Az autóhitel aktív bar listásoknak a gazdasági válság óta egyre nehezebben elérhető.
Míg korábban a bankok szinte bárkinek biztosítottak akár fedezet nélkül is magasabb összegű kölcsönöket, addig a recesszió hatására szigorodtak a feltételek, ami azt jelenti, hogy a BAR listán való szereplés ma már szinte egyet jelent azzal, hogy nem kaphatunk kölcsönt, mert a feketelista rögtön zárol minden egyes lehetőségünket.
Ez sajnos mind a mai napig egy fennálló tényező, és mivel a bankok folyamatosan szigorítanak, ezáltal egyre inkább ellehetetlenítik azokat, akiknek fennálló és rossz tartozásuk van.
Autóhitel aktív bar listásoknak mi a megoldás?
Az autóhitel aktív bar listásoknak azért problémás, mert az aktív bar listára általában azok kerülnek fel – legalábbis negatív jelzővel –, akiknek még mindig van legalább egy olyan hitelük, amivel súlyos elmaradást halmoztak fel, nem fizették őket, esetleg végrehajtás alatt is állnak. Ilyen körülmények között nyilvánvaló, hogy egyetlen bank sem ad szívesen hitelt senkinek sem, hiszen ha valaki egyszer már beleesett az adósságcsapdába, ezáltal kikiáltották rossz hitelesnek, akkor azt már sajnos nem tudja lemosni magáról, ezáltal ott van bizonyítékként, hogy nem megbízható ügyfél, mert nem törlesztette korábban megfelelően egy másik kölcsönét.
A BAR listára való felkerülés önmagában még nem jelenti mindig azt, hogy nem kaphatunk hitelt, hiszen ha passzív státuszban vagyunk, vagyis bár korábban voltak problémáink, de mára rendeztük őket, és hónapok óta megbízható adósok vagyunk, akkor a bankok többsége már probléma nélkül ad majd számunkra autóhitelt. Bár sok esetben a bank ilyenkor extra fedezetet kér, esetleg kezes bevonását igényelheti, ilyen feltételek mellett megoldást lehet találni a problémára.
Az autóhitel aktív bar listásoknak azonban már nehezebben megvalósítható és elérhető, hiszen ők jelenleg is egy meglévő hiteltől szenvednek. Hogy van-e megoldás ebben a helyzetben? Rögtön kettő is!
Így juthat autó hitelhez
Habár névlegesen autóhitel aktív bar listásoknak nem érhető el, ellenben ez még nem jelenti azt, hogy le kell mondanunk az autóvásárlásról. Ehhez segítséget nyújthat bizonyos esetekben egy adósságrendező hitel – habár aktív státusz esetén ez sem mindig járható út –, de garantált siker érhető el abban az esetben, ha egy közeli hozzátartozónk vagy barátunk vesz fel nekünk kölcsönt – már amennyiben a kiválasztott személy hitelképes. Ilyen esetekben mi, mint aktív bar listások teljes egészében kivonhatjuk magunkat a hitelügylet alól, hiszen más veszi fel nekünk a kölcsönt, ami viszont már nem lehet autóhitel, legfeljebb személyi kölcsönt.
Az autóhitelt ugyanis minden esetben csak az autó leendő tulajdonosa veheti fel magának – ez családon belül természetesen nem feltétlenül probléma –, ergo akinek a nevén lesz az autó, annak a nevére kell szólnia magának a hitelnek is.
Ez természetesen csak egy alternatív megoldás, vagyis kell hozzá először is egy megbízható ismerős vagy barát, aki ekkora kockázatot vállal értünk, ezen túlmenően pedig nekünk is biztosítanunk kell az anyagi helyzetünket, figyelembe véve azt, hogy mögöttünk ott egy rosszul törlesztett, már bar listára került hitel, amivel a későbbiekben még lehetnek problémáink.
Ha ugyanis ezt elrendezzük, és legalább 3-6 hónapig újra problémamentesen törlesztettük, akkor a bankok újra tárgyalóképes ügyfélnek tekintenek majd minket. Az autóhitel aktív bar listásoknak tehát saját névre nem elérhető, ellenben van alternatív megoldás, ami segítség lehet a bajban.