Amennyiben egy új- vagy használt autóra szeretnénk kölcsönt felvenni, annak több módja is van – a személyi kölcsönöket figyelmen kívül hagyva –, így igényelhető az autóhitel bankoktól közvetlenül vagy közvetett formában.
Utóbbira akkor van lehetőség, amikor az új- vagy használt gépkocsit egy kereskedőtől, vagy egyenesen a márkakereskedőtől szeretnénk megvásárolni. Ilyen esetben kis túlzással az áruhitelhez hasonló formában igényelhetjük majd az autóhitelt, magyarán amint megkötöttük a hitelszerződést, illetve megtörtént a hitelbírálat – mindez úgy, hogy az ügybe bevont banknak legfeljebb a képviselőjével találkoztunk –, akkor utána rögtön meg is kapjuk az autót, használhatjuk és amint az utolsó törlesztő-részletét is befizettük, azonnal ránk száll a tulajdoni jog is – addig viszont a bank tulajdonát képezi az autó.
Autóhitel bankoktól, kedvezményesen
Habár volt idő – nem is olyan régen –, amikor az autóvásárlás igencsak lehetetlen feladatnak tűnt, az utóbbi időszakban azonban ismét helyreállt az a bizonyos rend, ezáltal az autóvásárlás ismét egyre több ember számára vált elérhetővé, főleg miután az autóhitel bankoktól, kedvezményesen is elérhetővé vált.
Természetesen ehhez sok apró tényező együttállására volt szükség, többek között például arra is, hogy a kereskedők egyre lejjebb vigyék az árakat és a bankok is egyre kedvezményesebb kölcsönszerződéseket állítsanak össze annak érdekében, hogy az autóipar újra beindulhasson, lévén senkinek sem lenne jó, ha az új- vagy régi autók nem fogynának, és nem mozogna a piac.
Ennek érdekében az autóhitel bankoktól már rendkívül kedvezményes áron is elérhető, így éppen a piac megmozdításának érdekében sok pénzintézet vezetett be 30-40 százalékos kedvezményt annak érdekében, hogy azok is lehetőséget kaphassanak a vásárlásra, akiknek hirtelen kellene egy megfelelő minőségű gépjármű. Ennek megfelelően a bankok már egészen kis összeg mellett is szolgáltatnak hitelt, de akár nagyobb pénzt is biztosítanak ügyfeleiknek igény esetén.
Nem könnyű jól választani
Egyáltalán nem könnyű azonban kiválasztani a megfelelő autóhitelt, hiszen a verseny miatt a bankok kis túlzással egymást túllicitálva kínálják a kedvezőbbnél-kedvezőbb feltételeket, ezáltal érdemes alaposan átnézni az egyes pénzintézetek konstrukcióit, hiszen hosszabb távon gondolkodva akár tízezreket is spórolhatunk csak azzal, ha jól döntünk.
Vannak például olyan bankok, akik már 20 százalékos önerővel adnak hitelt, míg mások csak 25 százalékra, ami egymillió forint esetén már súlyos tízezreket jelent, amivel megspórolhatjuk például az átírás költségét.
Lehet azonban, hogy míg az egyik bank ezen a téren kedvezményt ad, addig kiköti, hogy a megvásárolt gépjármű nem lehet például 8 évesnél idősebb, ami viszont olyan magasságokba repíti a vételárat, ami mellett az 5 százalékos különbség eltörpül.
Ha az autóhitel bankoktól kerül felvételre, akkor érdemes alaposabban is elmélyedni a számok tengerében. Fontos, hogy soha ne elégedjünk meg azzal, hogy ismerjük a kamat összegeit, hiszen ez ugyanis önmagában még semmit sem mondd el a hitelről – a közhiedelemmel ellentétben –, így sokkal fontosabb inkább a THM összegét ismerni, ezáltal az minél kisebb egy banknál, annál olcsóbb lesz a hitel, vagyis annál könnyebb lesz törleszteni. Sok bank próbál trükközni a futamidővel, valamint azzal is, hogy meghatározzák, egy adott gépjárművet csak akkor vehetünk meg, ha az a kölcsön lejárata előtt betölti például a 15 éves kort. Figyeljünk erre is abban az esetben, ha megfelelő döntést akarunk hozni autóhitel felvételekor, hiszen könnyedén ellehetetleníthetjük magunkat, ha túl idős vagy túl drága járművet szeretnénk vásárolni.