Nemzetközi hírek tömkelege és mindezek hatása a dollár/forint, illetve euró/forint árfolyamra

hirdetes

A dollár ismét gyengülni kezdett a forinttal és euróval szemben egyaránt. A mai napon beszerzésimenedzser-indexek jöttek Európából és az Egyesült Államokból, illetve közölte a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyvét is. A Fed felőli jelzések a dollár további eséséhez vezettek.

Dollár gyengülése, nagy csapást mértek a forintra

Szerda délelőtt 9 óra magasságában 393,54 forintba került egy dollár a devizapiacon a Google Finance szerint. Az euro ugyanekkor viszont 405,86 forintba került. A dollár a hétfői adatokhoz képest jócskán visszaesett. Az euró árra szintén csökkent. Tehát kisebb erősödéssel kezdett a forint az euróval szemben. Az erősödés 0,1-os volt. Mindezt valószínűleg a kedvező nemzetközi hangulat okozta.

A nemzetközi hírek viszont ronthattak a hangulaton. A mai nap folyamán beszerzésimenedzser-indexek jöttek Európából és az Egyesült Államokból, illetve közölte a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyvét is. Ma is 18%-on hirdette meg egynapos betéti tenderét a Magyar Nemzeti Bank vagyis ismét nem változott az irányadó kamat. A nap folyamán befagyott a forint majd fél 3 környékén nagy kilengést lehetett megfigyelni. Az euró 406-ról 412-re emelkedett a dollár pedig 393-ról 400-ig.

A nagy mozgás oka, hogy az FAZ német napilap értesülései szerint az Európai Bizottság 7,5 milliárd euró uniós támogatás befagyasztására tesz javaslatot az Európai Tanácsnak, a magyar EU-források körüli vitában. Az esti órákban sem volt képes a forint talpra állni. Az euró jegyzései 410-es szint felett mozogtak míg a dolláré 396 közelében járt mert a dollár délután gyengült az euróval szemben.

Beszerzésimenedzser-indexek

Mint már korábban említésre került a mai napon beszerzésimenedzser-indexek jöttek Európából és az Egyesült Államokból. Az S&P Global kompozit beszerzésimenedzser-indexének (bmi) előzetes értéke novemberben az Egyesült Államokban 46,3 pontra csökkent az előző havi 48,2 pontról. Az index összetevői közül a feldolgozóipari és a szolgáltatóipari is a vártnál nagyobb mértékben csökkent az előző havihoz képest.

A felmérés először mutatta ki a feldolgozóipari teljesítmény csökkenését a járványvédelmi korlátozások miatt 2020 közepén bekövetkezett visszaesés óta. Úgy tűnik, hogy a gazdaság hűl, ami önmagában rossz hír, ám ezzel párhuzamosan nő a gyors dezinfláció lehetősége, ez a kombináció viszont lehetőséget a Fed számára, hogy a kamatemelő politikáján enyhítsen.

Ez összességében a tőkepiacokon akár még jó hangulatot is jelenthetett mára. Európában viszont, habár a gazdasági helyzet romlik, de mégsem olyan mértékben, mint ahogy az elemzők várták. A szolgáltatószektorban nagyobb romlást tapasztaltak a vállalatok, mint a feldolgozóiparban. Tehát Európában jobb a gazdasági helyzet, mint ahogy azt az elemzők várták.

Ismét pluszban zárt Amerika, Fed felőli jelzések és a dollár esése

Eséssel zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones 0,1 százalék mínuszban zárt, a S&P 500 0,4 százalék mínuszban fejezte be a napot, míg a Nasdaq 1,1 százalékkal került lejjebb. Ma viszont jól indult a kereskedés Amerikában. A nyitást követően a Dow 0,6, az S&P 500 0,5, a Nasdaq pedig 0,4 százalékos emelkedésben volt. A Dow Jones végül 1,2, az S&P 500 és a Nasdaq 1,4 százalékos pluszban fejezte be a napot.

Közlésre került a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyve is. A négy egymást követő 75 bázispontos kamatemelés után a Fed döntéshozóinak „jelentős többsége” úgy látta november elején, hogy „rövidesen valószínűleg helyénvaló lesz” a kamatemelési tempó lassítása, hogy jobban lehessen látni az eddig megtett szigor gazdasági hatásait. Mindez kiolvasható a szerda este közzétett kamatdöntési jegyzőkönyvből. Az anyag közzétételét követően esni kezdett a dollár és ugrottak a részvények az Egyesült Államokban.

Rate this post
hirdetes

Vélemény - hozzászólás hozzáadása