Rengeteg családot foglalkoztat a kérdés, hogy mikor várható a családi pótlék utalása 2023/2024-ben. A családi pótlék egy fontos támogatási forma, mely már évtizedek óta létezik. Hogy kinek, mekkora összeg jár, és mikor kerül kiutalásra számos fórumon felmerülő kérdés, nemcsak év elején, de évközben is sokakat foglalkoztat.
A következőkben összeszedjük a legfontosabb kérdéseket a családi pótlékkal, illetve annak utalásával kapcsolatban 2023/2024-re vonatkozóan. Kiknek jár, mekkora összegben, min múlik a támogatás összege, és persze az egyik legfontosabb kérdésre is megadjuk a választ, hogy mikor kerül kiutalásra pontosan a családi pótlék összege, tehát mikorra várhatjuk a bankszámlánkon.
Mi az a családi pótlék, és kinek jár családi pótlék utalás 2023/2024-ben?
Ahogyan azt már a bevezetőben is említettük, a családi pótlék egy családtámogatási juttatás, mely minden magyar családnak alanyi jogon jár, amennyiben megfelelnek a feltételeknek. Nevelési ellátásként, iskoláztatási támogatásként hozták létre a családi pótlékot, melynek összege független a keresettől. A támogatás célja tehát, hogy segítséget nyújtson a gyermekek nevelésében, iskoláztatásában.
Fontos kérdés, hogy ki igényelheti a családi pótlékot? Megteheti szülő, nevelőszülő, örökbe fogadó szülő, ideiglenes felügyeletet gyakorló szülő, szülő élettársa és gyám is.
Érdekes kérdés a jogosultság kérdése, ugyanis, ahogyan az már említésre kerül, a családi nevelési ellátásból és iskoláztatási támogatásból tevődik össze, így külön szabályozás vonatkozik a nevelési ellátásra való jogosultságra, és az iskoláztatási támogatásra való jogosultságra is, bár a kettő között rengeteg átfedés van. Érdemes utána nézni a pontos jogszabálynak, különösen akkor, ha nem tudjuk pontosan meddig is jár a családi pótlék.
Mekkora a családi pótlék összege?
Ahogyan azt már említettük, a családi pótlék a magyar családoknak alanyi jogon jár a gyermek után, és az összege nem függ a keresettől sem. De akkor mitől függ? Egyrészt a gyermekek számától, másrészt attól, hogy a gyermeket egy vagy két szülő neveli. Emellett vannak még egyéb tényezők is, melyek módosíthatnak a családi pótlék összegén, mint például, hogy hátrányos helyzetű-e a család, vagy, hogy jár-e valamilyen kiegészítő juttatás a nevelt gyermek egészségügyi állapota miatt.
A családi pótlék összege 2023-ben nem változott, tehát ugyanakkor összegű, mint volt az elmúlt pár évben.
- 1 gyermek után: 12.200. Ft;
- 2 gyermek után gyermekenként 13.300 Ft
- 3 vagy több gyermek után gyermekenként 16.000 Ft
Egyedülálló szülő esetén:
1 gyermek után 13.700 Ft
2 gyermek után gyermekenként 14.800 Ft
3 vagy több gyermek után gyermekenként 17.000 Ft
Speciális esetekben a következőképpen módosul a családi pótlék összege:
- Tartósan beteg vagy fogyatékos kiskorú gyermek után 23.300 Ft a családi pótlék összege
- Ha egyedülálló szülő nevel tartósan beteg / fogyatékos kiskorú gyermeket, akkor 25.900 Ft a családi pótlék összege
- Saját jogán nevelési ellátásra jogosult személynek 20.300 Ft a családi pótlék összege. Ilyen esetek, ha tartós beteg/súlyos fogyatékos személyről van szó, illetve az iskoláztatási támogatásra való jogosultsága megszűnik.
- Gyermekotthonban, javítóintézetben, büntetés-végrehajtási intézetben vagy szociális intézményben élő, továbbá nevelőszülőnél elhelyezett, nem tartósan beteg/fogyatékos, illetve ideiglenes hatállyal elhelyezett gyermek és a gyámhatóság által a szülői ház elhagyását engedélyező határozatban megjelölt személy, valamint saját jogán jogosult személy esetében 14.800 Ft a családi pótlék összege
Hogyan lehet igényelni a családi pótlékot?
A családi pótlék igényléséhez a Kérelem családi pótlék megállapítására nevezetű dokumentumot kell letölteni, és kitöltve az illetékes hatóság fel eljuttatni. Ez történhet online www.magyarorszag.hu oldalon keresztül, személyesen vagy postai úton.
Ha postai úton szeretnénk benyújtani a kérelmünket, akkor a szükséges dokumentumokat és igazolásokat a kérelmező lakóhelye szerint illetékes fővárosi vagy vármegyei kormányhivatal nevére kell küldeni a levelet, egységesen a Budapest 1919 címre.
Személyesen az lakcíműnk szerint illetékes fővárosi/vármegyei kormányhivatal családtámogatási osztály ügyfélszolgálatánál kell időpontot kérni, illetve személyesen bemenni, és igényelni a családi pótlékot.
Meddig jár a családi pótlék?
Gyakori kérdés, hogy meddig jár a családi pótlék a gyermekek után. Mivel a családi pótlék iskoláztatási támogatás is, ezért gyakran teszik fel a szülők a kérdést, hogy egyetemista/főiskolás gyermek után is igényelhető-e, illetve jár-e még ez a támogatás. A helyzet az, hogy sajnos nem. Igaz ugyan, hogy a továbbtanuló gyermek sem rendelkezik általában önálló keresettel, a családi pótlék utána már nem jár.
Ugyanakkor azt sem árt tudni, hogy többgyermekes család esetén a gyermekek számába azonban beleszámít, tehát a többgyermekes, emelt összegű családi pótlékra lesz jogosult a család a kiskorú gyermek után. Ha tehát két gyermek él a családban, az egyik kiskorú, a másik pedig egyetemista, akkor a családi pótlék egy gyermek után jár, viszont a két gyermek utáni összeggel lehet számolni.
Általánosságban azt lehet mondani, hogy a családi pótlék a tanköteles kor végéig jár. Amennyiben a gyermek betölti a tanköteles kort, a szülő ezt 15 napon belül köteles bejelenteni, a támogatás pedig a következő hónaptól már nem jár.
A családi pótlék kifizetésének módjai
A családi pótlék igénylésekor az igénylési dokumentumban a kifizetés módját is meg kell adni. A dokumentum rákérdez ugyanis arra, hogy a megadott lakcímre kérjük-e a kifizetést, vagy egy megadott bankszámlaszámra. A bankszámlaszám lehet az igénylő száma, a házastársa bankszámlaszáma, de gondnok bankszámlaszáma is. Fontos azonban, hogy pontosan adjuk meg az adatokat, ugyanis, ha egyetlen szám is helytelen, az összeg nem fog megérkezni.
Amennyiben nem töltünk ki bankszámla adatokat, akkor a Magyar Államkincstár postai úton küldi a családi pótlék összegét, vagyis a postás fogja hozni kézpénzben.
Természetesen arra van lehetőség, hogy a kifizetés módján módosítsunk. Kérhetjük utalással, ha eddig postai úton jött, és postai úton is, ha eddig utalással történt a kifizetés. Emellett arra is van lehetőség a másik számlára kérjük a családi pótlékot, mert mondjuk megszűnt a jelenlegi, vagy mert mondjuk, bankot váltottunk.
Családi pótlék utalása 2023/2024-ben: de mikor?
A családi pótlék utalása 2023/2024-ban is a Magyar Államkincstár által meghatározott napokon történik. Jellemzően minden hónap első munkanapján történik a kiutalás, a bankszámlákon ez 1, maximum 2 nappal később jelenik meg, de jellemzően minden hónap 5-ig napjáig. Ettől általában nem szoktak eltérni, és rendkívül ritka, hogy a banki utalással történő kifizetések esetén 5-e után történik meg az utalás. A pontos dátumokról minden évben pontos tájékoztatást ad a kormány.
Természetesen az is érdekes kérdés, hogy mikor lesz családi pótlék postán. A Magyar Államkincstár azoknak is ugyanúgy a hónap első munkanapján küldi ki a családi pótlék összegét, akik postai úton kérik, viszont a pontos kifizetés valamivel később történik, mint a banki utalás esetében. Általánosságban azzal lehet számolni, hogy a családi pótlék összege minden hónap 10-égi érkezik meg kézpénzben, amit a postás kézbesít a számunkra.
A családi pótlék utalása 2023/2024-ben történhet hamarabb a megszokottnál?
Bár jellemzően a családi pótlék kifizetése minden hónap első munkanapján történik, vannak kivételek, hónap, amikor hamarabb jön az utalás. Jellemzően az augusztus, amikor kétszer is érkezik családi pótlék, egyszer a hónap elején, ami a júliusi családi pótlék, és egyszer a hónap végén, ami viszont az augusztusi családi pótlék. Szeptember hónapban jellemzően nem történik kifizetés. Az augusztusi családi pótlékot jellemzően azért szokták előbb utalni, hogy segítsék a családokat az iskolakezdésben, és előbb kézhez kaphassák a támogatás összegét.
Ahogyan azt már a bevezetőben is említettük, a családi pótlék többek között az iskoláztatás támogatására jött létre, ezért is tartja lényegesnek a kormány, hogy a családi pótlék összege még az iskolakezdés előtt a családok kezébe kerülhessen támogatva ezzel az iskolára való felkészülést.
A családi pótlék utalása 2023/2024-ben: pontos időpontok
Természetesen nemcsak azt lehet tudni, hogy a családi pótlék utalása 2023/2024-ben minden hónap elején, 5-éig megérkezik a családi pótlék, de azt is, hogy pontosan melyik napon érkezik meg az utalás a bankszámlánkra. 2023-ben még a következő időpontokkal számolhatunk:
- 2023 augusztusi családi pótlék utalása: 2023. augusztus 25. (péntek)
- 2023 szeptemberi családi pótlék utalása: 2023. október 3. (kedd)
- 2023 októberi családi pótlék utalása: 2023. november 3. (péntek)
- 2023 novemberi családi pótlék utalása: 2023. december 4. (hétfő)
- 2023 decemberi családi pótlék utalása: 2024. január 3. (szerda)
A Magyar Államkincstár már a jövő évi utalási időpontokat is nyilvánosságra hozta, tehát a tervek szerint 2024-ben a család pótlék utalás a következő napokon kerül jóváírásra a számlánkon:
Családi pótlékok utalása 2024-ben:
- 2024. januári családi pótlék utalás: 2024 február 02. (péntek)
- 2024. februári családi pótlék utalás: 2024 március 4. (hétfő)
- 2024. márciusi családi pótlék utalás: 2024 április 02. (kedd)
- 2024. áprilisi családi pótlék utalás: 2024 május 03. (péntek)
- 2024. májusi családi pótlék utalás: 2024 június 04. (kedd)
- 2024. júniusi családi pótlék utalás: 2024 július 02. (kedd)
- 2024. júliusi családi pótlék utalás: 2024 augusztus 02. (péntek)
- 2024. augusztusi családi pótlék utalás: 2024 augusztus 23. (péntek)
- 2024. szeptemberi családi pótlék utalás: 2024 október 02. (szerda)
- 2024. októberi családi pótlék utalás: 2024 november 05. (kedd)
- 2024. novemberi családi pótlék utalás: 2024 december 02. (hétfő)
- 2024. decemberi családi pótlék utalás: várhatóan 2025 január 03. (péntek)
A családi pótlék utalás 2023/2024 dátumai természetesen módosulhatnak, pár nap késés előfordulhat, de minden hónap 5-éig jellemzően mindenki megkapja a támogatást, aki banki átutalással kéri a kifizetést.