Autóhitel munkáltatói igazolással vagy anélkül

hirdetes

Hogy egy autóhitel munkáltatói igazolással vagy anélkül vehető-e igénybe, azt minden esetben az határozza meg, hogy az adott bank milyen követelményeket támaszt felénk, illetve pontosan melyik pénzintézetet is választottuk magunknak.

Habár sokan csak legyintenek erre a problémára, rengetegen vannak olyanok, akik nem szeretnék munkáltatójuk orrára kötni azt, hogy hitelt akarnak felvenni egy új vagy használt autóra, ezáltal szívesebben megkerülnék a főnökség előtti felelősségre vonást – már ha ez lehetséges volna.

Autóhitel munkáltatói igazolás nélkül

Lássuk első ízben azt az alternatívát, ami mindenkit a leginkább érdekel, vagyis hogy az autóhitel munkáltatói igazolás nélkül is felvehető-e?

Jó hír, hogy igen, ehhez azonban vagy szerencse szükségeltetik, vagy egy kis plusz idő, hiszen nagyon ritka az olyan együttállás, hogy egy kereskedő vagy szakszerviz éppen azzal a bankkal legyen szerződésben, ahol nekünk éppen az a folyószámlánk van, ahová a rendszeres jövedelmünk érkezik, méghozzá megfelelő feltüntetéssel, elnevezéssel, ugyanazzal az összeggel, minden hónapban ugyanarról a számlaszámról.

Ez az egyetlen olyan alternatíva ugyanis, amivel az autóhitel munkáltatói igazolás nélkül is igényelhető.

Természetesen akkor sem kell kétségbeesni, ha a kinézett autó egy olyan kereskedésben áll, amelyik egy másik bankkal van szerződésben. Egyáltalán nem kötelező ugyanis a felkínált lehetőséget elfogadni, így választhatjuk a kereskedőnél az egy összegben történő kifizetést, majd miután elrendeztük a megfelelő papírokat – szükséges például az adásvételi szerződés, valamint az autó néhány fontosabb adata –, majd ezt követően keressük fel bankunkat, és igényeljük ott az autóhitelt.

Ebben az esetben nyilván ugyanaz az eljárás vár ránk, a pénzintézet ellenőrzi számlaszámunkat, a rendszeres utalásokat, hogy ugyanonnan jön-e a rendszeres juttatás, hogy az fizetés címén fut-e, és ha mindent rendben talált, akkor nem szükséges kikérni a munkáltatói igazolást, hiszen a folyószámla elegendő igazolással szolgál ahhoz, hogy megfelelő munkahelyünk van már 3-6 hónapja.

Mikor kell a munkáltatói igazolás az autóhitelhez?

Amennyiben a fentiektől eltérő eset valósul meg, akkor az autóhitel munkáltatói igazolás megléte mellett vehető csak igénybe! Ennek megfelelően, ha más banktól szeretnénk igényelni a kölcsönt, mint ahová a folyószámlánk szól, még a legkisebb összegű autóhitel felvételéhez is fontos igazolni, hogy hol dolgozunk, milyen régóta van határozatlan idejű szerződésünk, valamint mennyi minden hónapban a fix jövedelmünk.

Ezek az adatok elengedhetetlenek a bankok számára ahhoz, hogy megfelelő kalkulációval szolgáljanak számunkra, lévén minden esetben csak és kizárólag akkor tudnak hitelezni, ha elegendő fedezetet találnak ehhez.

Ritka eset, ámde néhány bank gyakorlatában előfordul, hogy még annak ellenére is igényelnek munkáltatói igazolást leendő ügyfeleiktől, hogy egy náluk nyitott bankszámlára fut be minden hónapban a fizetésünk.

Ez a legtöbb esetben akkor lehet, ha a munkabérünk nem megfelelő közleménnyel érkezik, esetleg több számlaszámról utalják – kisebb vállalkozásoknál előfordulhat –, vagy lehetetlen beazonosítani róla, hogy valóban fizetésünkről van-e szó. Szintén bele szoktak néha kötni a bankok abba, ha a fizetés nem ugyanazokon a napokon érkezik, illetve több hetes csúszások vannak, ilyenkor ugyanis felmerül a munkáltató anyagi helyzetének problémája, ami bizonyos esetekben a munkáltató vizsgálatát is előidézheti.

Rate this post
hirdetes

Vélemény - hozzászólás hozzáadása