A CSOK 2 gyerekre is igényelhető, megmutatjuk hogyan

hirdetes

Az akár több millió forintos állami támogatás, azaz a CSOK 2 gyerekre is igényelhető, olvashatjuk a Magyar Közlönyben megjelent szabályozásban. A Családi otthonteremtési Támogatásról március 31-én tartottak egy tájékoztatást a Művészetek Palotájában.

A rendezvényen Novák Katalin (Emberi Erőforrások Minisztériuma, Család- és Ifjúságügyért Felelős államtitkár) elmondta, hogy nagyon fontos a családok biztonsága, és a legfontosabb az otthon. Az az otthon, amely saját tulajdonukban van. Elmondta, a CSOK egy vissza nem térítendő támogatás és egy kamattámogatott hitel együttese.

Novák Katalin kitért hazánk demográfiai helyzetére is és megemlítette, hogy a CSOK egy demográfiai kedvezmény, amivel az állam a gyermekvállalást segíti. Azok a családok, akik akár a 3 gyermeket is bevállalják, azonnal megkaphatják a 10 milliós kedvezményt.

Nézzük meg a CSOK 2 gyerekre hogyan igényelhető

2016-tól bevezették a minimális alapterület szabályozást, amely alapján 1-3 gyermeknél 600.000 – 10.000.000 Ft támogatás igényelhető. Két gyermek esetén ez az összeg új lakás vásárlása esetén 50 négyzetméter felett 2.600.000 Ft és 80 négyzetméteres lakóingatlan esetén is ugyanez. Nézzük meg, mire számíthatunk használt lakás vásárlása esetén.

A törvényi szabályozás szerint 50 négyzetméter felett a CSOK 2 gyerekre 1.430.000 Ft. Változott a szabályzat a lakások számát illetően is, hiszen eddig csak az első lakásra volt igényelhet, de most már olyan igénylők is jogosulttá váltak a támogatásra, akik előző lakásukat eladták.

Sőt a törvény már azt is megengedi, hogy meglévő lakás mellé vásároljunk egy használtat és arra vegyük igénybe a támogatást. Erre eddig csak 3 gyermek vállalása esetén volt lehetőség, de ezt most kiterjesztették az 1 vagy 2 gyermekes családokra is.

Használt lakás vásárlásnál vagy bővítésnél a következő feltételeknek kell teljesülniük

Régebbi szabályozás szerint 350.000 Ft/ maximált négyzetméter áron kellett az ingatlant megvásárolni, de ezt most eltörölték. Ennél drágább négyzetméteráron is hozzájuthatunk következő álomotthonunkhoz, úgy, hogy azt az állam is támogatja.

Talán kevesen tudják, de a CSOK 2 gyerekre igénylése esetén fontos, hogy bővítésnek minősül a hasznos alapterület 1 szobával való bővítése és a tetőtér beépítése is. Bővítés esetén mindig gyűjtsük a számlákat, hiszen a készültségi foknak megfelelően azt be kell majd mutatni a pénzügyi intézménynek, ahol a kedvezményes családtámogatási hitelt igénybe vettük.

Ezeket részfolyósításonként fogja ellenőrizni a bank. 2016.01.01-től megszűnt az a kitétel, miszerint vizsgálták az ingatlan energetikai besorolását. Az ingatlannál egy fontos szabály van, hogy annak minimum komfortosnak kell lennie. Az állam a támogatási rendszer kidolgozásakor számtalan bankkal, takarékszövetkezettel, hitelintézettel kötött szerződést.

Érdemes a lakóhelyünkhöz legközelebb eső bankba bemenni és érdeklődni a CSOK 2 gyerek esetén milyen módon vehető igénybe.

Az állampolgárságot figyelembe véve kik igényelhetik a CSOK-ot?

Minden azon magyar állampolgár, akinek már van állandóan bejegyzett lakóhelye, minden nem uniós állampolgár (bevándorló vagy letelepedett jogállású), minden hontalan (menekült vagy oltalmazott jogállású). Egyéb személyi kitételek is vannak, ezek a következők. Az igénylő természetes személy lehet, cégre nem lehet CSOK-ot igényelni.

Nagyon fontos és sokan talán nincsenek is tisztában vele, hogy azok az igénylők, akik már 2015. június 1-et követően ingatlan vásárláshoz már vettek igénybe meglévő gyermek után, azok a majdan születendő gyermekek után 400.000 Ft támogatást fognak kapni. A támogatást gyermekenként adja az állam.

Rate this post
hirdetes

Vélemény - hozzászólás hozzáadása