Ma már egy autóhitel meglepően alacsony thm-re is igényelhető ahhoz képest, hogy korábban a gazdasági válság kirobbanását követően, és néhány évvel előtte milyen helyzet jellemezte ezen a téren a kölcsönöket.
Nem árt azonban tisztában lenni és mindig nyomon követni az aktuális helyzetet, hiszen a bankok folyamatosan egymással versenyeznek, és a piaci helyzet is folyamatosan változik, miközben néhány embert könnyedén megtéveszthetnek a reklámok is, hiszen a kamat és a hitelbírálat mellett már költségei is lehetnek, pontosabban vannak is egy hitelnek.
Autóhitel alacsony thm-el akár 0% kamatozással
Ha az autó hitel alacsony thm mellett kerül megállapításra, akkor nagyon fontos megvizsgálni magát a kamatot is, hiszen hiába kínálnak például sok helyen akár 0 százalékos kamatozású hiteleket, az esetek többségében azokat sem adják teljesen ingyen, hovatovább az ilyen esetekben rendre magas kezelési költséget kell fizetni.
A lényeg tehát az, hogy egy autóhitel meghatározásánál nem a kamatot kell nézni, sokkal inkább a thm-et, avagy a teljes hiteldíj mutatót, amit mindig fel kell tüntetniük a bankoknak az autóhitelnél abban az esetben, ha három hónapnál hosszabb időre adják.
A thm általában százalékos értékben határozza meg, hogy milyen költségeket kell majd megfizetnünk a banknak. Tartalmazza tehát a kamatot, a kezelési költséget, a hitelbírálat- és az értékbecslés díját, de nem tartalmaz például olyan költségeket, mint a késedelmi kamat, a biztosítási- és átutalási díjak vagy például olyan eseti költségek, mint a különféle büntetésből származó fizetési kötelezettségek.
Ha tehát az autóhitel alacsony thm-re lesz felvéve, ezeket a szempontokat mindig vegyük figyelembe, nehogy a későbbiekben esetleg valamilyen meglepetés érjen minket.
Amit nagyon fontos figyelembe vennünk ezen a téren, hogy a kölcsönök feltételeit soha ne csak a thm összege alapján ítéljük meg, hanem vegyünk figyelembe még egyéb lehetőségeket, vagyis mindig vegyük figyelembe a családi kassza törlesztő-képességét, avagy azt, hogy tudjuk-e majd megfelelően fizetni esetleg emelkedés esetén, vagy 4-5 év múlva is a megállapított összeget.
Utóbbi kapcsán részint biztonságot nyújt, hogy nagyon sok autóhitel igényelhető már kamatbiztosítással, vagyis a futamidő végéig vagy annak egy jelentős részében fix törlesztő-részletekkel kalkulálhatunk. Mindeközben devizában már nem tudunk autóra hitelt felvenni, így nem kell tartanunk az árfolyam-ingadozások miatt a jelentős mértékű törlesztő-részlet növekedéstől.
Ma már egyszerűbb a thm-mel kalkulálni
A kormány a gazdasági válság hatására rengeteg friss rendeletet hozott, amelyek jelentős mértékben befolyásolták a hitelek kapcsán az emberek tájékoztathatóságának mértékét, ezáltal 2008-tól a bankoknak kötelező konkrétan feltüntetni a teljes hiteldíj mutatókat, vagyis nem alkalmazhatnak már olyan bevett és megtévesztő módszereket, miszerint egy hitel thm értéke 10-20 százalék.
Ez azért különösen szerencsére, mert amennyiben szeretnénk, ha az autóhitel alacsony thm mellett legyen felvéve, akkor nem kell nekünk számolgatni és kalkulálni a további részleteket, mert pontosan megkapjuk az adott konstrukciókat és feltételeket.
A rendelet szabályozza továbbá, hogy a thm-et milyen időtávra és összegre kell rögzíteni, illetve meghatározni, ami szintén segíti a kalkulálhatóságot, és csökkenti, így például egy 1 millió forint felett minden esetben ötéves futamidővel kell számolni, és az esetleges kedvezményes időszakokat jól látható módon, már a hirdetésekben is fel kell tüntetni.