X

CSOK 10+10 feltételei – igénylés mente vagyis minden amit tudni szeretne róla

CSOK 10+10 feltételei

Össze szedtük a CSOK 10+10 feltételeit, hogy Önnek ne kelljen több helyről beszereznie az információkat. A következőkben lépésről – lépésre megnézheti, hogy magára nézve tudja-e azokat a feltételeket teljesíteni ami CSOk -hoz szükséges, így már látni fogja érdemes lesz-e belekezdeni vagy inkább más lakáshoz jutási lehetőséget fog választani.

A CSOK 10+10 a Magyar Közlöny 2016. évi 16. számában jelent meg. Igénylő és támogatott személy lehet, minden olyan 3 vagy több gyermekes család mindkét szülője, aki a feltételeknek megfelel és nagykorúságát elérte.

hirdetes

A kamattámogatott hitelt Magyarország területén lévő lakás építéséhez vagy vásárlásához lehet felvenni hitelintézeten keresztül.

A CSOK 10+10 kamatairól bővebben

A kamattámogatott kölcsönt az állam 25 évre nyújtja a kölcsönt felvevőknek, úgy, hogy 5 évente a kamat változhat. A felvett kölcsön nem haladhatja meg a 10 millió forintot és hitelintézet által nyújtott kölcsön mellé igényelhető. A forint alapú kölcsönnél minden forint elszámolásban történik, így a kamat, a költségek és a törlesztés is.

A hitelintézet csak olyan kamatot állapíthat meg, amely 1 éves keresztül állandó. Az ügyleti kamat éves mértékénél az ÁKK Zrt. közleménye az irányadó.

A hitelintézet a kamat mértékét mindig a kamatperiódus fordulónapján alkalmazhatja. A kölcsön ügyleti kamatát a hitelintézet egyoldalúan nem módosíthatja, ezért némiképpen biztonságosnak mondhatjuk ezt a típusú hitelt.

CSOK 10+10 feltételek, majdnem olyan egyszerű, mint egy cica simogatása

Mely esetekben nem lehet a CSOK-hoz kölcsön felvenni?

Lakás-előtakarékossági szerződés alapján folyósított kölcsönre és áthidaló kölcsönre, meglévő kölcsön kiváltásához, lejárt tőketartozás rendezésére. Nem vehet fel kölcsönt az, aki a KHR rendszerben rögzítésre került és korábbi tartozását nem rendezte. Ha egy éven túl megtörtént a tartozás rendezése, akkor minden további nélkül felveheti a támogatott hitelt. A NAV felé semmilyen tartozással nem rendelkezhet, hiszen ebben az esetben sem jár a hitel és fontos a büntetlen előélet megléte is.

A CSOK 10+10 esetében igen sok kitételnek kell megfelelni, nézzünk ezek közül egy párat
A kölcsönt 6 hónapon belül mindenképpen el kell kezdeni felhasználni, ha ez nem történik meg, akkor a támogatott elesik a támogatástól.

Új lakásépítés, bővítés vagy korszerűsítés esetén mindenképpen egy bekerülési költséget tartalmazó költségvetést kell a hitelintézet felé benyújtani. Amíg ezt a költségvetést nem fogadja el a bank, addig a folyósítás sem történik meg.

Az utolsó kölcsönrész folyósításáig a következő dokumentumokat kell a hitelintézetben bemutatni: használatbavételi engedély, használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítványt. Az igényelt kamattámogatás évenkénti összegét a hitelintézet minden évben megküldi a kedvezményezett részére, így tájékoztatva őt a meglévő hitelről.

CSOK 10+10 lakáshitel feltételei

Mi történik pontosan a hitel felvételénél

A CSOK 10+10 igénylése esetén a hitelintézet átnyújtja a kamattámogatást igénylő személynek a miniszteri tájékoztatót, amely tartalmazza a hatályos lakástámogatási feltételeket és mindazoknak a hivatalos dokumentumoknak a listáját, amelyek bemutatása nélkül a hitelt nem folyósítják. Ha az állami adóhatósági vizsgálat során megállapításra kerül, hogy a támogatott hitel felvétele jogosulatlan volt, akkor a támogatott személynek a Ptk. szerinti késedelmi kamatokkal növelt értéken kell a hitelt visszafizetnie.

A CSOK-ról összegszerűen

A családok otthonteremtési támogatásánál az új lakás építésénél vagy az új lakás vásárlásánál a következő összeghatárokkal kell számolni:

  • 1 gyermek esetén 600 000 Ft
  • 2 gyermek esetén 2 600 000 Ft
  • 3 vagy 4-5-6 vagyis amikor is legalább 3 gyermeke van 10 000 000 Ft az összeghatár.

A CSOK 10+10 úgy érhető el, hogy az igénylő felveszi a 10 millió forintos kamattámogatott hitelt és egy másik hitelt is igényel a hitelintézettől, amely szintén 10 millió forintos lehet. A második 10 millió forintos hitelnél azonban figyelni kell arra, hogy ott már nem beszélünk kamattámogatott hitelről, így a bank által meghatározott és felajánlott kamatok az irányadóak.

Miként kell figyelembe venni a gyerekszámot a kedvezményes hitelnél?

  • egyedülálló igénylő és a vele egy háztartásban élő gyermek, vagy gyermekek, akik vele is költöznek az új ingatlanba
  • házastársak esetén a közös gyermekek és a nem közös gyermekek egyaránt
  • fiatal házaspár esetén a közös gyermek, vagy gyermekek, a nem közös gyermekek és a kamattámogatott hitelcél elérése érdekében vállalt gyermekek

A vállalt gyermekek esetében nagyon fontos, hogy a születést követően a hitelintézet felé azonnal be kell mutatni a születési anyakönyvi kivonatot, a lakcím igazolványt és az adóigazolványt. Amennyiben a gyermek halva született akkor a tényt igazoló dokumentumot, hiszen a halva születés is beleszámít a vállalt gyermekszámba.

Néhány szó az általános hitel feltételekről

A hitel igénylésekkor egy nyilatkozatot kell kitölteni a hitelintézetnél, ahol az igénylő hozzájárul adatai közléséhez a Kincstár, a kormányhivatal és a NAV felé. Az adatok kötelező megadása az összes igénylőre és a velük költöző gyermekekre is kötelező érvényű.

Ezek az adatok a következők:

  • név,
  • születési név,
  • anyja neve,
  • születési hely és idő,
  • állampolgárság vagy hontalan jogállás,
  • lakcím, értesítési cím,
  • személyi azonosító,
  • adóazonosító jel.

Fontos, hogy a megadott adatok valódiságát a NAV, Kincstár, a hitelintézet is ellenőrizheti, erre is vonatkozik a nyilatkozat. Vizsgálhatják az adatok valódiságát, az igénybevétel jogszerűségét, a felhasználás szabályszerűségét. Ezekre az ellenőrzésekre akár az otthonában is sor kerülhet.

Mely ingatlanokra lehet felvenni a CSOK kedvezményt?

  • minden olyan megkezdett építkezésre, amelyre 2008 július 1-ei napon vagy azután állították ki az építési engedélyt. Ezt az építésügyi hatóság által kiállított dokumentummal kell igazolni.
  • minden olyan új lakásra, amelyet valamely gazdálkodó szervezet természetes személy részére épít. Itt fontos,hogy érvényes használatbavételi engedély legyen, vagy a használatbavétel tényét igazoló hatósági bizonyítvány,vagy egyszerű bejelentéshez kötött épület felépítésének tényét igazoló hatósági bizonyítvány.
  • még épülőben lévő gazdálkodó szervezet által építendő lakásra is fel lehet venni a hitelt abban az esetben, ha a szükséges építési engedélyeket bemutatják, amely 2008. július 1. és 2016 január 1. közötti vagy 2016. január 1. után építési tevékenységet jelentenek be az új lakásra. Természetesen ebben az esetben nem a bekerülési költséget veszik alapul, hanem a vételárat.

Mekkora hasznos alapterületekkel kell számolnunk, egyéb szabályok a bentlakással kapcsolatban

Építhető vagy vásárolható lakás hasznos alapterülete:

  • egy gyermek esetén minimum 40 négyzetméter
  • két gyermek esetén minimum 50 négyzetméter
  • három vagy több gyermek esetén minimum 60 négyzetméter

Építhető vagy vásárolható egylakásos lakóépület esetén:

  • egy gyermek esetén minimum 70 négyzetméter
  • két gyermek esetén minimum 80 négyzetméter
  • három vagy több gyermek esetén minimum 90 négyzetméter

Az igénylőkkel együtt költöző gyermeknek minimum 10 évig az ingatlanban kell élniük, életvitelszerűen lakniuk, de ez alól persze akadnak kivételek. Bentlakási kötelezettség a következő esetekben nem terheli a gyermeket illetve az igénylőt:

  • a gyermek a tanulmányai folytatása érdekében nem a támogatott személlyel egy lakásban él
  • a támogatottat vagy annak gyermekét hosszabb távon orvosi kezelés alatt tartják és tartósan egészségügyi intézményben kezelik
  • ha a támogatott személy munkavállalása miatt maximum 5 évig másik településen kényszerül élni
  • ha közeli hozzátartozó hosszabb ápolása miatt nem tartózkodik az ingatlanban
  • nagykorú gyermek elköltözése esetén, ide tartozik, ha időközben a kiskorú gyermek nagykorúvá vált és emiatt hagyja el az ingatlant.

Eljárási szabályok

A kamattámogatott kölcsönt csak olyan hitelintézettől lehet felvenni, amely vállalja a rendeletben foglalt kötelezettségeket. A hitelintézet végzi a kölcsön folyósítását, a jogosultság megállapítását és a központi költségvetéssel való elszámolást is. Már a kölcsön felvételekor kötelező a hitelintézetnek a feltételeket ellenőrizni, csak ezután kezdheti meg a kölcsön folyósítását.

A hitelintézet a kamattámogatott kölcsön felvételekor nem számíthatja fel az értékbecslői díjat és helyszíni szemle díját. A hitelelbírálásért a kölcsön összegének 1,5%-át, maximum 30.000 Ft-ot számolhat fel az igénybevevőnek. A hitelintézet felé a kérelmet – új lakás vásárlása esetén – az adásvételt követő 120 napon belül kötelező benyújtani. Építés esetén a fentiekben már ismertetett hatósági bizonyítványokat, igazolásokat.

A benyújtás napjának az számít, amikor a hitelintézethez minden hivatalos dokumentum hiánytalanul megérkezett. Amennyiben az igénylőnek a 120 nap alatt nem sikerül az összes hivatalos iratot benyújtani, úgy a kamattámogatott hitel felvételének lehetősége elvész.

A hitelintézet megtagadhatja a kamattámogatott hitel felvételét, ha hitelt érdemlően bizonyítja, hogy az igénylő fél saját erőből is meg tudja valósítani a hitelcélt.
A nem magyar állampolgárok esetében évente január 31-ig igazolni kell a tartózkodási engedély jogosultságát, és ha bármilyen változás történik azt 8 napon belül köteles jelezni a pénzintézet felé.

Mi a teendő abban az esetben, ha a hitel  kérelmet elutasítják?

Amennyiben a hitelintézet elutasítja a hitelkérelmet, úgy azt csak alapos indokkal és írásbeli tájékoztatás keretei között teheti meg. A hivatalos tájékoztatásban szerepelnie kell az indoknak, mégpedig úgy, hogy a rendelet szerinti feltételeket is megjelöli. Amennyiben ezzel nem értünk egyet, úgy 15 napunk van arra, hogy a kormányhivataltól a megfelelés megállapítását kérjük. A kormányhivatal ezzel egyidejűleg megkeresheti írásban is a hitelintézetet és bekérheti a megállapítást alátámasztó összes hivatalos iratot.

Végezetül ejtsünk pár szót a folyósításról

Új lakás építése esetén a készültségi foknak megfelelően és mindig utólag történik a folyósítás. Ezt a hitelintézet személyesen a helyszínen is ellenőrizheti, és ott kérheti azonnal a számlák bemutatását is. A legutolsó részletet akkor utalják ki, habemutatásra kerül a hitelintézet felé a következő dokumentumok egyike:

  • használatbavételi engedély
  • használatbavétel tudomásulvételét igazoló hivatalos dokumentum

azaz a lakás a lakhatási igények kielégítésére tökéletesen alkalmas.

Amennyiben saját erő is be lett vonva az építkezésbe, úgy a folyósítás csak akkor kezdődhet meg, ha az önerő már elfogyott és ezt igazolják is az érintettek a hitelintézet felé.

Új lakás vásárlása esetén a támogatási szerződés megkötését követően azonnal sor kerül a folyósításra, amely egy összegben történik. A vásárlásnál az előleg fizetése történhet készpénzben is, de ez maximum a teljes vételár 10%-a lehet.

Rate this post
Kategóriák: Szocpol
Címkék: CSOK
Hitelmindenkinek:
Ajánlott bejegyzések