Jelenleg ma, Magyarországon olyanról, hogy államilag garantált személyi kölcsön, sajnálatos módon nem beszélhetünk, ellentétben néhány közeli, külföldi országgal, ahol bevett szokásnak tekinthető a hitelezés ezen biztonságos, kamattámogatott formája.
Ellenben ennyivel nem érdemes, illetve nem is lehet lezárni ezt a témát, hiszen van más, hasonló alternatíva abban az esetben, ha pénzre lenne szükségünk, esetleg befektetést szeretnénk, és ehhez valamilyen államilag támogatott megoldás érdekel minket.
Államilag garantált személyi kölcsön: van ilyen?
Az államilag garantált személyi kölcsön tehát ebben a formában, illetve a szó legszorosabb értelmében nem létezik. A jelenlegi, magyar hitelpiacon egyedül a nagyobb összegű lakáshitelek tekintetében találhatunk olyan hitelkonstrukciókat, amelyek állami támogatást garantálnak, ezek azonban értelemszerűen nem személyi kölcsönök, tehát nem használhatjuk fel őket bármire szabadon, hanem kizárólag új, illetve használt lakás vásárlására, esetleg ház építésére alkalmazhatók.
Az ilyen hitelek esetében – ilyen példának okáért az Otthonteremtő állami támogatású lakáshitel – az állam bizonyos időintervallumon, általában 3-5 éven át támogatja a kölcsön kamatát, vagyis sokkal kisebb teher hárul ránk a törlesztő-részletek fizetése során.
A lehetőségnek köszönhetően az emberek sokkal nagyobb bizalommal vetik bele magukat hitel felvételébe, hiszen a garantált kamatok miatt éveken át nem kell attól tartaniuk, hogy drasztikus módon megemelkedik a törlesztő-részletük, és így tovább. Az egész hátránya, hogy amint már a fentiekben is említve volt, az efféle kölcsönök csak lakásvásárlásra, vagy építésre, esetleg bővítésre és korszerűsítésre vehetők fel, egyszóval nem szolgáltatják a személyi hitelek szabadságát. Hogy akkor mégis mi lehet alternatívája az államilag garantált személyi kölcsönnek?
Mi van az államilag garantált személyi kölcsön helyett?
Részben államilag garantált személyi kölcsönként tekinthetünk olyan lehetőségekre, mint az FHB által biztosított Kamatozó Kincstárjegy, ami bár egy befektetési forma, ellenben hosszabb távon nagyobb extra összeghez is hozzájuthatunk a segítségével. A lehetőség lényege, hogy egy rövid távú, 1 éves államilag garantált befektetés, ami rendkívül vonzó kamatozással rendelkezik.
Az ilyen formában megvásárolható állampapírokat az Államadósság Kezelő Központ heti rendszerességgel hozza forgalomba, ezáltal a befektetés kockázata alacsony, így a befektetési kamatoknak köszönhetően rendkívül versenyképes hozamlehetőségek várnak az emberekre már 1 éves időtartamon belül is. A tőkevédelem és biztos kifizetés garanciája miatt így amennyiben nincs szükségünk gyorsan pénzre, és van is valamennyi tőkénk, akkor azt jól befektetve, egy év múlva könnyedén visszakaphatjuk egy személyi kölcsön összegét is.
Hasonló lehetőségeket kínál az OTP bankon keresztül elérhető Magyar Államkötvény megváltásának lehetősége is, ami egy évnél hosszabb futamidejű, kamatozó értékpapírt jelent, így 3, 5, 10 és 15 éves futamidővel igényelhetjük. Fix kamatozás esetén már a kibocsátáskor rögzíthetjük a kamat kifizetésének periódusa, valamint a kifizetendő kamat nagysága is.
Választhatunk ugyanakkor változó kamatozású kötvényt is, amikor csak a kamat megállapításának módját és idejét kell rögzítenünk. A Magyar Államkötvény lehetősége nem egy személyi kölcsön, inkább egy biztonságos és kiszámítható befektetési lehetőség, amivel már rövidebb távon is nagyon komoly hozamokra tehetünk szert.