A kezdeti lendület után lassulhat az ingatlanpiac?

hirdetes

A hat éve tartó pangás után 2015-ben végre fellendült az ingatlanpiaci Magyarországon, ami az árakban is gyorsan lecsapódott, hiszen öt éves viszonylatban idén voltak a legdrágábbak az ingatlanok hazánkban. A fellendülés most még csak Budapesten és a nagyobb városokban érzékelhető, bár elemzések szerint a kezdeti lendület mostanra alábbhagyott.

Kereslet – kínálat: emelkedő árak…

Az előző években tapasztalható ingatlanpiaci válság, úgy tűnik, megszűnőben van, hiszen idén egyre többen vásároltak ingatlant, főként befektetési célból. Ennek oka elsődlegesen az, hogy a banki kamatok igen alacsony szinten mozognak, így jobban megéri megtakarításainkat ingatlanba fektetni ahelyett, hogy bankbetétekben tartanánk.

A növekvő kereslet aztán elkezdte fölfelé hajtani az ingatlanok árait (persze még így sem éri el az árszint a 2009-es válság előtti szintet). A tavalyi lakásárakhoz viszonyítva idén már mintegy 9 %-os áremelkedést realizáltak a lakástulajdonosok, aminek következtében a lakásárak megközelítették a 2005-ös, illetve a 2010 év végén tapasztalt árakat.

A növekedéshez a kedvező hitelfelvételi kondíciók is hozzájárultak, amelynek következtében ismét megnőtt a hitelfelvételi kedv: a lakáshitelek piacán is jelentős bővüléssel számolhatunk. A hitelek további bővülését okozhatja a közeljövőben az idén félévtől igénybe vehető családi otthonteremtési kedvezmény is.

Országosan eltérő helyzet

A fentiekben vázolt lakáspiaci trend nem figyelhető meg országosan, mint minden esetben az ingatlanpiaci forgalom növekedése most is a fővárosban kezdődött, majd a nagyvárosokban is fokozatos fellendülés volt tapasztalható, ám ez tendencia aligha figyelhető meg a kisebb lélekszámú településeken, falvakban. Ezeken a településeken ma éppúgy szinte a lehetetlennel megegyező egy-egy ingatlan értékesítése, mint korábban.
Az eladó lakások Budapesten ugyanakkor igen gyorsan gazdát cserélnek, az ingatlanpiacnak a fővárosban robbanásszerű a növekedése, mely nem csak az eladási árakon mutatkozik meg, hanem a lakások bérleti díjaiban is. Igen keresettek itt a belvárosi téglalakások, de a külső kerületek panellakásai iránt is nagy a kereslet. A növekedés okai sokrétűek: a már említett olcsó hitellehetőségek, a befektetési, spekulációs célú lakásvásárlások éppúgy, mint a korábbi években elmaradt, elhalasztott lakásvásárlások mostani kedvezőbb feltételek melletti realizálása.

Budapest és a nagyobb városok mellett tehát elenyészően érzékelhető ez a fajta növekedés, a vidéki városokban kevéssé jellemző a befektetési célú lakásvásárlás, így csak az élethelyzetekből fakadó ingatlan vásárlási esetek maradnak, ezek pedig aligha hajtják föl a piacot.

Lassuló növekedés

Elemzők szerint a kezdeti ugrásszerű növekedés után lassulás következik be, bár még mindig a növekedés lesz a jellemző. Az árak növekedése már kisebb mértékben fog csak emelkedni és a forgalom sem lesz az elkövetkező hónapokban olyan gyors, mint amit ebben az évben tapasztalhattunk. Ennek elsősorban az az oka, hogy a spekulációs céllal indult lakásvásárlások lecsökkennek, aki pedig a saját részére vásárolna ingatlant, az az emelkedő árak miatt elhalasztja szándékát. Az Ingatlannet elemzése szerint a lakáshirdetések száma ugyanakkor még mindig növekedőben van, vagyis a kínálat továbbra is jelentős.

Rate this post
hirdetes

Vélemény - hozzászólás hozzáadása