6 lényeges különbség gazdagok és szegények gondolkozás módjában

hirdetes
gazdagok és szegények közötti különbség
gazdagok és szegények közötti különbség

Gyakran eltűnődik az ember azon, vajon mi lehet az oka a világ ilyen szintű megosztottságának. Minden fekete vagy fehér, minden igaz vagy hamis, csak jobbra és csak balra van – szinte már érvényét veszítette az „arany középút” örök igazsága.

Így van ez az emberek anyagi helyzetével, hiszen a társadalom nagy léptékben halad egy olyan irányba, hogy az anyagi jólétben élőket még magasabbra emeli, míg a szűkölködőket mély mélyebbre taszítja ez a láthatatlan erő – nevezzük gondolkodásnak, vagy hozzáállásnak.

Nem állítom, hogy semmi máson nem múlik egy ember anyagi szabadsága – hiszen az erős túlzás lenne, viszont tény, hogy nagyon sokban függ ettől a két dologtól.

Ha mindehhez még szorgalom és kitartás is társul, valószínű, hogy nem maradunk „fizetség” nélkül.
Néhány éve egy alkalommal egy előadáson vettem részt, ahol a motivációról beszélt egy igen sikeres üzletember. Kiemelte, mekkora a különbség az agyagi biztonság és az anyagi szabadság között, és mennyi múlik azon, hogy hogyan lépek ki reggel az ajtón. Akkor még nem értettem, pontosan mit akart ezzel mondani.

A későbbiek során arra jöttem rá, hogy az anyagi biztonság jelenti azt, hogy van anyagi fedezetem havi szinten a kötelező kiadásokra: ki tudom fizetni a lakbért, a rezsit, a telefonszámlát, és tudok szánni valamennyit szórakozásra is, de a következőfizetésig nem sok tartalék marad.

Az anyagi szabadság az, mikor bármit megtehetek, természetesen ésszerű keretek között.

De mit jelent az a mondat, hogy „nem mindegy, hogyan lépsz ki az ajtón reggelente”?

És itt ütött szöget a fejembe a gondolkodásmód fontossága. Éppen ezért elkezdtem kutatni mind az interneten, mind a nyomtatott irodalmak között, hogy hogyan lehetne megváltoztatni a berögződött pesszimizmusomat?

Mit kellene másképp gondolnom, hogy sikeresebb legyek, és ennek hozományaként aztán anyagi javakhoz is juthassak?

Mégis mi a különbség köztem – egy átlagpolgár – és a között a sikeres üzletember között, aki szintén a nulláról indult?

Folyton a gondolkodásmód szerepére és fontosságára kanyarodtam vissza. Összegyűjtöttem ezért pár gondolatébresztő mondatot, ami különbség lehet a sikeres és gazdag emberek illetve a sikertelen, szegény emberek között.

  1. Az anyagi jólétben élő emberek azt vallják, hogy a saját életüket ők maguk alakítják, míg a szegényekről nagy általánosságban elmondható, hogy a körülmények áldozatának tartják magukat.
  2. A gazdagok nem csak keresik a lehetőségeket, hanem gondolkodásmódjuk azt diktálja, hogy mindig, mindenben meglássák azt; a szűkölködők mindig az akadályokat fedezik fel először.
  3. A gazdag emberek eredményeik után tesznek szert a jövedelemre, míg a szegények a munkahelyen eltöltött idejük alapján kapják fizetségüket.
  4. A gazdagok mernek és képesek kockáztatni; a szegények pedig a félelem áldozatai.
  5. Könnyedén megkülönböztethetjük a gazdag és sikeres embert a szegény és csalódott társától, kizárólag az alapján, ahogy beszél másokról: megbecsüléssel és elismeréssel, vagy becsmérlően és irigységtől telve?
  6. Utoljára hagytam a valaha volt legkedvesebb mondatot, ami nagyon sokszor kisegített a nehéz időkben: Aki eredményt akar, az lehetőséget keres, aki nem, az pedig kifogást.

Valóban ez lenne a legfőbb különbség?

4/5 - (1 vote)
hirdetes

Vélemény - hozzászólás hozzáadása