A pénteki adatok alapján elmondható, hogy a dollár és euró egyaránt emelkedést mutatott. Megérkeztek az első adatok az MNB közbelépésével kapcsolatban. A következő hetekben érdemes lesz a dollár alakulását figyelemmel kísérni hiszen nagy hatással lesz a forint helyzetére. Hálaadás miatt zárva tartottak az amerikai tőzsdék pénteken pedig rövidített kereskedés folyt a Black Friday miatt.
A dollár és euró erősödése
Szerda délelőtt 9 óra magasságában 397,83 forintba került egy dollár a devizapiacon a Google Finance szerint. Az euro ugyanekkor viszont 414,09 forintba került. A dollár árfolyama a hétfői adatokhoz képest kisebb emelkedést mutatott. Az euró ára szintén jócskán nőtt. A forint gyengülésének egyik oka az lehet, hogy az Európai Bizottság továbbra is jelentős felfüggesztést javasol a magyar uniós források esetében, ami kihívást jelenthet finanszírozási szempontból. Következő egy hétben nagy eséllyel a brüsszeli tárgyalások fogják uralni a piacot.
Emellett érdemes lesz figyelni a háborús hírekre és nemzetközi hangulatra egyaránt. Az MNB pénteken is 18 százalékos kamat mellett hirdette meg egynapos betéti tenderét. Az irányadó kamat ismét változatlan maradt. Már több mint egy hónapja annak, hogy az MNB közbelépett a forint zuhanását látva.
Az elmúlt hetek eseményei alapján pedig elmondható, hogy sikerrel jártak. Korábbi 430 feletti szintről visszakapaszkodott a magyar deviza. Az este folyamán a jó tőzsdei hangulatnak köszönhetően 4 egységgel erősödött a magyar fizetőeszköz az euróval és dollárral szemben.
Bezártak az amerikai tőzsdék
Csütörtökön a Hálaadás miatt zárva tartottak az amerikai tőzsdék. Pénteken pedig a nyitást követően a Nasaq 0,5 százalékos mínuszban volt, az S&P 500 stagnált, a Dow pedig 0,3 százalékkal került feljebb. Alapvetően jó hangulatban telt a kereskedés nem lehetett észrevenni érdemi elmozdulást az amerikai tőzsdén. Egyik oka, hogy a Black Friday miatt rövidített kereskedés folyt. A Dow Jones 0,5 százalékot emelkedett, amivel április közepe óta nem látott szintre emelkedett, és már csak 7 százalék hiányzik ahhoz, hogy új történelmi csúcsra emelkedjen az index értéke.
Miközben a hitelkamatok a betéti kamatok lent ragadtak az USA-ban is. A New York-i Fed új elemzése szerint a bankbetétek kamata már régóta nem tud lépést tartani a rövid távú kamatkörnyezet változásával. A gyors kamatemelési ciklusban a különbség valószínűleg még tovább is fog nőni. A bankok nem igazodnak Fed kamatemeléseihez hiszen így is jelentős betétállománnyal rendelkeznek.
Az amerikai jegybank a márciusi nulla közeli szintről emelte a jelenlegi 3,75% és 4,00% közötti szintre a rövid távú kamatlábát, és 2023-ban elérheti az 5%-ot vagy annál magasabb szintet is.
Dollár kedvező hatása a forintra
A forint tovább gyengült az uniós pénzek visszatartásának következtében. Azonban reménnyel tölthet el minket, hogy jövő héten az óceán mindkét oldalán adat és nyilatkozatdömping várható és ha ezekből rosszul jön ki a dollár a forint ismét erősödhet.
A vásárlókat az bátoríthatja, hogy rossz hetet zár a dollár, és a jövő héten ez folytatódhat, ha a beérkező adatok és nyilatkozatok azt a várakozást erősítik, hogy a Federal Reserve lassít a kamatemelésein, az Európai Központi Bank viszont folytatódó szigort tanúsít.
A Fed december 13–14-én, az EKB december 15-én tartja ülését, és mindkét jegybank adatvezérelt döntéseket ígért. A dollár gyengülése erősíteni, erősödése gyengíteni szokta a forintot így érdemes lesz figyelemmel tartani a dollár alakulását.