Már 4 százalék alatti államilag támogatott lakáshitelt is találunk



Ez a cikk 2014.12.10. napon került feltöltésre.
A benne szereplő adatok a cikk elkészültekor megfeleltek a valóságnak, de szeretnénk felhívni a figyelmét, hogy amikor Ön olvassa a cikket, már elavultak lehetnek.

Miközben a magyar hitelezési kamatok folyamatosan csökkennek, lassacskán befutottak a piacra az első olyan lakáshitelek is, amelyek átlépték a régóta áhított 4 százalék alatti határt.

Ezáltal ma már több hazai bank palettáján is feltűnt olyan államilag támogatott lakáshitel, amit 3,77 százalékos kamatra adnak, és amit ráadásul nem csak új, hanem akár használt lakás vásárlására is igényelhetünk.

Amennyiben valaki a múltban csak azt tartotta szem előtt egy lakáshitel felvételekor, hogy a lehető legkedvezőbb THM-hez jusson hozzá, illetve ehhez a legalacsonyabb törlesztő-részletre vágyott, akkor általánosságban a kamattámogatás nélkül hiteleket állította a középpontba.

Melyik lakáshitelt is válasszuk?

Ennek az volt az oka, hogy az alacsony jegybanki alapkamathoz a piaci lakáshitelek nagyon jól igazodtak, ami így igazán csábítóvá, jellemzően öt százalék alattivá vált az ügyfelek számára. A legolcsóbb piaci kamatozással ellátott hitelek ezen felül nagyon rövid, 3-12 hónap között kamatperiódussal voltak igényelhetők, tehát ebben az időszakban nem változott meg a hitel kamata.

Az Otthonteremtési hitel azonban korlátok közé van szorítva – főként az állami szabályozás miatt –, így csak nagyon ritkán csökkenhetett le a kamat a 6 százalékos határ alá. A közelmúltban azonban folyamatos csökkenésnek indult a kamatkörnyezet, aminek – valamint a bankok által biztosított kamatkedvezményeknek köszönhetően – ma már akár 3,77 százalékos kamattal is elérhető. Mindez államilag támogatott, használt lakásra is felhasználható hitel, ami 4,60 százalékos THM-mel is felvehető, így ma az egyik legolcsóbb ajánlatnak tekinthető a lakáshitelek piacán.

Mit lehet nyerni egy kamattámogatott lakáshitel által?

A jelenleg érvényes kamatszint egyik legnagyobb előnye, hogy a rövid ideig, de garantáltan változatlan kamattal, ezáltal tehát változatlan törlesztő-részlettel rendelkező kölcsönökkel immáron az Otthonteremtési lakáshitel is felvehesse a versenyt, hiszen a kamattámogatás miatt 1 vagy 5 évig állandósul a kamat mértéke, ezáltal akár évekre előre is tudunk tervezni havi kiadásainkkal, szemben egy olcsó, piaci hitellel. Ezen felül az első öt év alatt az érvényesíthető állami kamattámogatás miatt még egy kamatemelkedés bekövetkezése után is nagyobb biztonságban érezhetjük jövőnket az ilyen lakáshitelek mellett.

Egy 10-20 évre vállalt lakáshitel esetén pedig természetesen számolni kell a kamatemelkedéssel, illetve annak hatásaival, ami az állami kamattámogatás esetén sokáig elkerülhető és nem is olyan drasztikus mértékű. Ha például piaci lakáshitelünk van, és egy 1 százalékos emelkedés következik be – ami mondhatni teljesen általános –, akkor az már önmagában több ezer forinttal megdobhatja a havi törlesztő-részleteket, míg egy 2-3 százalékos növekedés akár 10 ezer forinttal is megnövelheti a havi befizetések mértékét.

Az állami kamatozású lakáshitel igénylésének feltételei

Természetesen komoly feltételekhez kötött, hogy ki és milyen formában igényelheti az állami kamatozású lakáshitelt! Például az eladó nem lehet hozzátartozónk, nem rendelkezhetünk köztartozással – a NAV felé sem –, és legalább 3 hónapja legyen munkaviszonyunk.

hirdetes

Fontos feltétel még ezen felül, hogy a vételárnak legalább a 10 százalékát készpénzben kell megfizetnünk, a maradékot pedig olyan formában, illetve egy olyan számlára, amit az eladó ebből a célból megjelölt. Kiemelendő még, hogy ezt a hitelt a jelenlegi tervek szerint már csak 2014. december 31-ig lehet igényelni!

Share Button
  • felix george

    Zárja el a pénzügyi gondjait
    Mi hitel hiteles vállalat. kölcsönöket nyújtunk magánszemélyeknek
    alacsony kamatláb 2%, kínálunk személyi kölcsön, üzleti kölcsön,
    jelzálog hitel. ingatlan loan.please további információkért
    ne habozzon kapcsolatba lépni velünk: felixgeorge958@gmail.com