Lakáskasszák – melyik a jobb?

hirdetes

A három, jelenleg piacon lévő lakáskassza szolgáltató ajánlatai között túl nagy különbségeket nem találunk, hiszen a törvény elég erősen leszabályozza a lehetőségeiket.

A Fundamenta az azonnali lakásvásárlóknak fog valószínűleg jobban tetszeni, míg az OTP a kisebb összegeket megtakarítani tudók lakáskasszája lehet. A lakáskassza termékek a lakáscélra való megtakarítások ösztönzői, főként azoknak, akik nem tudnak túl nagy összegeket befizetni havonta.

 

Az OTP vezet ebből a szempontból, hiszen már havi 620 Forinttól is lehetővé teszi a befizetéseket, a Fundamentánál ezt csak 5000 Forint havi befizetéstől tudjuk megtenni, az Erste Banknál ez az összeg 3000 Forint.

Amin akciózni szoktak időnként a lakáskassza szolgáltatók, az a számlanyitási díj összegének elengedése, érdemes ezekre odafigyelni, amikor lakáskassza szolgáltatót választunk, ugyanis ez az összeg elég jelentős, mert a szerződéses összeg 1%-át teszi ki.

A befizetett összeg után járó 30%-os állami támogatás évi legfeljebb 72 000 Ft-ig mindhárom szolgáltatónál azonos, a futamidő nagysága, a nyújtható lakáskölcsön aránya mindhárom szolgáltatónál teljes mértékben ugyanaz.

Az Erste Banknál kétféle módozatot vehetünk igénybe a termékcsaládon belül, az egyik azoknak szól, akik a megtakarítási időszak végeztével alacsony kamatozású hitelt is igénybe kívánnak venni. A másik módozat, amely a hozam nevet kapta, azoknak szól, akik a megtakarításaik után magas hozamot szeretnének elérni kamatadó befizetése nélkül.

Rate this post
hirdetes

Vélemény - hozzászólás hozzáadása