Mielőtt valutát váltanánk, feltétlenül szükséges, hogy körülnézzünk a pénzváltóknál, mivel rendszeresen nagy eltérés van az egyes pénzváltók árfolyamai közt. Továbbá így tudjuk ellenőrizni Szombathely pénzváltóinak nyitvatartásait, amivel elkerülhető a felesleges szaladgálás is. Egyben arra is lehetőséget ad a vizsgálódásunk, hogy véleményekkel találkozzunk az adott pénzváltóval kapcsolatban (mennyire ügyfélbarát az ügyintézés, hogyan lehet megközelíteni, milyen a parkolási helyzet a környéken, stb.).
A valutapiacot lényegesen megváltoztatta az, hogy az utóbbi években a fiatalok egyre nagyobb számban vállalnak munkát külföldön, pénzüket pedig nagyrészt haza küldik a rokonoknak, vagy hazaérkezve itthon költik el, forintban. Vannak szezonális valuták amelyek az üdülések idején keresettebbek, ilyen pl. a lej, a kuna, Szerb dinár vagy a leva. Továbbá természetesen az Euro.
Az ide, illetve a környékre települt külföldi tulajdonú üzemek és a város határszéli elhelyezkedése okán nagy az átmenő forgalom és túrázók és kirándulók is jócskán vannak, emiatt sok pénzváltó van (néhány cég több fiókkal is rendelkezik), ezért Szombathely pénzváltóinak nyitvatartásait az alábbiakban tekinthetik meg:
Exclusive Change Kft. Szombathely
1. fiók A közelben: McDonald’s, Drogerie Markt, Telekom, bankok,
UPC, Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium, Rendőrség, Art Café
Bankok, Placc Burger, Agora Savaria Filmszínház, Café Frei, Marco Polo bár
Cím
9700 Szombathely, Fő tér 21.
GPS: Észak – 47°13’52.9″ Kelet – 16°37’20.8″
Nyitvatartás
H-P: 8-19, Szo: 8-17
Telefonszám
06 70 457 7513
2. fiók A közelben: KFC, Strauss Autószalon, Homa Centrum, DIEGO,
JYSK, NYPAN Kft., Euronics, Peenny Market, UNIX, Steffl Vendéglő
PRAKTIKER, Media Markt, Humanic, MARSOPONT, Lidl
Cím
9700 Szombathely, Zanati u 70., Tesco
GPS: Észak – 47°14’22.9″ Kelet – 16°39’11.3″
Nyitvatartás
H-Szo: 8-19:30, V: 9-19
Telefonszám
06 70 380 0192
3. fiók A közelben: ALDI, Sunset Motel, Four G Autószervíz, Rétesház,
AC-Technics Kft., Easy Wash System, Huntershop, Poly-Pack Kft.,
Ciao Amico Hotel, Lidl, Deichmann, MOL benzinkút
Cím
97000 Szombathely, 11-es Huszár út 210. METRO
GPS: Észak – 47°15’19.8″ Kelet – 16°36’58.5″
Nyitvatartás
H-Szo: 8-19:30, V: 9-18
Telefonszám
06 70 457 7512
4. fiók A közelben: Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium, Rendőrség,
Bankok, Placc Burger, Agora Savaria Filmszínház, Café Frei, Marco Polo bár
Telekom, bankok, UPC, McDonald’s, Drogerie Markt, Art Café
Cím
9700 Szombathely, Fő tér 26.
GPS: Észak – 47°13’51.6″ Kelet – 16°37’20.1″
Nyitvatartás
H-Szo: 8-19
Telefonszám
06 70 457 7613
5. fiók A közelben: Media Markt, Borsodi Fémmegmunkáló Kft., JYSK,
Telekom, NYPAN Kft., Építők Sporttelep, Falco Zrt., Voleisped Kft.,
Shell benzinkút, Huntraco Zrt., TESCO, Strauss Autószalon Kft.
Cím
9700 Szombathely, Rozsnyó u. 1. Praktiker
GPS: Észak – 47°14’15.8″ Kelet – 16°39’13.1″
Nyitvatartás
H-Szo: 8-19:30, V: 9-18
Telefonszám
06 70 457 7511
OK Money Kft. Szombathely
A közelben: Történelmi Témapark, Hollywood Pizzéria,
Uniqa Biztosító, McDonald’s, Söjtöri Sport Kft., Ferences Söröző, SPAR,
Balogh-Óra, Monarchia Vadászbolt, Neckermann, Claudia Café, Bankok
Cím
9700 Szombathely, Király u. 1/a.
GPS: Észak -47°13’53.9″ Kelet – 16°37’26.8″
Nyitvatartás
H-P: 8:30-17, Szo: 8:30-12:30
Telefonszám
06 94 317-269 : 06 30 602 3870
Corner Trade Szombathely
A közelben: Banok, Club Korrekt, Drogerie Markt,
Telekom, Telenor, Szökőkút, Rendőrség, Rossmann, ÁTRIUM NET Kft.,
La Pizza di Fetta, Fitotéka, IBUSZ, UPC, Dália Bútor, Jeans Store
Cím
9700 Szombathely, Fő tér 24.
GPS: Észak – 47°13’51.1″ Kelet – 16°37’21.3″
GPS: Észak – Kelet –
Nyitvatartás
H-V: 8-21
Telefonszám
06 94 500-402
Perfect Change Team Kft. Szombathely
1. fiók A közelben: Alexandra Könyvesbolt, Club Korrekt, Bankok,
Agora Savaria Filmszínház, Bio Tech USA, Openhouse Ingatlairoda,
Computer Brothers Kft. Rendőrség, Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft.
Cím
9700 Szombathely, Mártírok tere 5., Uránia Udvar
GPS: Észak – 47°14’00.2″ Kelet – 16°37’20.0″
Nyitvatartás
H-P: 8-18, Szo: 8-14
Telefonszám
06 70 368 8557
2. fiók A közelben: Deichmann, Müller Drogéria, Charles Vögele,
Mol Benzinkút, Blue-Car Autókereskedés, METRO, Lidl, Saághy Kastély
Cím
9700 Szombathely, Viktória u. 12., Szombathely Center
GPS: Észak – 47°15’19.6″ Kelet – 16°37’19.0″
Nyitvatartás
nincs megadva
Telefonszám
06 70 395 7267
Vecto Kft. Szombathely
1. fiók A közelben: Polgármesteri hivatal, Otthon Centrum, Levéltár,
SPAR, Megyei Kormányhivatal, Püspöki Palota, Wagner Vendégudvar,
UPC, Benu Gyógyszertár, Vodafone, Telekom, Bankok,
Cím
9700 Szombathely, Fő tér 46.
GPS: Észak – 47°13’50.0″ Kelet – 16°37’16.6″
Nyitvatartás
nincs megadva
Telefonszám
06 94 312-897
2. fiók A közelben: Szent Márton Gyógyszertár, Uniqa Biztosító, Bankok,
Vásárcsarnok, Múzeum park, Savaria Antikvárium, Nitro Autósbolt,
Goods Market, NG Szalon, Canyon Kerékpárház, Hollywood Pizzéria
Cím
9700 Szombathely, Hunyadi u. 2.
GPS: Észak – 47°13’55.6″ Kelet – 16°37’37.6″
Nyitvatartás
nincs megadva
Telefonszám
06-94/344-670
Szombathelyi IBUSZ Iroda
A közelben: Fundamenta, Ötvös Ékszer, Dália Bútor, UPC,
Jeans Store, Ofotért, Pátria Papír, Telekom, Szökőkút, Drogerie Markt,
Cím
9700 Szombathely, Fő tér 44.
GPS: Észak – 47°13’50.5″ Kelet – 16°37’18.0″
Nyitvatartás
H-P: 8-17, Szo: 8-12
Telefonszám
06 94 314-141
Mint minden gazdasági döntést a pénzváltást is megfontoltan, az összes körülményt megvizsgálva, az úgymond „hivatalos” pénzváltó cégeknél célszerű megtenni. Ebben az esetben biztosan kilehet választani a legelőnyösebb árfolyamot kínáló fiókot, ahol valóban csak „valódi” bankjegyeket kapunk. Így szinte 100%-os biztonsággal elkerülhetjük, hogy akár külföldön akár belföldön pénzhamisítási ügybe keveredjünk.
FIGYELEM! Bár mindent megteszünk, hogy az itt szereplő adatok hűen tükrözzék a valóságot, előfordulhat, hogy a keresett pénzváltó hely a térképen nem pontosan ott van, ahol a valóságban található, továbbá a nyitva tartásuk és az elérhetőségük megváltozott.