A különleges szolgáltatások közül a Budapest Bank netbank szolgáltatása kiemelkedik, hiszen mobil netbank is elérhető a széles termékkínálatban. A bankfiók nyitva tartáshoz egyáltalán nem kell ezután alkalmazkodni, hiszen a mobil telefon segítségével bárhonnan és bármikor el lehet intézni az összes banki ügyet.
A sorban állás nélküli ügyintézés sokak álma, amely most valóra válhat.
Budapest internetbank igénylési feltételei és regisztráció
Akik igen gyorsan hozzá szeretnének jutni, ehhez a szolgáltatáshoz be kell fáradniuk egy közeli Budapest Bank fiókba és megkötni a szolgáltatásra vonatkozó szerződést, amelyet csak olyan ügyfelek köthetnek, meg akik már vezetnek számlát az adott banknál. A különféle számlatípusok közül bármelyikkel is rendelkezünk, máris megköthetjük a szerződést.
Ez lehet egy lakossági forint vezetési számla, egy deviza számla vagy akár egy Família betétszámla is. Ezen felül a vállalati számlák bármelyike is megfelel a szerződéskötéshez. Az igénylést csak a számla tulajdonosa jogosult elindítani, hiszen más felhasználók számára ez a szolgáltatás nem érhető el. Vállalatok esetében a cégjegyzésre jogosultak köthetnek szerződést a bankkal.
Ekkor a számlatulajdonosnak, és a felhasználóknak is meg kell jelenniük szerződéskötéskor. Szerződéskötés esetén, az adatlapon feltüntetésre kerül a számlaszám, amelyhez majd kapcsolódik a szolgáltatás. A helyszínen egy e-PIN kódot kapunk, a szerződéshez kapcsolódó mobiltelefonszámra, amely majd a belépéshez szükséges titkos kód is lesz egyben. A számla tulajdonosa az adott számlával kapcsolatban bármilyen ügyet tud intézni, hiszen ügyfél szintű jogosultságot kap. Ezen felül lehetőség van adatrögzítéshez jogosultságot kiosztani, vagy a tulajdonossal együtt átutalást tud indítani az erre jogosult.
Első lépés a Belépés a netbankba a Budapest Bank oldalán
A Budapest Bank főoldaláról nagyon egyszerűen egy linkre kattintva érhetjük el a netbankot. Az internetbankot csak és kizárólag a Budapest Bank oldalán keresztül érdemes megnyitni, hogy még véletlenül se legyünk csalás áldozatai. Legelső belépéskor szükség lesz a felhasználói azonosítóra, a jelszóra, amelyet telefonon kaptunk meg sms-ben. A szerződésben szerepel a felhasználó név, ez lesz az azonosító a netbankban. Az első bejelentkezési jelszó 6 számjegyből áll. ezt szükséges beütni.

Ezután már lehetőségünk nyílik a jelszó megváltoztatására, ahol ügylejünk arra, hogy ne egy könnyű jelszót adjunk meg és semmiképpen sem olyant, ami könnyen levezethető, ilyen például egy születési dátum. Legalább 8 karakter hosszú, tartalmazzon legalább 2 kis- és 2 nagybetűt, valamint 2 számjegyet. A későbbiekben, amikor jelszót változtatunk, soha nem adhatjuk meg mindig ugyanazt, hiszen az elmúlt 10 jelszó újbóli megadását egyáltalán nem engedélyezi a rendszer.
A többszintes beléptetési rendszer az ügyfelek védelmének érdekében került kifejlesztésre. Első belépéskor 4 lépésen kell átesnünk, hiszen először a felhasználónevet és a jelszót kéri, majd kapunk egy sms kódot, amelyet be kell ütnünk a netbank felületére, majd ezt követi a jelszó módosítás lehetősége és végül egy e-PIN megadás.
Hiba lehetősége is fennáll az első belépéskor ezért nagyon óvatosan járjunk el
Az sms kódnál vigyázzunk, hiszen az csak az üzenetben megküldött időpontig érvényes, utána új kódot kell igényelnünk. Amennyiben elsőre nem sikerül a belépés, úgy további lehetőséget is felkínál a rendszer, de itt már figyelni kell, hiszen 5 sikertelen kísérlet után már átmeneti időszakokra korlátozza a belépés lehetőségét. 30 perc, 1 óra, 2 óra, 4 óra, 6 óra átmeneti időszakot jelölhet meg a rendszer, amíg nem lehet újra belépni.
Ha a 10. kísérletre sem sikerül a belépés akkor a felhasználót automatikusan letiltják. Ha ez bekövetkezik, akkor csak az e-PIN kód segítségével a telebankon keresztül lehet újra élesíteni a netbankárt. A 06-40-477-777 telefonszámot kell tárcsázni, vagy be kell menni a legközelebbi bankfiókba. Mindenki azt az ügyintézési módot választhatja, amelyik a legkézenfekvőbb és legegyszerűbb adott esetben.
Átutalás a rendszer segítségével
A megbízások menüpont alatt lehet elindítani a szükséges utalásokat. A Forint megbízás segítségével így már kiküszöbölhető, hogy személyesen kelljen befáradni a bankfiókba. Nem szükséges így kitölteni a papír alapú nyomtatványt sem. A pénzforgalmi megbízásokat nagyon egyszerűen lehet kezelni a rendszerben. Az elektronikus megbízás teljesen egyező a papír alapú megbízási nyomtatvánnyal, így kitöltése is roppant egyszerű.
A beküldött megbízásokat a Bank még az adott banki munkanapon feldolgozza. Azokat a megbízásokat, amelyek már a határidőn túl érkeznek be, csak másnap fogják feldolgozni. Ezen felül lehetőség van más értéknapot is megadni a megbízáson. Megbízást lehet rögzíteni saját számlára vagy bármely más partnernek. Ha meg akarjuk kímélni magunkat attól, hogy az adott partnernek az adatait minden hónapban többször is rögzíteni kelljen, akkor érdemes az adatokat a Partner adatok közé elmenteni, így legközelebb egy gombnyomással betöltődnek az utaláshoz szükséges adatok.
Az utalás elindításához ki kell tölteni a partner nevét, a számlaszámát, ki kell jelölni több számla esetén, hogy éppen melyikről kívánjuk elindítani az utalást. A terhelendő számla beírása után a további adatokat automatikusan beolvassa a rendszer, azt nem szükséges felvinni. A megbízás összegét szükséges még rögzíteni, és azt hogy milyen értéknappal induljon el az utalás.
A rendszer automatikusan felajánlja az azonnali utalást. A közlemény rovatban 96 karakter áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy esetleg a partner számára azonosítót adjunk meg a könnyebb beazonosítás miatt. Ezen felül lehetőség nyílik egy díjkalkulációra is, amelyet a checkbox kipipálásával érhetünk el. A tovább gombra kattintva már a jóváhagyást intézhetjük és máris beküldtük a bankhoz a megbízást további ügyintézésre.
A beállítások közül a limit módosítás az egyik legfontosabb
A beállítások menüpont alatt a kártyaaktiválás, a felfüggesztés és a limitmódosítás is elérhető. Itt felfüggesztést kérhetünk bankkártyánkra illetve fel is oldathatjuk azt. Ugyanitt intézhetjük a kártya aktiválást és beállíthatjuk a készpénzfelvételhez és a vásárlásokhoz kapcsolódó limiteket.
Minden esetben csak és kizárólag a számlatulajdonos kezelheti a kártyakezelési tennivalókat. A betéti- és a hitelkártyákra ez egyaránt vonatkozik. A gyors banki rendszernek köszönhetően az éppen aktuális beállítások néhány másodperc alatt frissülnek és non-stop üzemmódban elérhetők.
A mobil alkalmazás okostelefonokról érhető el
A Budapest Netbank lehetőséget nyújt a mobilról történő ügyintézéshez is. Lehetőség van számlák áttekintésére, ügyfélválasztásra, megbízások és távezetések indítására. A rendszer egy teljesen átlátható pénzügyi intézést tesz lehetővé, hiszen okostelefonunkról az összes megbízást áttekinthetjük, emellett megtekinthetjük a számlatörténetet is és alkalmazhatjuk a szűrőt is.

A betéti- és a hitelkártyákat is lehet kezelni a telefonról, hiszen az alkalmazás segítségével ugyanúgy felfüggeszthetünk kártyákat, vagy beállíthatjuk a limiteket is. Az új kártyákat egyetlen gombnyomással aktiválhatjuk. Az alkalmazás magyar és angol nyelven is elérhető és az e-PIN segítségével tudunk itt is belépni a rendszerbe. A szükséges alkalmazást iOS vagy Androidos telefonokra lehet letölteni. A használatához szükség lesz egy M-Pin kódra, amelyet mi adhatunk meg belépést követően.
A mobil alkalmazásba a letiltásokat ugyanúgy intézhetjük
Ma már nem feltétlenül szükséges, hogy számítógép legyen a közelünkben, ha egy kártyát le szeretnénk tiltani, hiszen erre a mobil alkalmazás is tökéletes megoldást nyújt. A beállítások menü alatt a kártyabeállításoknál lehet a bankkártyákat felfüggeszteni egy gombnyomással.
Kilépés az internetbankból, hogyan lehetséges?
A legtöbb esetben a netbankot 15 – 20 percig használhatjuk, utána automatikusan kiléptet a rendszer. Ugyanakkor, ha pénzügyi műveleteket végzünk a belépési idő mindig megváltozik, az automatikus kilépés csak az inaktív tevékenység során jön létre.
A menüben a „kilépés” gombra kattintva tudunk rendesen kijelentkezni a rendszerből, de előtte erre kell még klikkelni:
„biztonságos kilépéshez kattintson a kilépés gombra”. Ezután már biztonságosan ki tudunk jelentkezni.
Az online chat működése
Ez a módszer a kommunikáció leggyorsabb módja, pláne most a pandémia idején fontos. Az élő beszélgetést lehetővé téve kevesebb idő alatt intézhetjük kölcsönünket, tehetjük fel felmerülő kérdéseinket, melyekre azonnali választ kapunk az ügyintézőtől és nem az úgynevezett online robottól. Mint minden adatközlésnél itt is nagyon fontos, hogy jelszót vagy bármilyen titkos adatot ne adjunk meg.
Tele Bank
Korábban az ilyen telefonos tájékoztatásnak nagy jelentősége volt, jelenleg a banki applikációk már kiváltják ezt a funkciót. Ettől függetlenül a tele bank hasznos, minden ügyfél a kártyáján találja a telefonszámot, amelyet sikeres azonosítás után tudunk használni. Itt szintén élő ügyfélszolgálatos kolléga segíthet nekünk.
A Tele Bank a következő menüt tartalmazza:
Bankkártya, telekód, internetbank letiltása, felfüggesztése,
Lakossági ügyintézés,
Vállalkozói és vállalati ügyintézés,
Bankkártya POS elfogadás,
Treasury Bankszolgáltatás,
Angol nyelvű menü.
A rendszer hátránya, hogy a menükön belül több almenü található, amely időigényessé teszi a tevékenységet. Ezzel szemben a mobilapp gyorsabb és sikeres azonosítás után arra használjuk, amire szükséges.
Budapest Bank ügyfélszolgálat
A jelenlegi helyzetben, ha nem muszáj, akkor ne menjünk be személyesen a bankfiókba. A 1440-es zöld számon a TeleBank munkatársai a hét minden napján, 6-22 óráig elérhetők el, így a fióki nyitvatartástól függetlenül tájékozódhatunk vállalati és lakossági termékekről és szolgáltatásokról (Internetbank, Telekód letiltása, bankkártya felfüggesztése pedig 0-24 órában elérhető.).
Az adatvédelmi okokból kifolyólag, felhívják a figyelmet, hogy az ügyintézőkkel folytatott beszélgetést rögzítik. Mindezek mellett a számlaműveleteket vagy egyenleginformációkat csak a Telekóddal beazonosított ügyfeleknek adnak ki. A Bank nem vállal felelősséget a Telekód, jogosulatlan használatából adódóan, illetve a Számlatulajdonost ért esetleges károkért.
Lakossági ügyfeleknek miért jó a Netbank?
A bank online felületén felhasználó név és jelszó (majd sms kód) hitelesítés után átutalást, egyenlegkimutatást és betétlekötést is végezhetünk viszonylag gyorsan. Maga az átutalás belföldön alig pár másodperc alatt teljesül. A jelenlegi szabályok miatt viszont a netbank nem létezhet mobilapp nélkül, hiszen bármilyen online tranzakciót végzünk – ideértve a Budapest Bank Netbankot – applikációval történő hitelesítéssel kell jóváhagyni.
Szintén ide tartozik a weben történő bármilyen vásárlás (pl.: színházjegy, repülőjegy vagy szállásfoglalás). Magát az alkalmazást letölthetjük a Google Play Áruházból vagy az Apple Store-ból. Mindkét platformon kiválóan működik csak stabil és gyors internetkapcsolat szükséges hozzá. Fontos, hogy a két rendszer – internetbank és app – nem működik egymás nélkül, igaz az alkalmazáson minden banki műveletet el tudunk végezni, abban az esetben, ha külön PIN kódot hozunk létre.
Összefoglalva
A Budapest netbankár szolgáltatása számtalan lehetőséget kínál arra, hogy nagyon egyszerűen és mindenféle korlátozásoktól mentesen akár az autónkból vagy az autóbuszról is intézhessük a banki ügyeinket. A netbankár lehetőséget biztosít az összes lényeges ügyintézésre, amelyet eddig csak egy bankfiókban tehettünk meg. Érdemes elindítani a regisztrációt, hogy minél egyszerűbben intézhessük a pénzügyeinket.