A gyes összege és minden, amit a gyes kapcsán fontos megemlíteni

hirdetes

A gyes összege az állam által nyújtott családtámogatási rendszer keretein belül vehető igénybe. Pontosabb nevén a gyermekgondozást segítő ellátás, egy havi rendszerességgel igényelhető támogatás. A gyermekeket nevelő vér szerinti szülők, a szülő élettársa és a gyámok, valamint a nagyszülők és az örökbefogadó szülők is igényelhetik a gyest, amelyet minden hónapban folyósítanak. A nagyszülők csak a gyermek 1 éves kora után igényelhetik meg a támogatást. Nagyon sok szülő él ezzel a lehetőséggel, hiszen a legtöbb család számára fontos, hogy az édesanya minél hamarabb visszatérjen a munkaerőpiacra. A mai rezsi és élelmiszer árak mellett, már nem sok család engedheti meg magának azt, hogy az édesanya a gyermek 3 éves koráig otthon maradjon és így akár több százezer forint is kiessen a családi költségvetésből.

Mikortól jár a gyes

A gyes a gyermek 3 éves koráig folyósítható a szülők részére, de a nagyszülő is igénybe veheti, ha a gyermek már betöltötte az 1 éves életkort. A gyes esetében azonban vannak kivételes esetek is, ilyen az ikergyermekek esete, amikor a gyest egészen a tankötelessé válásig folyósítják a két gyermekre. A kivételezettek közé tartoznak a tartósan fogyatékkal élő vagy beteg gyermekek is, hiszen ilyen esetekben a szülők részére egészen a gyermek 10 éves koráig folyósítják az ellátást.

Gyes összege 2022-ben

A gyes összege a gyermekek számától függ. 2022-ben 1 gyermek után 28 500 Ft/hó, 2 gyermek után 57 000 Ft/hó, 3 gyermek után 85 500 Ft/hó és 4 gyermek után 114 000 Ft/hó. A gyes összege szempontjából fontos megemlítenünk, hogy ez az összeg 2014 óta nem változott és a gyes összegéből az állam 10 % nyugdíjjárulékot is levon.

Magyar államkincstár gyes

A gyes összegét a Magyar Államkincstár utalja el annak a szülőnek, aki igénybe vette a támogatást. A gyes összege mellet viszont a szülő csak korlátozások mellett dolgozhat. A munkaerőpiacra a gyermek fél éves koráig nem tud visszatérni a szülő, de azt követően már korlátlanul folytathat keresőtevékenységet. Nagyon sok esetben a nagyszülők részére kérik a gyes megfizetését a szülők a gyermek 1 éves kora után. A nagyszülők is vállalhatnak munkát azonban csak maximum heti 30 órában. Ha a nagyszülő otthon végzi a keresőtevékenységét, akkor a korlátozás rá nem vonatkozik.

Az úgynevezett gyes extrát is a Magyar Államkincstár utalja ki a jogosultak részére. A gyes extra akkor vehető igénybe, ha a gyermek 2013. december 31. előtt született és ezt követően a szülőknek újabb gyermekük születik. Gyest egyszerre maximum 2 gyermekre lehet igényelni.

A gyes igénylést a lakóhely szerint illetékes fővárosi vagy megyei kormányhivatalokban lehet elindítani, de ha az igénylőnek van munkahelye és az kifizetőhelyként működik, akkor ott is el lehet indítani az igénylési folyamatot. Ha nagyszülő kívánja igénybe venni a gyest, akkor ő csak a lakóhely szerinti kormányhivataloknál tudja elindítani az ügyintézést.

Gyed után gyes – a gyes összege változatlan

A gyed, azaz a gyermekgondozási díj a gyermek 2 éves koráig folyósítható a szülőnek vagy a gondviselőnek. Iker gyermekek esetében a kicsik 3 éves koráig jár a gyed. A gyes összege pedig a gyed után folyósítható a családoknak. A gyedet a szülő jövedelme alapján állapítják meg, így ez családonként eltérő összeget jelent. Az összeg azonban maximalizálva van, így az maximum a mindenkori minimálbér kétszeresének a 70 százaléka lehet, azaz 2022-ben maximum 280 000 Forint.

A gyed folyósításának 169. napjától a szülő korlátlan időtartamban tud keresőtevékenységet folytatni, így, ha a szülő úgy dönt, hogy visszamegy dolgozni, akkor azt bátran megteheti. Nem szabad megfeledkezni a diplomás gyed lehetőségéről sem, hiszen, ha a szülő úgy dönt, hogy folytatni szeretné iskolai tanulmányait, akkor azok a kismamák, akik nappali tagozaton minimum 2 megkezdett félévvel rendelkeznek a gyed mellett ezt is megtehetik. A diplomás gyed mértéke 2022-ben szintén a minimálbérhez köthető, így az édesanyák 140 000 Forint támogatást kaphatnak.

Azok az anyukák, akik mesterképzésben vesznek részt 182 000 Forintos diplomás gyed folyósítására számíthatnak. A gyed folyósításának szempontjából érdemes tisztában lenni azzal, hogy ez a támogatás nem feltétlenül a gyermek születésétől jár, hiszen csak a csed lejárta után lehet folyósítani. A csed időtartama 168 nap és leghamarabb a szülés előtt 4 héttel lehet elindítani a folyósítási kérelmet.

Gyes és gyed kalkulátor

Gyes és gyed kalkulátorokat az interneten is találhatunk, amely jó tájékoztatást nyújthat azoknak, akik egyáltalán nem tudják, hogy mekkora támogatásra számítsanak. A kalkulátorba jelezni kell, hogy a szülés előtt mennyi ideig ált fent TB jogviszonyunk, majd jelölni kell, hogy mennyi volt az átlagos bruttó bérünk. A kalkulátor kitér a gyermekekre is, így jelölni kell, ha ikergyermekünk vagy tartósan fogyatékos gyermekünk van. Rákérdez emellett arra is, hogy érvényesítettünk-e családi adókedvezményt és meg kell adni, hogy mikorra várható a gyermek születése. A kalkulátor ezután pontosan jelzi, hogy mekkora lesz a csecsemőgondozási díj, a gyes és a gyed összege.

Még egyszer összefoglalva a fontosabb ellátásokat. A TGYÁS azaz a terhességi gyermekágyi segély, ami ma már a CSED 168 napig folyósítható és az édesanya jövedelméből kalkulálják. A CSED után következik a GYED, amely a gyermek maximum 2 éves koráig jár.

Ezt követi a GYES, amely a gyermek 3 éves koráig jár. A különböző kalkulátor oldalak által jelzett összegek természetesen tájékoztató jellegűek, így érdemes a különféle támogatások összege miatt inkább a munkáltatóknál érdeklődni, hogy mekkora lesz a pontosan várható juttatás. Bízunk benne, hogy a gyes összege kapcsán is fontos információkkal segítettük olvasóinkat.

Rate this post
hirdetes

Vélemény - hozzászólás hozzáadása