Autóhitel átfutási idő, avagy milyen gyorsan juthatunk a pénzünkhöz?

hirdetes

Az autóhitel átfutási idő rengeteg tényezőtől függ, és a törlesztő-részletek kiszámítása mellett a legtöbb hitelfelvevőt általában ez érdekli a legjobban, hiszen főként gépjárművek esetében mindenki szeretne minél előbb hozzájutni a kiszemelt kocsihoz, hogy mielőbb a család szolgálatába álljon, elvigyen minket munkába, nyaralni és így tovább.

Amit ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy az utóbbi években rengeteg dolgot változott ezzel kapcsolatban, ezáltal már nem bankonként, hanem inkább ügyfelenként változhat egy-egy kölcsön átfutási ideje, mert olyan szigorú feltételeket kell figyelembe venniük a pénzintézeteknek.

Ennek fényében van, aki egy ugyanolyan összegű hitelt 2 hét alatt megkap, míg mások akár 2 hónapot is várhatnak rá. Hogy mindez mitől függ?

Autóhitel átfutási idő, mint az örök mumus

Mint már a bevezetőben is elhangzott, az autóhitel átfutási idő számtalan tényezőnek a függvénye. Nagy általánosságban kijelenthető, hogy az autóhitelek esetében a benyújtástól a folyósításig általában 3-4 nap szokott eltelni, de vannak ennél már sokkal gyorsabb, ezáltal egyszerűbb, valamint lényegesen hosszabb ideig elhúzódó, avagy bonyolultabb ügyletek is, amelyek akár 1-2 hetet is igénybe vehetnek.

A leggyorsabb ügyintézés az esetek többségében mindig akkor vár ránk, ha ahhoz a bankhoz fordulunk autóhitelért, amelyiknél a folyószámlánkat is tároljuk.

Ez főként az utalás gyorsasága miatt lehet fontos, hiszen bankon belül a hitelbírálat kimondása után azonnal megkaphatjuk a pénzt, míg másik pénzintézet esetében ez további egy napot is igénybe vehet. Nyilván a rendszeres jövedelem igazolása, valamint a KHR lekérdezése ilyen esetekben sem elkerülhető lépés a bankok részéről – ezeket a megfelelő dokumentumok benyújtását követően indítják el –, ugyanakkor ezzel minden egyes bank esetében számolnunk kell.

Az autóhitel átfutási idő hosszúságát rendszerint mi tudjuk a legjobban lerövidíteni azzal, hogy alaposan megérdeklődjük előre, hogy mire is lesz szükségünk ahhoz, hogy mindent elintézhessünk és nyélbe üthessünk. Ha előre beszerzünk minden dokumentumot, munkáltatói igazolásokat, jövedelemigazolást, rendezzük korábbi hiteleink előéletét, akkor a pénzintézet már aznap el tudja indítani a folyamatot, hogy bementünk a bankba, így még azon a héten, szerencsés esetben már másnap a számlánkon lehet a pénz.

Az átfutási időt csökkenthetjük továbbá azzal is, ha előzetes hitelbírálatot kérünk, hiszen ezzel már lesz egy olyan dokumentum a birtokunkban, ami elősegíti a folyamatot.

Ezekben az esetekben számíthatunk hosszabb átfutási időre

Az autóhitel átfutási idő az esetek jelentős többségében negatívan módosul annak függvényében, hogy milyen bonyolult a hitelügylet.

Bizonyára alaposabb vizsgálat vár ránk abban az esetben, ha szerepeltünk már korábban negatív adósként a KHR listáján, de szintén nagy problémába ütközhetünk olyan esetekben is, ha például bizonytalan a munkahelyünk, vagy határozott, ámde mindig meghosszabbított munkaszerződéssel rendelkezünk, esetleg alacsonyabb jövedelemmel rendelkezünk.

Nyilván egy autóhitel esetében hetekig elhúzódó időtartamra nem kell számítanunk – ez rendszerint csak a nagyobb összegű lakáshiteleknél szokott problémát jelenteni –, ugyanakkor azzal már számolnunk kell, hogy a problémásabb ügyletek a megszokott 2-3 helyett akár 5-7 munkanapig is elhúzódhatnak.

Igyekezzünk tehát mindig a lehető legtisztább hitelmúlttal és lehetőségekkel a bankhoz fordulni, így elkerülhetjük az autóhitel átfutási idő drasztikus megnövekedését.

Rate this post
hirdetes

Vélemény - hozzászólás hozzáadása