Lakásárak – lehet, hogy még nehezebb lesz ingatlanhoz jutni?

hirdetes

A lakásárak emelkedése miatt jogosan vetődik fel a kérdés, hogy vajon még nehezebb lesz majd ingatlanhoz jutni? Mivel idén megint drágultak az ingatlanárak, ezért ezek az árak egy fiatal számára már szinte megfizethetetlenek. A szülők, akiknek eddig módjukban állt támogatni gyerekeiket szintén egyre nehezebb helyzetben vannak, így elképzelhető, hogy most már ők sem tudják segíteni a fiatalokat. Lehet, hogy előbb vagy utóbb elérkezik az a pillanat, amikor mindenki albérletben fog élni? Több nyugati országban már teljesen természetes, hogy sokan albérletekben élnek és nem is vágynak arra, hogy saját ingatlannal rendelkezzenek.

Ezek a bérlemények sokkal nagyobb szabadságot biztosítanak mindenkinek, hiszen akár évente is új helyre lehet költöztetni az egész családot. Nem kell azt kivárni, hogy végre valaki megvásárolja az ingatlant, hanem egyszerűen össze kell csomagolni és máris lehet költözködni. Magyarországon sokaknak jelent biztonságot a saját tulajdon, de vajon ez a továbbiakban is így marad? Ezután is mindenki fel fogja venni a hiteleket és nyögi ahelyett, hogy albérletet fizetne?

Ma már az sem lehetetlen, hogy azok a fiatalok, akik eleve albérletben kezdik meg az önálló életüket itt is fognak családot alapítani. Cikkünkben körbejárjuk, hogy 2022-ben miként alakultak a lakásárak.

Lakásárak 2022

A KSH.hu adatait elnézve 2015 óta, azaz az elmúlt 7 évben mintegy megduplázódtak a lakásárak. Az évek során ez a drágulás fokozatos volt, teljesen mindegy volt, hogy milyen válságot élt át éppen az ország. 2009 és 2014 között kedvezőbben lehetett ingatlant vásárolni, de ezután az árak elszabadultak. 2021-ben már 178,6%-os magasságokban voltak az árak. A Covid járvány, a száguldó infláció mindenkit érint, így a lakosság nagy része tehetetlen.

Még most is azt érezni, hogy a drágulás nem fog megtorpanni. Nagyon sokan ingatlanokba fektették be a maradék pénzüket és az árakat folyamatosan emelik. Az állam által kínált kedvezményes ingatlanvásárlási lehetőségek idén, illetve jövőre véget érnek, így az elkövetkezendő években nem lehet tudni milyen segítség várható. Talán emiatt is elképzelhető, hogy az ingatlanárak már nem fognak magasabbra szökni, hiszen a kereslet is be fog szűkülni.

Használt lakásárak 2022 – Budapesti lakásárak 2022

2022. márciusában megjelent egy érdekes elemzés az ingatlan.com oldalán: https://tudastar.ingatlan.com/hirek/felgyorsult-a-lakaspiac-csokkent-az-eladasi-ido/ miszerint csökkent a lakások eladási ideje. Az ingatlan.com több mint 15 000 értékesítés alapján végezte el az elemzését és jutott erre a következtetésre. Mivel nagyon sokan tartanak attól, hogy az ingatlanárak tovább fognak emelkedni, így mindenki belehúzott a vásárlásba. Sokan pontosan ezért igyekeztek megvásárolni az ingatlanokat, mert már csak 2023-ig várható talán az állami támogatás, de természetesen inkább biztosra mentek a vásárlók és még ebben az évben realizálják a vásárlásokat.

A 2022 évi lakásárakról még nem nagyon lehet nyilatkozni, de a 2021. évi utolsó negyedév adatai elég beszédesek. A használt lakásoknál ebben az időszakban 21%, míg az új lakásoknál 22%-os áremelkedést realizáltak. Ez egy hatalmas áremelkedést jelent, az eddigi megfigyelésekhez képest. 2017-ben volt még hasonló helyzet amikor 23% volt az áremelkedés.

Az biztos, hogy 2021 első felében köszönhetően az otthonteremtési támogatásoknak nagyon gyors ütemben nőttek az árak. Év végére azonban ez lassulni látszott, hiszen mindösszesen 2,8 százalékos drágulást prognosztizáltak. Szinte minden negyedévben eltérőek az adatok, így valós adatokat csak egy éves statisztika alapján lehet közzétenni. Tavaly év végén egy átlagos új ingatlan ára 8 millió Forinttal került többe, míg egy használt lakásé csak 2,6 millió Forinttal emelkedett.

Portfolio lakásárak

A Portfolion is jelennek meg cikkek a lakásárakkal kapcsolatban, így júniusban is cikkeztek az ingatlanárakkal kapcsolatban. A Portfolio szerint pár hónappal ezelőtt még 1,2 millió Forint volt Budapesten egy négyzetméter, amely már jelenleg 1,27 millió Forintnál jár. Az adatokat az Eltinga Budapesti Lakáspiaci Riportja tette közzé. A riport szerint az új lakások ára már közel 100 millió Forint a fővárosban, amely fél évvel korábban még alig érte el a 80 millió Forintot. Láthatjuk, hogy a budapesti árak pár hónap alatt mintegy 5,9 százalékkal drágultak.

Természetesen a legnagyobb növekedés Budán volt tapasztalható, de ez évek óta így megy, ezen senkinek sem szabad meglepődnie. Itt már a négyzetméter ár eléri az 1 500 000 Forintot is. Azonban azt sem szabad elfelejteni, hogy a szabad lakások száma egyre csökken a fővárosban, így elképzelhető, hogy nemsokára az áraktól függetlenül is nagyon nehéz lesz itt lakást vásárolni. 2022 tavaszán összesen 3 darab 100 lakásos projekt épült, ami valljuk be nagyon kevés a kereslethez képest.

Az, hogy pontosan miként fognak zárulni a 2022 évi lakásárak még megjósolni sem lehet, mivel a rezsiemelkedés folyamatosan mozgásban tartja a piacot.

Rate this post
hirdetes

Vélemény - hozzászólás hozzáadása