Hajdú-bihari cégek tucatjai kaphatnak vállalkozói hitelt

hirdetes

A vállalkozói hitel nagyon sok induló vagy már meglévő cégnek nyújt segítséget a fejlesztésben, vagy csupán abban, hogy meglévő tartozások rendezésre kerüljenek. Hazánkban most egy új és egyedi lehetőséggel élhetnek a magyar vállalkozások!

Nagyon sok hajdú-bihari vállalkozás kaphat kedvezményes hitelt az elkövetkezendő időszakban, ami mondhatni egyedülálló kezdeményezés a magyar piacon. A Hajdú-Bihar Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány márciusban elindult programjának köszönhetően ugyanis a megye Debrecenen kívüli településein működő cégek egy százalékos kamattal vehetik igénybe a legfeljebb 7 millió forint szabad felhasználású kölcsönt. Ennek köszönhetően rengeteg évek óta stagnáló cég költhet fejlesztésre, meglévő tartozás rendezésére, de ezen felül akár bővítésre is.

Valami megmozdult Hajdú-Bihar megyében

Egy hétmillió forintos, rendkívül alacsony kamatlábú kölcsön ugyanis önmagában már elegendő ahhoz, hogy egy cég újabb munkahelyeket hozzon létre, ezáltal csökkentve a munkanélküliség arányát is. A fix százalékos kamatra felvehető egyösszegű hitel célja egyébiránt határozottan a kistelepüléseken működő, illetve azok életében rendkívül jelentős szerepet játszó vállalkozások támogatása a fejlesztés a bővítés, vagy mindössze a fennmaradás érdekében. A hitel kamata mindössze 1 százalékos, és semmiféle apró betűs rész vagy rendelkezésre állási díj nem tartozik hozzá, mint ahogyan kezelési költség vagy más rejtett díjszabás sem.

Az alapítvány a vállalkozói hitel ezen formáját az összes megyeszékhelyen kívüli településre kiterjesztette, minek után egyre nagyobb igény mutatkozott rá a kisvállalkozások részéről.

A hitel összegét 7 millió forintban maximalizálták, és a kisvállalkozások 5 éves futamidőre vehetik fel, méghozzá 1 év türelmi idő társaságában. A forrást lényegében bármire felhasználhatják, de különös tekintettel tárgyi eszközök vagy ingatlanok vásárlására, felújításra, sőt mi több, a hitel 50 százalékából akár fogyóeszközöket, alapanyagokat, árukészletet is fedezhetnek a cégek. A kérdéses vállalkozói hitel előnye, hogy mezőgazdasági vállalkozások is igénybe vehetik, és akár a hitelkonstrukcióban használt eszköz beszerzésére is lehetőség van belőle.

A kötetlen vállalkozói hitelről

A kis- és középvállalkozók számára számtalan különböző vállalkozói hitel érhető el. Ezek közül az egyik legnépszerűbb a kötetlen vállalkozói kölcsön, ami olyan magán-, vagy cégingatlan fedezete mellett igényelhető, teljesen szabadon felhasználható pénzösszeg, ami nem csak egyszerűen, hanem gyorsan elérhető.

Legnagyobb előnye, hogy a bank soha nem vizsgálja a kölcsön felhasználásának a célját, ami így lehet bővítés, fejlesztés, beszerzés, de akár még egy meglévő tartozás rendezése is. A kötetlen vállalkozói kölcsön ezen felül magántulajdonú ingatlan értékesítése nélkül is hasznosítható egy vállalkozáson belül, sőt mi több, kezdő vállalkozók is igénybe vehetik, ezáltal még az sem jelent akadályt, ha a cég nem rendelkezik lezárt pénzügyi esztendővel.

A kötetlen vállalkozói hitel azért is különösen közkedvelt, mert az igényléstől számított pár héten belül már teljesen hozzáférhetővé válik, ezen felül pedig nem csak kisebb, hanem kifejezetten nagyobb összegek is igényelhetők, így általában 1 milliótól 20 millió forintig terjedő kölcsönről is szó lehet, méghozzá 15 éves futamidővel, fix havi törlesztő-részletekkel, szabadon választható devizanemben.

Rate this post
hirdetes