Erre figyeljen ha autót vásárolna hitelből!

hirdetes

Autóvásárlás 2019-ben megfelelő körülmények között elindítható. Az olcsó euró árfolyam, az olajárak folyamatos csökkenése mind az autóvásárlást segítik. Mi az, amire mégis érdemes figyelni, ha 2019-ben szeretnénk autót vásárolni?

Hitelből használt autót így vásároljon okosan
Hitelből használt autót így vásároljon okosan

Érdemes figyelemmel kísérni a forintárfolyam változást. 2018 nyarán a forint gyengülésének köszönhetően az új autók ára átlagosan 300 000 forint környékén drágultak. A nyugatról behozott autókért, így valamivel többet kellett fizetni. 2019-ben egyelőre nem kell számolnunk áremelkedéssel, hiszen a piacok nyugodtak.

Figyeljünk oda melyik modell mellett tesszük le a voksunkat, ha autóvásárlásra kerül a sor

Egyes autómodellek esetében megfigyelhető, hogy hatalmas az értékvesztésük. Hiába van kedvenc autómodellünk, ha annak értékvesztése évről évre nagyobb, nem szabad megvásárolni. Illik tudni, hogy használt autónk 4 éves korára mér 30-40 százalékot is veszít értékéből. Egy 5 millió forintos autó esetében ez közel 2 millió forintot is jelenthet. Ennek fényében nézzük meg, hogy melyik autótípus az amely nem veszít ilyen sokat értékéből és csak ezt a típust válasszuk, ha új autó vásárlására adtuk fejünket.

Az autókereskedésekben a lízing ügyintézésben is segítenek

A lízing egy igen kedvező finanszírozási lehetőség, amelynél elég a 30-40 % körüli önerő biztosítása. Mivel a kamatok a fennálló futamidő alatt változhatnak, ezért az induló kamatokat célszerű megnézni és ehhez mérten választani a felkínált lehetőségek közül. Kamatkockázat lízing esetén mindig lesz, ezzel mindenkinek kalkulálnia kell. Lízingelt autóknál mindig feltétel a casco megléte, e-nélkül el sem hozhatjuk az autót.

Évente átlagosan 60 és 160 000 Forintos költséggel számolhatunk, amely természetesen függ az autó típusától és a választott biztosítótársaság termékpalettájától is. Mivel a lízinghez szükséges az önerő, így ha nem áll rendelkezésünkre az összeg, akkor szabad felhasználású hitelből ezt még megoldhatjuk. Személyi kölcsönöknél általában a rendelkezésre álló jövedelem 40 százalékát tudják figyelembe venni, efölött nem lehet a havi törlesztőrészlet. Tavaly óta él a 400 000 forintos jövedelemhatár, így e-fölött vagy ez alatt változnak a százalékos értékek.

Hol érdemes személyi kölcsönt felvenni autóvásárláshoz?

Autóvásárláskor első körben érdemes saját bankunknál tájékozódni, ajánlatot kérni, hiszen itt már van folyószámlánk, ezért ezt már nem kell külön megnyitni. Manapság egyre több bank várja el azt, hogy a kölcsönt felvevő ügyfelek náluk is rendelkezzenek folyószámlával. Azok, akik ezt vállalják kedvezményben is részesülhetnek, hiszen gyakorta kötik ehhez a feltételhez az akciókat.

Egy személyi kölcsönt ma már 48 óra alatt is fel lehet venni, hiszen több banknál is bevezették a teljes online ügyintézési folyamatot. Az ügyfelek egy videós azonosítást követően, máris tovább léphetnek a hitelbírálathoz, amely, ha sikerrel jár postázzák is a szerződést. A szerződéseket általában a kijelölt bankfiókban lehet személyesen aláírni. Amikor a munkáltatói igazolást kérik be akkor ezzel már érdemes előre számolni, hiszen a munkaadóknak is kell egy kis idő mire kiállítják az igazolást.

Ha ezt jó előre beszerezzük nem érhet bennünket csalódás. A személyi kölcsön segítségével tulajdonképpen a lízinget is ki lehet kerülni autóvásárlás során, ha megfelelő összeggel rendelkezünk. Amennyiben teljes mértékben a kölcsönből vásároljuk meg új autónkat, úgy az a tulajdonunkba kerül már az első perctől fogva, bár fedezetként szolgál a kölcsönfelvételnél. Talán ezt a konstrukciót is érdemes mérlegelni, mielőtt a lízing mellett döntenénk.

Mit tegyünk, ha jövedelmünk nagysága miatt nem kaphatunk személyi kölcsönt?

Ilyenkor mindenki előtt nyitva áll a jelenlegi hitelek összevonásának lehetősége, amelyet hitelkiváltásnak hívnak. Ilyen konstrukciót már a legtöbb banknál találhatunk. A hitel lényege, hogy akár a több banknál is futó hiteleket egy hitellé alakítják át, így megúszhatjuk, a több banknál vezetett havi folyószámlavezetési díjat és a különféle, a hitellel kapcsolatos egyedi költségeket.

Egy alacsonyabb kamattal rendelkező személyi kölcsön sokkal kisebb törlesztőrészlettel, már megoldást jelenthet arra, hogy a havi jövedelmünk mindezt fedezze. A kölcsönöket akkor érdemes igénybe venni, amikor akciót hirdetnek a bankok és ezt igen gyakorta megteszik.

Ilyenkor a kamatokat a lehető legalacsonyabban tartják, vagy egyáltalán nem kérnek adminisztrációs költséget vagy közjegyzői díjat, esetleg elengedik a folyósítási díjat is. Érdemes egész évben nyitott szemmel járni és keresni a lehetőségeket arra, hogy minél olcsóbban tudjunk hitelt felvenni.

Most hol érdemes a hitelkiváltást elintézni?

Nézzünk meg egy 5 millió forintos hitelt 72 havi futamidővel. Jelenleg a legjobb ajánlatot a Sberbanknál találhatjuk meg, ahol 85 340 forintot kell havonta visszafizetnünk, 7,47%-os kamat mellett. 6 183 029 forintot fogunk összesen visszafizetni a futamidő végéig, amelyből jól látható, hogy a hitelfelvétel teljes költsége 1 183 029 forint. A következő ajánlat nem sokkal marad el a Sberbank által kínált lehetőségtől, hiszen a CIB Banknál 87 368 Forint a havi törlesztőrészlet és a kamat 8,17%.

A hitel teljes összege 6 290 496 Forint, azaz a hitel összesen 1 290 496 forintunkba kerül. Ha éppen valamelyik bank ügyfelei vagyunk, akkor jól járhatunk, hiszen külön nem szükséges folyószámlát nyitni a hitel elindításához.

A különféle kalkulátor oldalakon bármelyik percben elérhetők az összehasonlítások és ezeket érdemes szinte naponta figyelni. Amint kínálkozik egy jó lehetőség éljünk vele, főleg, ha nagyon sürgető az autóvásárlás. Szinte mindig ki lehet fogni jó akciókat a személyi kölcsönök és a hitelkiváltási lehetőségek terén.

Rate this post
hirdetes

Vélemény - hozzászólás hozzáadása