A béremelés 2019-ben is folytatódik. A cafeteria 2019-s módosítása és a minimálbér emelése mellett egyéb más emelések is várhatók. A munkavállalók, a munkáltatók, valamint a minisztériumok között folyamatosan zajlanak a bérmegállapodások. A jelentős munkaerőhiányt így próbálják orvosolni.
A közalkalmazottak is számíthatnak béremelésre 2019-ben
A közalkalmazotti béreket 2019-ben szintén emelni szeretnék, amelynek mértéke akár a 30 százalékot is elérheti. Ezzel a lépéssel a kormány a központi közigazgatásban jelen lévő bürokráciát kívánja csökkenteni. A közszférában pontosan annyi munkavállalót szeretnének foglalkoztatni, amennyire ténylegesen szükség van.
A kormánytisztviselők 2019-ben a béremelés 2019 lépéseként a köztisztviselői illetmények terén különféle családbarát intézkedésekre számíthatnak. A tervek szerint családalapítási támogatást kapnának és a nagyszülőknek járó pótszabadságot kívánják bevezetni.
A versenyszférában is hatalmas gondok vannak
A versenyszférában olyan hatalmas probléma a munkaerőhiány, hogy egy takarító megkereshet akár 300 000 forintot is. A vállalatok mindent megtesznek annak érdekében, hogy átcsábítsák, elcsábítsák a munkavállalókat akár irreális bérekkel is, hiszen a munkaerőhiány tönkreteszi a cégeket. Érdemes megemlítenünk, hogy a fővárosi és a vidéki bérek között jelenleg mintegy 30 százalékos különbség van.
Mi a helyzet az egészségüggyel a béremelés 2019 kapcsán?
Ma Magyarországon az egészségügy az egyik olyan terület, ahol hatalmas a munkaerőhiány. Ezzel kapcsolatban felmérések is születtek, amelyek szerint 25 000 betöltetlen álláshely van. A 2019-es évben a kórházakban dolgozók is számíthatnak némi béremelésre, de jellemzően csak az év második felében. Az egészségügyi szaktárcánál már elkezdődtek a tárgyalások, amelynek legfőbb célja, hogy több évre előre megállapodást kössenek a béremelések mértékéről.
A szociális ellátásokkal kapcsolatban már 2018 őszén szivárogtak ki hírek
A kormány a tervek szerint 2019-ben szigorítani szándékozik a szociális ellátásokat, így a béremelés 2019-hez kapcsolódóan ez nem számít túl jó hírnek. A Belügyminisztérium által kidolgozott 2019-es tervek szerint a szociális törvény módosítása a következőképpen történne meg. A szociális segély – az FHT, azaz a foglalkoztatást helyettesítő támogatás folyósításakor 2019 januártól csak a közmunkás bér összegét számítanák be.
Eddig 22 800 Forintot számítottak be a járási hivataloknál, amikor odaítélték a támogatást. A jelenlegi tervek szerint a 8 órás közmunkás bér 54 127 forintja lenne a számítás alapja, ha pedig valaki szakképzett szakmunkás, akkor nettó 77 968 forintot. Így jelentősen le fog csökkenni azoknak a személyeknek a száma, akik jogosultak lennének a segélyre. Természetesen a tervezet nem nyilvános, de reméljük, nemsokára tisztán láthatunk ebben a kérdéskörben is.
A rendőrök is változásokra számíthatnak a béremelés kapcsán
A béremelés 2019 kapcsán fontos megemlíteni, hogy a rendőröknél is várható béremelés, de egyéb más változások is. Szintén a Belügyminisztérium által elkészített jogszabálytervezetről van szó. A közép- valamint a felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkezőket átsorolnák a Hszt. alá és azokat, akik alapfokú iskolai végzettséggel rendelkeznek, azokat visszaminősítenék az MT alá tartozó munkavállalóknak. Mégis mit jelenthet ez?
Természetesen egy teljesen új bértáblát is kialakítanak, amely várhatóan február elsejétől lép majd életbe. Az előterjesztés szerint átlagosan mintegy 20 százalékos illetményemelésre lehet számítani.2020-ra további 10 százalékos illetményemelést terveznek. Az új bértábla 250 000 forintról fog indulni, de a garantált bérminimum emelése után ez az emelés már nem annyira számottevő. A 20 százalékos emelés így nem is tűnhet olyan nagymértékűnek.
A rendvédelmi igazgatási szolgálati viszonyba kerülőkre szigorítások várnak, azaz a hivatásos állományra vonatkozó jogkorlátozások érvénybe lépnek. Így munkaidőn kívüli elérhetőséget, tartózkodási helyet kell megadniuk. Nem lehet európai parlamenti, országgyűlési, helyi önkormányzati illetve kisebbségi önkormányzati képviselő.
Csak engedéllyel végezhet egyéb keresőtevékenységet. Megtiltják továbbá, hogy meghatározott összeg feletti készpénzt maguknál tartsanak, kiterjeszthetik a kifogástalan életvitel ellenőrzést. A rendőrök ezen felül kötelesek az előírt képzéseken és továbbképzéseken részt venni. A tervek szerint számíthatnak teljesítményértékelésre, így ha ez negatív minősítésű lesz, akkor 20 százalékos illetménycsökkenést is okozhat. Ellenkező esetben jó minősítésnél viszont 20 százalékos illetményemelés várható.