Az autóhitel előtörlesztése megváltozott 2010 eleje óta, ami nagyban hozzá segítette az adóst ahhoz, hogy lényegesen több pénze megmaradjon, mint azelőtt. Ez egy igen fontos momentuma, az autóhitel előtörlesztésének.
Sokkal bátrabban és jobb kedvvel vágunk bele egy esetleges hitelre történő autóvásárlásnak. A hitelkonstrukciókban eddig szereplő díjak, mára szinte teljesen eltűntek, azaz nulla forintra változtak, aminek minden magánszemély igencsak örülhet.
Mennyibe kerül az autóhitel előtörlesztése?
Régebben azonban ezek az összegek, igencsak komoly százalékkal bírtak, ezáltal megnövekedtek azok a kiadások, amik nem teljesen érthető módon változtattak a hitel végösszegén, mivel 2% és 10% között mozogtak. De szerencsére ez már a múlté.
A bankok, pénzintézetek ma már csak a valós tőketörlesztést számolják fel a hitelezőnek, illetve maximum 1%-ot, de azt is csak abban az esetben, ha az előtörlesztés időpontjában még minimum egy év van vissza, de amennyiben ez az időintervallum már jóval kevesebb, akkor ez az összeg 0,5 % -ra kell, hogy csökkenjen.
Milyen esetben törlesztünk előre?
Az autóhitel előtörlesztésénél fontos szempont az adós fél számára, hogy igyekezzen idő előtt, legalább egyszeri alkalommal legalább kettőszáz ezer forintot befizetni, ugyanis ekkor még 0,5%-os kamatot is elenged a hitelező. Így már tényleg szinte csak és kizárólag a valós tőkeösszeget fogja befizetni bárki, akinek sikerül így eljárnia, illetve lehetősége van arra, hogy előtörlesszen.
Ha az adós még szerencsésebb, és a teljes vételárat sikerül előtörlesztenie, azaz egy összegben kifizeti a fennmaradó részt, akkor az a hitelszerződésének lezárását is eredményezi.
Természetesen mindenki maga dönti el, hogy szeretné-e véglegesen kifizetnie az autóját, vagy megfelel neki az, hogy a futamidő végéig, továbbra is havi rendszerességgel rendezi a tartozását, hiszen ebben az esetben mi magunk használjuk a pénzünket, és nem a bank, vagy takarékpénztár.
Van, aki többek között emiatt választja a hitelt, lízinget, mert így havonta kisebb összeggel csökken a családi büdzsé, és kevésbé veszik észre a pénzösszeg hiányát. Aki viszont időközben jobb állás, magasabb bevételi forrás szerencsés tulajdonosa lesz, az azt gondolja, inkább lerendezi egy összegben az autóhitelét, akár amiatt, mert anyagi körülményei hozzá segítik egy nagyobb, drágább autó megvásárlásához, és ott a magasabb törlesztő részleteket már inkább fizeti havi rendszerességgel.
Bármelyik verzió elfogadott ma már, és az a jó, hogy mindenki kiválaszthatja a számára legmegfelelőbb kondíciót, akár a havi törlesztő részletről, akár az előtörlesztésről legyen is szó.
Az autóhitel előtörlesztése arra is kiváló, hogy magát az autót, ami már teljes egészében magántulajdon, felhasználjunk egy másmilyen jellegű hitel felvételéhez, vagy az autó maga legyen a fedezet.
Mivel ezekkel a bankok is pontosan tisztában vannak, emiatt döntöttek úgy, hogy lecsökkentik, illetve szinte teljesen eltörlik azokat a felszámolási díjakat, amik megnövelték a befizetések végösszegét.
Persze azért továbbra is igen sokan használják ki a hiteleket, akár autó, akár lakásvásárlás céljából, és csak abban az esetben veszik igénybe az előtörlesztést, ha igazán megengedhetik maguknak.
Az autóhitel előtörlesztés ma már nem luxus, és az adósok egy része szívesen él is a lehetőséggel. Cégeknél az is előfordul, hogy nem csak egy, hanem egy egész autóparkot hitelre vásárolnak meg. Az ilyen típusú vásárlások minden fél számára igen előnyösek, kölcsönösen komoly hasznot húznak egymásból.