X

Szabadság közmunkásoknak 2017-ben ennyi jár

A közmunkások is napi 8 órát dolgoznak, ugyanúgy, mint az aktív dolgozók, számukra mégis kevesebb szabadság jár – cikkünkben azzal foglalkozunk, hogy a szabadság közmunkásoknak 2017-ben hogy alakul?
Amikor a különféle törvényekről és a jogszabályokról – és azok módosításairól – esik szó, akkor általában a laikus embereknek elsősorban a fogalmakat kell megérteni, hiszen ez sem egy egyszerű dolog. Ebben az esetben arra kell először kitérnünk, hogy mit is jelent pontosan, hogy közmunkás, és ki számít ma Magyarországon közmunkásnak. Ezek után már rátérhetünk cikkünk elsődleges témájára.

Mit jelent a közfoglalkoztatás, ki lehet közmunkás?

A közfoglalkoztatás lényege, hogy a közmunkás a munkanélküliség és a munkaerőpiacra visszakerülés közötti időszakot valamilyen munkával tölti el, az állam segíti abban, hogy ebben az átmeneti időszakban megsegítse. Pontosabban ez azt jelenti, hogy a regisztrált munkanélküliek a települések közfeladatait érintő munkákat végzik el. A közhasznú munka egyébként már 1991-től működik, amikor ezt a munkaügyi kirendeltségek szervezték és működtették, azóta természetesen nagyon sok változás következett be ezzel kapcsolatban.

hirdetes

A közfoglalkoztatás rendszere 2011-ben ment át nagyobb változáson, akkor megszűnt a három közfoglalkoztatási forma és egy egységes közfoglalkoztatási rendszerré vált. Ez elsősorban azt jelenti, hogy közfoglalkoztatott csak az lehet, akit a munkaügyi kirendeltség közvetít ki, aki természetesen regisztrált álláskereső is. A közfoglalkoztatási bér egyébként nem egyezik meg a minimálbérrel, hiszen az annak csak (nettó) 76-88 százalékát teszi ki.

Létezik 4 órás, 6-8 órás foglalkoztatás, létezik 4 hónapig vagy 11 hónapig tartó közmunka is. A bérek és a szabadságok is természetesen sok mindentől függnek, de már ebből a megközelítésből, ebből a megértésből is látható, hogy természetesen nem ugyanazok a jogszabályok érvényesek a közmunkásokra, mint az aktív munkavállalókra. Nézzük, hogy a szabadság közmunkásoknak 2017-ben hogyan alakul.

Szabadság közmunkásoknak 2017-ben – vannak változások?

A szabadság közmunkásoknak 2017-ben is 20 napot jelent, tehát naptári évenként 20 napot tudnak kivenni azok, akik közmunkásnak számítanak. Amennyiben év közben kezdődött a jogviszony, akkor a szabadság arányos része jár – ugyanúgy, mint a betegszabadság vagy a táppénz esetében, illetve az aktív munkavállalók körében. A pótszabadság azonban nem illeti meg közfoglalkoztatottakat.

Az okok, ami miatt nem ugyanannyi a bér és a szabadság, mint az aktív munkásoké az, hogy a közfoglalkoztatás egy átmeneti állapotot jelent, amellyel tulajdonképpen nem szabad hogy megelégedjenek az emberek. Arról van szó tehát, hogy az állam természetesen segíti azokat, akik munkanélkülivé váltak, hogy a megélhetés továbbra is fennmaradhasson, ugyanakkor ösztönzi is őket a további munkába állásra. A szabadság közmunkásoknak 2017-ben sem változik, aminek az oka, hogy ha több szabadságot kapnának, akkor elveszne a közmunka lényege és értelme.

A közfoglalkoztatás nem csak pénzbelileg próbálja segíteni a munkanélkülieket, hanem hasznos tapasztalattal is szeretné őket ellátni, amelyet a különféle munkáktól kapnak. Ez a program szociálisan is érinti az embereket, hiszen sokan vannak, akik már nagyon sok éve nem dolgoznak,, a közmunka pedig lehetőséget ad arra, hogy egyrészt visszaszokjanak a munkához és a munkakörnyezethez is. Amennyiben a szabadság közmunkásoknak 2017-ben több nap lenne, akkor ez is értelmét vesztené.

Egyértelmű, hogy a közmunka szociálisan és pszichológiailag is képes segíteni a több évre munka nélkül maradt személyeket, és segítségükre lehet abban, hogy újra a munkaerőpiacra kerüljenek. Fontos azonban megérteni, hogy miért nem változik a szabadság közmunkásoknak 2017-ben sem.

Rate this post
Kategóriák: Hírek
Hitelmindenkinek:
Ajánlott bejegyzések