Újabb segítség vár a lakáshitelesekre

hirdetes

Újabb módosító indítványt fogadott el az Országgyűlés a lakáshitelek kapcsán, így a lakáscélú munkáltatói támogatás adómentessége miatt újabb segítségre számíthatnak a hitelesek.

Lakáscélú hiteleket a múltban nem csak pénzügyi intézetek és hitelintézetek, hanem pénzügyi vállalkozások is biztosíthattak bárki számára. Éppen emiatt, illetve azért, hogy a hiteladósok egyenlő elbánásban részesülhessenek, indokolttá vált, hogy a nem hitelintézetek által folyósított hitelek visszafizetéséhez, illetve havi törlesztéséhez adott munkáltatói támogatás is adómentessé válhasson.

A lakáscéllal igényelt munkáltatói támogatás az előre meghatározott feltételekkel már abban az esetben is adómentes volt, ha a támogatás egy olyan már meglévő hitel törlesztésére irányult, amelynek apropója egy olyan ingatlan volt, ami a támogatás folyósításának idején már nincs a munkavállaló tulajdonában, azonban a szerződés értelmében a hitel törlesztése még őt terheli. Az új jogszabályt 2014. január 1-jétől visszamenőlegesen lehet alkalmazni abban az esetben, ha az új adómentesség a magánszemély számára sokkal kedvezőbb feltételeket biztosít.

A jogszabály-módosításnak köszönhetően lehetőség nyílik továbbá arra is, hogy az egyéni vállalkozó költségként számolhassa el azt a vissza nem térítendő támogatást, amelyet korábban lakáscélra biztosított munkavállalója számára. A már elfogadott törvény módosítja továbbá a személyi jövedelemadóról szóló cikkelyt is, amelynek módosításával ki tudta bővíteni azoknak az eseteknek a körét, amikor a kollektív befektetési értékpapírokat érintő ügyek esetében már nem kell kamatjövedelmet megállapítani.

Utóbbival kapcsolatban az indoklás szerint a törvény egy úgynevezett jogharmonizációs kötelezettségnek tesz eleget a forgalmi adózás területén azzal, hogy megvalósítja az adóalany részére biztosított elektronikus, távközlési vagy műsorszolgáltatási szolgáltatások adóztatását. Ezzel egy úgynevezett egyablakos rendszer került felállításra, aminek köszönhetően lehetővé vált az is, hogy az adóalany a letelepedése szerinti Európai Uniós tagállamban tudja teljesíteni adófizetési kötelezettségét.

A lakáshitelekre közvetett formában ugyan, de más tekintetben is komoly hatást gyakorol majd a törvénymódosítás, ezáltal változik például az időszakos elszámolású hitelek utáni adófizetési kötelezettség keletkezésének időpontja is, ami bizonyos cégeknél a számlázási rendszerek teljes átállítását igényli majd.

Az Országgyűlés tervei között szerepel továbbá, hogy a lakáshitelesek mellett más hitelválságba került magánszemélyeket is megsegítsenek, ezáltal például az autóhitelesek is számíthatnak segítségre. A jövőre vonatkozólag a kormány jelenlegi legfrissebb célkitűzése, hogy teljes egészében kivonja a devizahiteleket a hazai piacról, aminek köszönhetően a válsággal érkezett probléma és hitelcsapda többé nem ismétlődhet meg az országban.

Rate this post
hirdetes