Gyors hitel nyugdíjasoknak ennek kell megfelelni ha pénzt szeretnénk látni



Ez a cikk 2016.06.26. napon került feltöltésre.
A benne szereplő adatok a cikk elkészültekor megfeleltek a valóságnak, de szeretnénk felhívni a figyelmét, hogy amikor Ön olvassa a cikket, már elavultak lehetnek.

A gyorskölcsönös konstrukciók többsége úgy került kialakításra, hogy rövid lejárattal, magas kamattal, de szinte bárkinek a rendelkezésére állhassanak, ha hamar szükség lenne anyagi segítségre, ezáltal a gyors hitel nyugdíjasoknak is könnyedén elérhető már a megfelelő feltételek mellett.

Amint ugyanis a legtöbb hitelkonstrukciónak, úgy természetesen a gyorskölcsönnek is megvannak a maga feltételei, amelyek nélkül nem igényelhetik az időskorúak, ellenben a legkritikusabb pont ebben az esetben is leginkább az életkorhoz köthető, hiszen a többi feltételt általában rugalmasan kezelik a pénzintézetek.

Felvehető-e a gyors hitel nyugdíjasoknak?

A gyors hitel nyugdíjasoknak természetesen ugyanis felvehető és igényelhető, mint a fiatalok számára – hiszen a nyugdíj is rendszeres juttatásnak számít –, ellenben a legkritikusabb pont ezzel kapcsolatban az életkor. Habár azt hihetnénk, hogy a gyors kölcsön esetében rugalmasabbak a bankok, de összességében kijelenthető, hogy a hazai pénzintézetek jelentős többsége ugyanúgy kezeli ezt a hitelterméket is, mint például a személyi kölcsönt.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 65 éves kor felett már csak nagyon rövid futamidővel kaphatnak hitelt a nyugdíjasok, és 70 éven felül már csak nagyon kevés pénzintézet vállalja a kockázatot. A gyors hitel nyugdíjasoknak ugyanis rendszerint nem milliós összegű tétel, általában csak néhány tíz-, vagy százezer forintról van szó, így jelzálogalapú fedezet bevonására csak ritka esetben van lehetőség, ami azt eredményezi, hogy az említett kor felett már nem igazán van lehetőség arra sem, hogy ez a típusú kölcsön kedvező konstrukcióval kerülhessen felvételre.

Természetesen kiskapu – mint minden más esetben –, úgy itt is van, ezáltal ha csak a kor az egyetlen akadály a gyorskölcsön felvétele kapcsán, akkor megfelelő alternatívát jelenthet egy adóstárs bevonása, amit a bankok, pláne az ilyen kisebb összegű hitelek esetében elegendő fedezetként fogadnak el ahhoz, hogy akár egy 75 éves ember is kaphasson gyorskölcsönt – akár 5 éves futamidőre.

Ehhez nincs szükség másra, csak egy olyan adósságmentes, rendezett hitelélettel, valamint természetesen rendszeres jövedelemmel rendelkező fiatalabb családtag, esetleg közeli ismerős bevonására, aki megfelelő biztosíték lesz a bank számára ahhoz, hogy a szigorú korkövetelmények mellett is hitelhez jusson egy nyugdíjas személy.

A gyors kölcsön feltételei amiről sokan nem is tudnak

A gyors hitel nyugdíjasoknak tehát ugyanúgy elérhető és felvehető, mint a fiatalabb korosztály számára, csak meg kell keresni, illetve meg kell találni a megfelelő kiskapukat ehhez.

Mindemellett pedig érdemes tisztában lennünk a feltételekkel is, hiszen a korhatár mellett szükségünk lesz még egy érvényes személyi igazolványra, lakcímkártyára, valamint rendszeres nyugdíjfizetésünk igazolására, ami nem csak a nyugdíjas szelvénnyel lehetséges, hanem természetesen az utolsó havi bankszámlakivonat – vagy kivonatok – felmutatásával is. Kevesen tudják, de fontos mindemellett az is, hogy a kölcsön igénylője – sőt adóstársa – ne szerepeljen a KHR listán negatív besorolással, ez ugyanis már önmagában is azonnali kizáró tényezőt jelent, mint ahogyan az sem túl szerencsés, ha korábban tartozást halmoztunk fel közüzemi számláinkkal és így tovább.

hirdetes

Amennyiben azonban megfelelünk ezeknek a feltételeknek, és rendezett anyagi háttérrel is rendelkezünk, a gyors hitel nyugdíjasoknak is könnyedén felvehető a megfelelő korhatáron belül, azon felül pedig egy adóstárs bevonásával.

Share Button