lakásfelújításra, autó, motor vásárlásra, esküvőre, családi utazásra, műszaki berendezés vagy bútor vásárlásra, műtéti beavatkozásra, fogászatra, egyszóval bármire felhasználhatjuk a megigényelt összeget. Nincsenek apró betűk sem, a kölcsönt arra fordítjuk amire csak szeretnénk.

Természetesen azt sose tévesszük szem elől, hogy ez az összeg nem ingyen pénz, hiszen a következő években azért, hogy a jelenben ne dőljön össze minden, a törlesztőket fizetnünk kell addig, amíg a szerződésünk le nem jár, és a teljes összeget vissza nem fizettük. Felelősségteljes felhasználás mellett viszont egyértelmű, hogy a szabad felhasználású személyi kölcsön nagy segítség lehet mindenkinek.

Rate this post
hirdetes

Vélemény - hozzászólás hozzáadása