Egy autóhitel idős autóra is felvehető abban az esetben, ha megfelelünk bizonyos feltételeknek, lévén igényeljük akár bankon keresztül, akár a kereskedőn át a kérdéses kölcsönt, minden esetben lesznek bizonyos feltételek, amelyeknek eleget kell tennünk ahhoz, hogy hozzáférhessünk a kérdéses kölcsönösszeghez.
Érdemes alaposan körülnézni ezzel kapcsolatban a piacon, valamint természetesen a kereskedők kínálatában is, hiszen nem kizárt, hogy míg az egyik helyen éppen lecsúszunk a felkínált lehetőségről, ezáltal nem tudunk hitelt felvenni egy idősebb autóra, addig egy másik banknál, vagy másik kereskedőnél még éppen beleférünk a keretbe.
Autóhitel idős autóra – amit feltétlenül tudni kell!
Amennyiben az autóhitel idős autóra kerül felvételre, akkor feltétlenül tudni kell azt, hogy az egyik legfontosabb tényező minden esetben az autó életkora lesz. Az autóhitelek ugyanis nem jelzálogalapon működnek, a visszafizetés biztosítékát így rendszeres jövedelmünk mellett maga a gépjármű adja majd, ezáltal a bankoknak az érdekük az, hogy minél többet érjen az autó, de legalábbis még akkor is érjen valamit, amikor a hitel törlesztő-részletei a végéhez közelednek.
Tegyük fel ugyanis, hogy megvásárolunk egy 20 éves autót, ami legfeljebb már csak kétszer megy át a műszaki vizsgán, vagy még 4 évig lehet az utakon. Egy ilyen gépjárműre bizonyára egyetlen bank sem ad hitelt 5 éves futamidővel, mert az utolsó egy évben egyrészt már nincs biztosíték, másrészt pedig már az első év után az ő szemszögükből teljesen értéktelenné válik a gépjármű.
Ennek köszönhető, hogy autóhitel idős autóra általában csak akkor vehető igénybe, ha a kinézett gépjármű nem idősebb 12-15 évnél. Ez a szám természetesen bankonként változhat, de a 15 év általában már a maximum felső korlát, ennél inkább szigorúbb feltételeket szoktak meghatározni.
Ami fontos még, hogy az autó életkorához a legtöbb bank magát a futamidőt is köti, így minél idősebb egy autó, annál kedvezőtlenebb feltételek és rövidebb futamidők közül válogathatunk csak, az adott pénzintézetnek ugyanis érdeke, hogy mindvégig legyen biztosítéka, ezáltal sok esetben már csak 12-24 hónapos konstrukciók közül válogathatunk, míg fiatalabb gépjárműveknél akár 5-6 évig is kitolhatjuk a futamidőt.
Amit még tudnunk kell az autóhitel felvételéről
Ha az autóhitel idős autóra lesz felvéve, a bankok minden esetben igényelnek majd tőlünk önrészt. Általában ezt is az autó életkora határozza meg, legalábbis közvetett formában, hiszen minél hosszabb a futamidő, értelemszerűen annál kevesebb önrész szükségeltetik majd és fordítva.
Egyes bankok így nem ritkán akár 40 százalékos önrésszel is dolgozhatnak egy 15 éves gépkocsi esetében, de a fiatalabbaknál akár 20 százalékig is lemehet az összeg, és ez a futamidőt is kitolhatja. Fontos kiemelni, hogy a bankok kategóriákat is megkülönböztetnek, így sok helyen a személyautót és a terepjárókat vagy a haszongépjárműveket elkülönítik egymástól, hiszen ezek rendeltetésük szerint más értéket képviselhetnek.
Vannak bankok, amelyek esetében az autóhitel idős autóra már egészen kis összeg esetében is megvalósulhat, így például akár 2-300 ezer forintot is kölcsönözhetnek számunkra 2-3 éves futamidőre, amiből – 40 százalékos önrésszel számolva – akár már egy 280-390 ezer forintos idős gépkocsi is megvásárolható.
Az autóhitel felvételéhez a személyi kölcsönökhöz hasonló ügyintézésre kell számítanunk, így dokumentumok terén is a személyünk, munkahelyünk és fizetésünk igazolására szolgáló papírok eredetije vagy fénymásolata kell.