Áruhitel bar listásoknak álom vagy minden megtörténhet?

hirdetes

A KHR listán való szereplés sok esetben egyet jelent azzal, hogy az adott személy nem igényelhet magának semmilyen kölcsönt sem, éppen ezért sok esetben égető kérdés, hogy vajon az áruhitel bar listásoknak elérhető-e vagy sem.

Mivel az áruhitel a kölcsönök egy egészen sajátos típusaként tartható számon, ezért nem kell rögtön megijedni abban az esetben, ha esetleg nagyon gyorsan szükségünk lenne egy új hűtőre vagy egy televízióra, netán egy még kisebb értékű használati tárgyra, mert a legtöbb esetben ilyen összegnél az áruhitel felvétele során nem ellenőrzik azt, hogy van-e már meglévő kölcsönünk, illetve ha van is, azt megfelelően fizetjük-e.

Áruhitel bar listásoknak – álom vagy valóság?

Miután a KHR lista bevezetésre került Magyarországon, illetve miután az ország egy jelentős hányada nagyon csúnyán eladósodott a devizahitellel, szinte minden bank rendkívül szigorúan kezdte venni az ellenőrzést azzal kapcsolatban, hogy ügyfelei valóban hitelképesek-e vagy sem. Ekkor merült fel elsőkként az a kérdés is, hogy az áruhitel bar listásoknak is elérhető-e, hiszen korábban az ilyen kisebb értékű összegek esetében a feketelistán való szereplés egyáltalán nem okozott problémát abban az esetben, ha szükségünk volt valamilyen használati tárgyra, és hirtelen nem volt rá pénzünk.

A válság után azonban az árukölcsönök szabályain is szigorítottak, ezáltal egyre több helyen bevezették, hogy munkáltatói igazolás nélkül például nem lehet igénybe venni a szolgáltatást, de több pénzintézet bevezette a KHR listás ellenőrzést is annak érdekében, hogy a hazavitt áru ellenértékét valóban be tudják hajtani az igénylőn – méghozzá természetesen kamatostul.

A gazdasági recesszió ugyan még mindig érezteti hatását, de az évek során egyre inkább elfelejtődik nem csak a bankok, az emberek részéről is mindaz a sok negatívum, ami korábban ezzel együtt járt, így a társadalom ismét egyre bátrabban fordul kölcsönökhöz abban az esetben, ha szüksége van valamire.

Ez természetesen minden egyes szegmensben éreztetni kezdte hatását, ennek megfelelően egyre több helyen az áruhitel bar listásoknak is elérhető már, hiszen nem csak az emberek bizalma nőtt a bankokban, hanem a bankok bizalma is megemelkedett az emberek irányában. Ennek megfelelően, ha egy pénzintézet számára nem fontos például az, hogy bizonyítsuk keresőképességünket és állandó munkahelyünket, abban az esetben szinte biztosak lehetünk abban, hogy a KHR listás szereplés sem hátráltatja majd a folyamatot.

Mit tehetünk, ha mégsem kapnánk áruhitelt?

Habár rengeteg olyan üzlet és bank van Magyarországon, ahol az áruhitel bar listásoknak is elérhető már, ugyanakkor előfordulhatnak olyan esetek és helyzetek, amikor nekünk éppen egy olyan termékre lenne szükségünk, amit csak egy olyan áruházban tudunk megvásárolni, ahol nincs lehetőségünk áruhitel felvételére – talán éppen a KHR rendszerében való szereplés miatt. Ilyen esetben több dolgot is tehetünk, ezáltal például vagy egy dolgozó, a listán nem szereplő ismerősünk, barátunk vagy családtagunk nevére kérjük a hitelügylet intézését – hiszen a pénzintézet nem köti ki, hogy ki lesz a termék használója –, vagy vonjuk be valakit a hitelügyletbe, hiszen egy adóstárssal a legtöbb bank esetében kivédhetjük ezt a problémát.

Összességében tehát a KHR listás szerepeltetésünk miatt nem kell rögtön elcsüggednünk, ha ugyanis egy pénzintézet esetében az áruhitel bár listásoknak nem járna, akkor egyrészt vagy felkereshetünk egy másik bankot és áruházat, vagy élhetünk a fentiekben megnevezett kitételekkel és kiskapukkal.

Rate this post
hirdetes

Vélemény - hozzászólás hozzáadása