Inog az euró árfolyam, megindult a forint

hirdetes

A hazai döntéseknek hatásai vannak az euró árfolyamára. Hatalmas kilengésekről már nem beszélhetünk, viszont az elmondható, hogy napi szinten minimálisan hol gyengül, hol pedig erősödik az európai deviza árfolyama a forinttal szemben. A várakozásoknak megfelelően, mint azt a korábbi cikkemben is említettem, a Monetáris Tanács keddi ülésén nem változtattak továbbra sem az alapkamaton, így marad a 13% valamint a sávszélesítés.

Euró árfolyam adatok

Reggel komoly erősödéssel indult a forint az euró árfolyamával szemben, a 410ft-ot vette célba. Mindeközben érdekesség, hogy a dollár gyengült mellyel elősegítette más devizák, köztünk a forint erősödését is. Ezzel a dollár mélypontra került. A gyengülésének oka az, hogy a Fed hamarosan lassítani fog a monetáris szigorítás ütemén mivel az infláció elleni fellépése már szinte fájdalmat okoz az amerikai gazdaságnak. A forint a dollárral szemben bő egyhavi csúcsához ért ugyan is elérte a 415ft-os árfolyamot.

Az euró árfolyam nyitó értéke 414,406ft volt. A látványos euró árfolyam gyengülést reggel 8 óra után lehetett érzékelni és elért egészen 406,741ft-ig délután 13 órára. Ettől az időponttól viszont folyamatosan elkezdett erősödni az euró árfolyama és most jelenleg 14:51 perckor 409,138ft az árfolyam, de még így is gyengülésnek mondható mintegy 1,27%-nak felel meg.

Erősödést mutat viszont az euró/svájci frank (0,992; +0,1%) valamint az euró/dollár árfolyam (1; +0,39%). Az angol font továbbra is erősödött 0,38%-kal így most 1,155 az árfolyama az európai devizával szemben. Az euró/jen árfolyama 0,05%-os gyengülést mutat 147,33 az árfolyam.

Mi állhat a háttérben?

A Monetáris Tanács döntése mindenféleképpen arra utalhat, hogy árstabilitásra törekednek azzal, hogy tartósan fenntartják ezt a szintet. Az MNB szerint az elmúlt hónapban alkalmazott bankközi likviditást szűkítő eszközök hatékonyan erősítik a monetáris transzmissziót.

Mindemellett azt is fontosnak tartja, hogy a gyorsan változó kockázati környezetben a piaci stabilitás fenntartása is fontos az árstabilitás eléréséhez. A helyzetre való tekintettel az MNB folyamatosan értékeli a gazdasági és pénzügyi piaci fejleményeket. A bevezetett eszközöket addig fogja alkalmazni ameddig a piaci stabilitás fenntartása és kockázati megítélés alakulása indokolja. Tehát biztosak lehetünk abban, hogy ez az állapotot még hosszabb ideig fogják fenntartani.

Befolyásoló tényezők az euró árfolyam alakulására

A helyzet nem sokat változott, továbbra is számítani kell az infláció növekedésére és a lassuló gazdasági növekedésre. A cél, mint mindenkor az árstabilitás. Az orosz-ukrán háború, az európai energiaválság és a folyamatosan emelkedő kamatkörnyezet miatt növekedett a világgazdaságban a recesszió kockázata. Az inflációs rátákat rövid távon várhatóan még emelheti a rendkívüli európai aszályhelyzet, azonban a nyersanyagpiacon ez fordulatot jelent. Az előrejelzések szerint ugyanis 2023-tól globális áremelkedés lassulása következhet be.

Egyértelmű, hogy június eleje óta lassul a magyar gazdaság. Ha csak az inflációt nézzük 2022 szeptemberében az éves összevetésben számított infláció 20,1 volt. A 4,5% pontos emelkedésnek közel a 85%-át az élelmiszerek, valamint az áruk és szolgáltatások árainak emelkedésével magyarázzák. A kormány által bejelentett intézkedések biztosítani fogják az idei költségvetési célok elérését. Határozottan stabilizálták a forint helyzetét, mely a jövőben is nagy hatással lesz az euró árfolyam alakulására.

Rate this post
hirdetes

Vélemény - hozzászólás hozzáadása