A THM kapcsán nagyon sokan nem tudják, hogy miről is van szó, de rengetegen még abban sem biztosak, hogy a magas vagy inkább az alacsonyabb THM az előnyösebb számukra.
A Provident hiteleinek THM-je magyar viszonylatban alacsonynak tekinthető, sőt mi több, folyamatosan csökkennek is.
A legutóbbi nagy csökkentés a bank esetében egy jogszabályi változás után következett be, ami kimondja, hogy a THM maximális mértéke az alapkamat + 39% lehet, ezáltal a Provident lecsökkentette minden kölcsön után a fizetendő költségek mértékét.
Mit is jelent tulajdonképpen a THM?
A THM a Teljes Hiteldíj Mutató szavak kezdőbetűinek rövidítése, ami a banki hitelek esetében egy technikai mutatószámot takar. Története az Egyesült Államokba nyúlik vissza, ahol évtizedekkel ezelőtt azért álmodtak meg a bankárok, hogy össze tudják hasonlítani egymással a nagy összegben felvett, hosszú lejárati idejű, illetve havi törlesztésű lakáshiteleket. A THM rendeltetése a Provident esetében is az, hogy nem csak magát a kamatot, hanem a hitel esetében felmerülő minden költséget, ezáltal még a hitelszerződés megkötéséhez szükséges díjakat is szabványos formában tudja megmutatni a fogyasztóknak, tehát magyarul azt, hogy mennyibe is kerül maga a hitel.
A THM mértékét alapesetben három tényező befolyásolja! Az egyik a kölcsönösszeg mértéke, avagy a felvett hitel összege, a kölcsön futamideje, valamint a törlesztés gyakorisága. A képlet szerint a THM annál magasabb, minél rövidebb a Provident hitel futamideje, minél kisebb a felvett hitelösszeg, illetve minél gyakoribb a törlesztés. Ezért van az, hogy például az egy évre adott, heti törlesztésű, néhány tízezer forintos összegű gyorskölcsönök THM-je olyan magas, míg a nagyobb összegű, havi törlesztésű lakáshiteleké olyan alacsony.
A THM értékét a bankok mindig százalékban adják meg, azonban ez soha nem azonos a felvett pénzösszeg után fizetendő kamat mértékével. A THM mértékét, meghatározását, valamint természetesen számítási módját ma kormányrendelet tartalmazza és írja elő, és ennek értelmében az otthoni hitelszolgáltatás díja a teljes hitelmutató tekintetében nem kerül figyelembe vételre.
THM a Provident banknál
A Provident bank kölcsönei minden esetben – tehát kivétel nélkül – azt a THM-plafont tartalmazzák, amelyeket a magyar törvények meghatároztak korábban. A THM-termelés tehát nem tér, nem térhet el – példának okáért – a hitelkártyák esetén jellemző szinttől. Ez az egyik ok, amiért a Provident gyakran hangsúlyozza, hogy a hitelkártyával elérhető kölcsönök alternatívájaként is tökéletesen alkalmazható a bank néhány kölcsöncsomagja.
A Provident banknál a kölcsön összegét ezen felül általában hetente, és kisebb összegben is fizethetik az ügyfelek – ahogy nekik kényelmesebb, ezáltal a legtöbb pénzintézet hiteleivel ellentétben sokkal kiszámíthatóbb rendszerességet biztosít a pénzintézet a kifizetések törlesztését tekintve. A heti törlesztési lehetőség nem véletlenül igencsak kedvelt a Provident hitelei esetében, mindez főként olyan ügyfelek esetében, akik olyan munkahelyen dolgoznak, vagy olyan a foglalkozásuk, hogy például nem havonta, hanem annál sűrűbben, esetleg ritkábban jutnak kisebb, vagy nagyobb bevételekhez.
Ilyenek például az alkalmi munkások, a megbízási szerződéssel dolgozók, az egyéni vállalkozók, vagy a projekt alapú beosztottak. Számukra a Provident ezen megoldása, illetve kedvező THM költségei sokkal szerencsésebb megoldást biztosítanak, mint a havonta követelt nagyobb összegű befizetések.