Magyarországon ugyan a lakás hitel még toronymagasan vezet a különféle lakáscélú hitelkonstrukciók között, azonban még mindig nagyon sokan döntenek az építési hitel felvétele mellett, ami egy kedvező és szimpatikus kölcsöntermék azok számára, akik szeretnének új családi házat építeni maguknak.
Fontos azonban tudni, hogy ez a hitelkonstrukció nem mindig jár együtt a legjobb és legkedvezőbb feltételekkel, ezáltal nagyon könnyen belebukhatnak azok, akik felelőtlenek, vagy nem gondolják át az építési hitel felvételét.
Akárcsak az összes többi hiteltermék tekintetében, úgy természetesen az építési hitel esetében is nagy problémákat idézett elő a gazdasági válság kirobbanása, ezáltal akik előtte vették fel kölcsönüket, azok igencsak nagy problémába kerülhettek.
Építési hitelt vettünk fel, de nem épült fel a ház
Az árak ugyanis hirtelen az egekig emelkedtek, méghozzá a kamatokkal együtt, ezáltal akik felvettek 10 millió forintot egy komplett tervvel egyetemben, nem biztos, hogy végül képesek voltak megvalósítani azokat. Emiatt nagyon sokan kerültek olyan helyzetbe, hogy bár a hitel már lassan lejár – tehát egy-két év van hátra a lecsengésig –, azonban a használatbavételi engedély még különböző okok miatt nem került kiváltásra.
Az ilyen esetek nagyon sok magyar családnak okoztak fejfájást, méghozzá nem véletlenül, hiszen az építési hitel egyik legfontosabb kitétele, hogy a kitűzött határidőre a pénzintézethez eljuttatásra kerüljön a használatbavételi engedély, ami azt jelzi, hogy a ház valóban elkészült, lakható, a pénz tehát valóban erre lett költve, és nem más célra került felhasználásra.
Minden esetben van határidő!
Sokan azonban nem is azzal buktak bele az építési hitelbe, hogy nem tudták volna felépíteni a kapott összegből a házat, hanem egyszerűen vagy figyelmen hagyták, vagy csak nem tudták tartani a bank által kitűzött határidőt. Az építési hitel tekintetében ugyanis minden esetben meghatározásra kerül egy határidő, ami azt jelzi, hogy a feleknek mikor kell befejezni az építkezést, illetve meddig kell kiváltaniuk a használatbavételi engedélyt. Építési hitel esetén egy 2011-es kormányrendelet mondja ki, hogy amennyiben kamattámogatás is igénybe lett véve a kölcsön kapcsán, akkor az építési munkálatoknak a szerződés megkötéséhez mérten legalább 3 éven belül be kell fejeződniük.
Ez az időtartam kivételes esetekben és határozott indokkal természetesen meghosszabbítható, ellenben az építési engedély érvényességének meghosszabbítását a határidő letelte előtt igazolni szükséges az építési hitelt biztosított bank részére.
Amennyiben fiatal házasok, illetve többgyermekes családok veszik igénybe a lakáskölcsönt államilag támogatott formában, akkor is egy kormányrendelet szabja meg, hogy az építési munkálatoknak három éven belül el kell készülniük. Ha ez valamilyen okból kifolyólag nem következik be a két éves hosszabbítási időszakon túl sem, akkor a kamattámogatást a hitelintézet visszavonja, és a támogatást az addig igénybe vett kamatokkal együtt teljes egészében vissza kell fizetni.
Piaci kamatozású hitel esetén egy kicsit másabb a helyzet, hiszen itt bankja is válogatja, hogy mik a feltételek. Ezáltal vannak olyan pénzintézetek, amelyek csak olyan építkezéseket finanszíroznak, amelyek befejezése két éven belül megtörténik. Akadnak olyan konstrukciók is, amelyek a hitelösszeg öt százalékát visszatartják a jogerős használatbavételi engedély kiadásáig, de határidő így is minden esetben feltüntetésre kerül.