A személyi kölcsönök területén kiélezett versenyt vívnak a bankok és egyéb szolgáltatók annak érdekében, hogy minél többen vegyék igénybe pénzügyi termékeiket. Ebből a versenyből ragadom ki az MKB Bank személyi kölcsönét és részletezően ismertetem annak feltételeit. Igyekeztem mindenki számára a legfontosabb információkat kigyűjteni és áttekinthetővé tenni mindezt, a tisztán látás és a helyes pénzügyi döntés meghozatala érdekében.
Az MKB Bank személyi kölcsön feltételei igencsak kedvezőnek mondhatóak, ráadásul rendkívül ügyfélbarát bankról van szó, hiszen a bank honlapján és a telefonos szolgáltatáson keresztül minden egy helyen, egyszerűen érhető el.
A személyi kölcsön feltételeit vizsgálva szükséges tisztázni, hogy ez egy szabad felhasználású, forint alapú hitel, melyre minden esetben standard hitelbírálatot végeznek el, tehát az otthon előkészített dokumentumokat már csak el kell jutatni a bankhoz és a feldolgozási procedúra el is kezdődhet. Természetesen, a bank honlapján megtalálható ezeknek az igazolásoknak a tételes felsorolása.
Be kell mutatnunk egy személyazonosító okmányt, illetve lakcímkártyánkat, nem magyar állampolgárok esetén a tartózkodási helyet igazoló hivatalos okmányt, illetve az adószám megadása is kötelező. Ezeket az adatok minden intézmény, minden terméke esetén kötelezően feltüntetendő dokumentumok.
MKB személyi kölcsönhöz elég 80 ezres forintos jövedelem igazolás is
Az MKB bank személyi kölcsönének pénzügyi hátterét vizsgálva kiemelhetjük annak előnyét, hogy már mindössze nettó 80 ezer forintos havi jövedelemtől igénybe vehető. Erről, egy legalább három hónapot tartalmazó munkáltatói igazolást szükséges benyújtani. A hitel összege 300 ezer forinttól egészen 5 millió forintig terjedhet. A lejárati idejét tekintve egyértelműen a közép hosszú lejárattal bíró kölcsönök közé sorolható, ugyanis 2-5 évig terjedő visszafizetési opciót választható ehhez a csomaghoz a bank ügyfele. Ebben az esetben bátrabban lehet több évre tervezni, ugyanis az árfolyam változásból fakadó kockázat nincs jelen ezen termék esetén.
Mi szükséges a sikeres hitel elbíráláshoz az MKB személyi kölcsön felvételekor?
Természetesen a pénzintézetek által vezetett KHR listának is meg kell felelni. Nem lehet 12 hónapra visszamenő rendezetlen tartozás, fizetési mulasztás, halasztás és kihagyás, ugyanis ebben az esetben automatikus elutasítással jár a folyamat. Arról, hogy szerepel-e a kölcsönt igénylő személy a listán, egy ingyenes tudakozó segítségével elérhető a szükséges információ, így meggyőződhetünk erről és, így a későbbiekben emiatt nem kaphatunk elutasító választ.
A hitel pozitív irányú elbírálása esetén, már a második munkanapon kézhez kaphatjuk az igényelt összeget.
A MKB Bank által kínált személyi kölcsön feltételei rendkívül kedvezőek, főleg azok számára, akik nem csak egy apróbb problémát szeretnének áthidalni.
A hitel felvétel azonban így is kockázatos, hiszen kötelezettséget vállalunk egy adott összeg, határidőn belüli visszafizetésére. Minden esetben alapos tájékozódás, tervezés kell, hogy megelőzze ezt a lépést, és ne féljünk szakemberek tanácsát kikérni ebben a témában.
Számoljunk az MKB személyi kölcsön kalkulátorával
Az MKB személyi kölcsön hitekalkulátorával