Az adósságrendező hitel kiváló alternatíva abban az esetben, amennyiben az igénylő egy ingatlanját terhelő meglévő kölcsönét, vagy kölcsöneit váltja ki egyetlen nagy hitelcsomaggal.
A folyamat eredménye, hogy sokkal átláthatóbbá és kezelhetőbbé válik tartozásunk, ezen felül pedig törlesztő részleteink sokkal alacsonyabbá válnak, mint korábban.
A bankok mindezt úgy tudják elérni, ha az ügyfelek több évvel ezelőtt vettek fel egy vagy több hitelt, hiszen akkoriban a kamatok és a feltételek sokkal rosszabbak voltak, mint manapság, éppen ezért most sokkal jobb körülményekkel, a gazdasági feltételekhez szorosabban igazolva képesek kölcsönt kínálni.
Az adósságrendező hitel szerepe
Az adósságrendező hitel akkor kapja a legnagyobb szerepet, amikor egy háztartást vagy magánszemélyt több kölcsön terhel egyszerre, így például fogyasztási hitel, hitelkártya, vagy valamilyen más, magas kamatozású hiteltartozás. A hitelkiváltás ilyen esetekben már az első hónapban jelentősen alacsonyabb fizetendő részletet biztosít, hiszen a korábbi több vagy egy magasabb kamat helyett, most csak egyetlen helyre, és alacsony kamatot kell fizetnünk.
A spórolás néhány ezer forinttól a hitel összegének függvényében akár tízezres nagyságrendű megtakarítást is jelenthet. Három aktív kölcsön esetén például biztosak lehetünk abban, hogy azok összevonásával havonta akár 10-15 ezer forinttal több maradhat meg a háztartásban az adósságrendező hitel által. További előny, hogy az adósságrendező hitel az igénylő számára lehetővé teszi, hogy sokkal magasabb összeget kérjen, mint a korábban fennálló tartozása.
Ezt a többletösszeget ráadásul szabad felhasználású hitelként kapja – függetlenül attól, hogy korábban például lakáshitel terhelt minket. Természetesen az adósságrendező hiteleknek sem csak előnyei vannak, ezáltal a hitelkiváltás céljából felvett kölcsönök átlagos futamideje általában mindig meghaladja a korábbi kölcsönök futamidejét, hiszen ez is hozzásegít minket ahhoz, hogy sokkal kedvezőbb kondíciók mellett tudjuk törleszteni a nagyobb összeget.
Számításba kell ezen felül venni a hitelkiváltásnál a fennálló kölcsönök előtörlesztési költségeit, ami általában minden pénzintézetnél és hitelcsomagnál más és más.
Állami támogatással az adósságrendező hitelről
Az adósságrendező hitel egyik nagy előnye továbbá, hogy kérhető rá állami támogatás is. Ilyen esetben a hitelkiváltással élő ügyfél a bank felé csak és kizárólag a kamatot fizeti meg, az alaptőkét a lakás-takarékpénztár keretein belül gyűjti össze, amire általában egy 30 százalékos állami támogatás igényelhető.
Az ilyen formában összegyűjtött megtakarítással, valamint az arra jóváírt állam támogatással és betéti kamattal a középpontban a lakás elő-takarékossági szerződés futamidejének kifutásakor részben törleszteni tudjuk tőketartozásunkat.
A fennmaradó tőketartozást pedig a hitel fennmaradó futamideje során már közvetlenül a bank felé törleszthetjük. Az adósságrendező hitel keretein belül tehát – igényeljük azt bármelyik banktól is – minden esetben egy nagyon magas hozamú, és kockázatmentes befektetési lehetőséget választunk, amelynek számtalan előnye mellett az állami támogatás, illetve a hosszú futamidő miatt még hitelkamatot is megspórolhatunk magunknak.
Természetesen az adósságrendező hitel még állami támogatás mellett is kockázatos, azonban tény, hogy sokkal kedvezőbb feltételeket érhetünk el ilyen formában.